Kit zavarnak a kárpátaljai kormányzói biztosok portréi?

Kárpátalja megszálló hatósága címmel közölt minap újabb magyarellenes hangvételű írást a zakarpattya.net.ua a Szabadság (Szvoboda) Rádió online változata nyomán a kárpátaljai Olekszandr Havros tollából. „A Nézőpont rovatban közölt gondolatok a szerzők nézeteit közvetítik, és nem feltétlenül tükrözik a Szabadság Rádió álláspontját” – olvasható a radiosvoboda.org portál által közölt írás végén a figyelmeztetés, amely azonban a cikket átvevő kárpátaljai portálról már lemaradt, talán azért, mert a nacionalista Szvoboda párthoz közel álló zakarpattya.net.ua rendszerint semmi kivetnivalót nem talál a hasonló ledorongoló cikkekben.
Havros írása a szokásos sémát követi, vagyis bevezetésként az éppen aktuális hatalmat veszi elő nemzetietlen magatartásáért, hogy utána kedvére ócsárolhasson magyarokat. Adott esetben a kárpátaljai megyei vezetés állítólagos bűne az, hogy az ungvári kormányzósági épületben Kárpátalja egykori irányítóinak portréi között láthatók „az 1939–1944-es magyar megszállás” korszakának vezetői is. „Más országban ezt viccnek vagy egy őrült lázálmának tekintenék. Nálunk azonban ez a rút valóság. Vajon elképzelhetők-e Prágában, Varsóban, Párizsban az államhatalmi szervekben azoknak a portréi, akik a német megszállás idején voltak vezetők? Nem, mert ezek a népek tisztelik magukat. (…) A Régiók Pártja által vezetett Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztrációban ott függnek a megszállók” – írja Havros, aki ezután nekilát, hogy részletesen kifejtse, szerinte mit kell tudni három „megszálló” magyar vezetőről: Kozma Miklósról, Tomcsányi Vilmos Pálról és Vincze Andrásról. A negyedik, bár időrendi sorrendben első magyar kormányzói biztosról, Perényi Zsigmondról Havros a jelek szerint nem is hallott, pedig neki van portréja az ungvári kormányzóságon, míg Vincze Andrásnak nincs.
Anélkül, hogy belemennénk az érzelmileg túlfűtött, a történelmi tényeket lezseren kezelő s az objektivitást gondosan kerülő hosszadalmas vádirat részletes ismertetésébe, jegyezzük meg, hogy Kárpátalja három szóban forgó kormányzói biztosának bűne abban áll Havros szerint, hogy a magyarok megszállták Kárpátalját, sokakat kivégeztek a „Karpatszka Ukrajnát” védő hazafiak közül, úgy általában az ellenségei voltak mindennek, ami ukrán, és üldözték a zsidókat. A cikkben félreérthetetlenül a legutóbbi vádpont szerepel a leghangsúlyosabban.
Az ungvári kormányzósági épületben látható portrék nem először ingerlik támadásra a nacionalistákat. A zakarpattya.net.ua tavaly tavasszal egy kísértetiesen hasonló hangvételű, ám aláíratlan cikkben háborgott amiatt, hogy a „fasiszta és antiszemita” Kozma Miklós arcképe kikerülhetett a falra. „Elképzelhetetlen, hogy ma a német Bundestagban kiakasztanák Hitler és »biztosai« portréját” – olvashattuk egyebek mellett a tavalyi cikkben. Ugye milyen ismerősen cseng ez a fordulat?
Akkor is és most is Kozma Miklós bűnéül róják fel például, hogy 18 ezer kárpátaljai zsidót küldött Kamjanec-Pogyilszkijbe, amint Havros fogalmaz: az „elkerülhetetlen halálba”, bár a Kárpátalja hetilap szerint „a szóban forgó személyek jelentős részben nem kárpátaljaiak, még csak nem is kizárólag magyarországiak voltak, hanem hontalanok, illetve úgynevezett „rendezetlen állampolgárságúak”, akik a második világháború forgatagában kerültek magyar területre, így Kárpátaljára is 1938–1940 során” (Kárpátalja, 2012. április 20., 588. szám).
A Kárpátalja írásában akkor felhívta az ukrán portál figyelmét arra, hogy a Kozma-portré nem egymagában lóg a kormányzóság folyosóján, hanem Kárpátalja vezetőinek 1919 óta jegyzett sorában. „A régió sorsának alakításában játszott szerepe (Kozma Miklósé – a szerk.) történelmi tény, s az is marad, bármennyire ágálnak is ellene azok, akik előszeretettel alakítanák a történelmet a maguk szája íze szerint” – tette hozzá a lap. Havros azonban láthatóan mindössze annyit jegyzett meg mindebből – már ha olvasta egyáltalán a cikket –, hogy Kárpátaljának egynél több magyar kormányzói biztosa volt, bár hogy pontosan hány is, arról még nem tájékoztatták.
De, mint már utaltunk rá, ez esetben a hangsúly egyébként sem a tényeken van. Hiszen miközben felrója Kozmának a hontalan zsidók kitoloncolását a németek által megszállt Nyugat-Ukrajnába, Havros „elfelejti”, hogy ott sorsuk ukrán közreműködéssel teljesedett be. Erről így számol be a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) honlapja, a mazsihisz.hu: „a németek (SS), ukrán fegyveresek közreműködésével, augusztus 27–28-án Kamenec-Podolszkban, bomba-kráterek szélén, mintegy 14000 főt géppisztoly-sorozatokkal kivégeztek közülük”.
„Hát valóban – amint azt már tréfásan beszélik – Oleg Tyahniboknak kell Kárpátaljára utaznia a szvobodás népképviselőkkel, hogy leszedje a magyar megszállók képviselőinek arcmását a megyei adminisztráció faláról, és ezáltal megvédje az elpusztított zsidókat ettől a nyilvános gyalázattól?” – zárja írását Havros, mintegy megadva a cikk eszmei mondanivalóját. A fentiekre való tekintettel – s emlékezve a Szvoboda képviselőinek korábbi antiszemita megnyilvánulásaira – ez az álszentség több mint ízléstelen.
A múlt történéseinek megítélésével Havrosnak ezenkívül is akadnak gondjai. „Utóda (Kozma Miklósé – a szerk.), Tomcsányi Vilmos Pál kormányzása a kommunista és az ukrán nemzeti földalatti mozgalom elnyomásával vonult be a történelembe” – írja egyebek mellett. Vagyis egyszerűen elsiklik ama kétségbevonhatatlan tény felett, hogy a kommunisták összemérhetetlenül több ukrán életének a kioltásáért felelősek, mint az elmúlt száz évben Ukrajnát megszálló hatalmak együttvéve, azaz balgaság a kommunista üldözést is a kormányzói biztosoknak felróni. Ennek belátáshoz azonban az is szükséges, hogy ne vakítsák el az írót teljesen a szovjet múlt sztereotípiái, s hajlandó legyen fenntartásokkal kezelni legalább a kommunisták antifasiszta elkötelezettségét, ha másért nem is, azért mindenképpen, mert a Szovjetunió fasiszta Németország általi lerohanása előtt a két állam még szövetségben állt egymással…
A múlt nehéz örökséget hagyott valamennyiünkre, amelyet csak közösen tudunk feldolgozni. Persze csak akkor, ha nem keresünk magunknak mindenáron ellenségeket.