Ljasko: ősszel ismét zárlatot vezethetnek be Ukrajnában

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában nem zárta ki, hogy ősszel ismét zárlatot vezetnek be Ukrajnában a járvány újabb fellángolása miatt. Egyúttal hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz, hogy elkerülhetővé váljon a szigorú karanténkorlátozások bevezetése.

Hozzátette, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozások megfelelőek a mostani járványhelyzetben. Jelenleg Ukrajna egésze a legenyhébb, „zöld” besorolásban van, amelyben minimális korlátozások vannak csak érvényben: kötelező a szájat és orrot elfedő védőmaszkok viselete a zárt nyilvános helyeken, ahol biztosítani kell továbbra is a kézfertőtlenítés lehetőségét és a szükséges távolságtartást.
    
A tárcavezető felhívta a hatvan évesnél idősebbeket, hogy oltassák be magukat koronavírus ellen. Szavai szerint ha ennek a korosztálynak legalább 80 százaléka be lesz oltva, elkerülhető lesz, hogy kritikus helyzet álljon elő az egészségügyi ellátórendszerben.
    
Ljasko elmondta: stratégiailag olyan járványhelyzetre készülnek fel az őszre, mint amilyen 2020 októberében, illetve 2021 márciusában volt, továbbá arra is, hogy a nehéz időszak elhúzódhat.
    
A kelet-ukrajnai Harkiv megyébe közben a híradások szerint a különleges hűtést igénylő oltóanyag szállítási szabályainak megsértésével szállítottak több ezer dózisnyi Pfizer vakcinát. A harkivi kormányzóság egészségügyi osztálya csütörtöki sajtóközleményében biztosított afelől, hogy a tönkrement vakcinákat – 9360 dózist – nem használják fel, hanem visszaküldik az elosztással megbízott ukrán vállalatnak.

Forrás: MTI