Kulin Ágnes beszéde Veres Ágota egyéni tárlatán
Üdvözlök mindenkit Veres Ágota egyéni tárlatán! Köszönöm a felkérést a szervezőknek és a művésznőnek!
Engedjék meg, hogy megosszak önökkel pár gondolatot, felolvassak pár sort az útinaplómból, amely azon az utazáson született, amelyet átéltem a kiállítás kapcsán.
Hazaút – mindenkit megszólít a cím. Amint meglátjuk, meghalljuk ezt a szót, sajátos választ szül bennünk az inger. Mindannyiunknak megvan a hozzá kapcsolt értelmezése és emlékképe.
Az utazás időszaka egy varázslatos átmeneti állapot az elindulás és megérkezés között: ez az álmodozás, a várakozás ideje, amikor bármi megtörténhet. A kiállítás képeiben is ezeknek a belső álomképeknek kivetítését látom, amely a hazafelé vezető úton az utazó – jelen esetben a művész – gondolataiban megszületett és felszínre tört.
Ez egy belső utazás, s ennek a belső szimbólikus utazásnak a kapcsán eszembe jutott Baudelaire Az utazás című verseskötete. Baudelaire utazója nyughatatlan, folyamatos mozgásban van, hiszen az életét, életútatját járja, amely az elindulás pillanatától kezdve sosem áll meg (csak rövid pihenőkre) az elkerülhetetlen végcélig. Minden versszakban megjelnik egy sajátos életszakasz, egy-egy lépés, amelyekben nem fél bemutatni a rosszat, a kellemetlent, a groteszket, morbidnak hatót – mindent, amivel az úton találkozunk.
A kiállítás kapcsán újraolvastam a sorokat, s meglepett, hogy mennyire más utat láttam a sorokban, mint amikor először olvastam azokat. A szavak, rímek megírásuk óta változatlan útja most más élményeket adott. Meglepett, hogy mennyi párhuzamot találtam a képek és a sorokban leírt események között. Ágota képeiben sem csak a jó és tündérszép paradicsomi otthon és a felé vezető út jelenik meg. Egyes versszakoknál Ágota képei jelentek meg előttem, mint a leírtak tökéletes illusztrációi.
Ágota viszont más utazásról mesél nekünk: nem végtelen, egy köztes megállóhoz tart, ő hazafelé vette az irányt gondolatban. A falakon ennek a belső utazásnak a tájait, képeit láthatjuk. Egy olyan belső utazás stációit, amelyek az alkotó gondolati útját és az utazás közbeni átváltozás folyamatát mutatják be.
Nem látunk realisztikus képleírást, nem a beregszászi nagy keresztről látott panorámát festi meg valósághűen az alkotó. Az absztrakt elemek olyan tájleíró szimbólumokat hoznak létre, amelyek nem egy kifejezett helyet, hanem egy belső képet, szimbulikus tájat mutatnak be számunkra, utalva az otthonra és az idegen tájakra egyaránt.
A hazafelé tartó művész gondolataiban a megtett útról is előtörnek az emlékképek. Megjelennek az angol tengerpartról szerzett benyomások, amelyek érdekes kapcsolatba lépnek a kárpátaljai történetekkel.
Megjelenik a felszántott, megsebzett föld, ami akár a gyógyulás és az új termés igéretét vetítheti elénk. A táj és a földparcellák szabdaltsága pedig sajátos szövetet hoz létre a képeken, amely az otthon szőttesévé fonódik össze a vásznakon.
A művész saját szimbolikus útját festette meg és mutatja be nekünk, de ha mi is nézőként, befogadóként utastársakká válunk, úgy élményekkel teli utazásban lehet részünk. Ehhez kívánok mindnekinek jó utat, jó szelet és sikeres megérkezést!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Kulin Ágnes