Nem férnek Kozma Miklós portréjától

Megszálló hatalom Kárpátalján címmel jelent meg Olekszandr Havros ungvári újságíró legújabb írása a Baloga családhoz közel álló Zakarpattya.net kárpátaljai internetes hírportálon, amelyben ismételten nehezményezi, hogy a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal falán Kárpátalja korábbi kormányzói között megtalálható azon kormányzók arcképe is, akik 1939 és 1944 között, az ő szóhasználatuk szerint „Kárpátalja magyar megszállása idején” töltötték be ezt a szerepet. A portál sokadik alkalommal tér vissza erre a kérdésre, és rendszeresen közöl magyarellenes uszító cikkeket.

Elsősorban Kozma Miklós portréja zavarja a cikkírót, aki 1940-től 1941. december 8-án bekövetkezett haláláig Kárpátalja kormányzói biztosa volt. A szerző azt nem tudja megbocsátani a Turjaremetén nevelkedett, több nyelven kiválóan, többek között ruszinul anyanyelvi szinten beszélő Kozma Miklósnak, hogy a „magyar megszállás előtt” „Podkarpatszka Ruszban”, majd később „Kárpát-Ukrajnában” ő volt a magyar felforgató tevékenységet végzők egyik vezetője. Az általa Kárpátaljára küldött diverzánsok egyebek mellett szerinte „katonákat és békés polgárokat gyilkoltak meg”. Továbbá Kozma Miklós naplójából „tudja” a szerző, hogy „Perecsenyben személyesen jelen volt fogoly Szics-gárdisták kivégzésénél, és engedélyt adott e barbár tett lefilmezésére is, illetve 1941-ben engedélyezte 18 ezer zsidó ember kiadatását a németeknek, akik barbár módon lemészárolták őket Kamjanec-Pogyilszkijban. Havros emiatt nehezményezi, hogy ennek ellenére az ukrán állam képviselői kirakják a megyeházán a portréját.

Brenzovics László történész, a KMKSZ alelnöke adta ki könyv formájában Kozma Miklós fennmaradt naplóját, megkérdeztük véleményét az írással kapcsolatban: „Több pontatlan állítás van az említett cikkben. Először is Ungvár soha nem tartozott Kárpát-Ukrajnához, Munkács sem, ezek a városok egy nemzetközi szerződés keretében (I. bécsi döntés) kerültek vissza Magyarországhoz Csehszlovákiától, amit akkor a nagyhatalmak mellett Csehszlovákia is elismert. Ungvár úgy volt a Kárpátaljai terület fővárosa a 40-es évek elején, hogy nem tartozott hozzá. Fontos megemlíteni, hogy a Magyar Országgyűlés területi autonómiát szavazott meg az itt élő nemzeti kisebbségnek, ami a háborús helyzet és a nagyszámú lengyel menekült miatt nem valósulhatott meg, ez fontos különbség a későbbi és akár a mai helyzethez képest is. Ha az akkori viszonyokat összehasonlítjuk a német megszállás alatt lévő Ukrajnában, illetve Kárpátalján, nyilvánvaló, hogy a magyarországi viszonyok összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek voltak, és nagyobb lehetőséget adtak a lakosság számára a túlélésre. Egyébként, ha valaki megengedhetetlennek tartja, hogy megszálló hatalmak helytartóinak a képe ki legyen függesztve a megyeháza épületében, figyelmébe ajánlom, hogy ott ki van téve Ivan Turjanicának és másoknak a képe is, akik részt vettek Kárpátalja szovjet megszállásában, valamint a magyar férfi lakosság elhurcolásában. Egyébként a független Ukrajnában a szovjet időszakot is megszállásnak kellene tartani. De mindezek ellenére a történelmünkből nem lehet kidobni eseményeket. Különben a zsidók deportálását engedélyező utolsó magyar kormányzói biztos, Vincze András portréja nincs kitéve a megyeházán. A Kamjanec-Pogyilszkijban meggyilkolt zsidó emberek átadása a határon valóban sajnálatos esemény volt. Viszont ma már a történészek nagyobb része egyetért abban, hogy azt sem Kozma, de még a magyar miniszterelnök és a kormányzó sem tudhatta 1941-ben, hogy a megszállt lengyel területekre visszatoloncolt, onnan korábban menekültként érkezett, rendezett magyar okmányokkal nem rendelkező, zsidó származású embereket a németek – ukrán szabadcsapatok segítségével – bestiális módon meggyilkolják.

A történészek körében az is általánosan elismert, hogy a Horthy-érát nem tekinthetjük fasiszta rendszernek, bár autoriter rendszer volt, de semmiképpen nem totális diktatúra. Kozma Miklós emlékirataiból is nyilvánvaló, hogy nem volt sem az olasz fasizmus, sem a német nemzeti szocializmus híve. Ellentétben az abban a korban élt, és ma egekig magasztalt ukrán vezetővel.”

Olekszandr Havros írása viszont a szovjet propaganda-újságírás stílusában íródott, megtudhatjuk belőle, hogy a magyarok „megszállók” és „fasiszták” voltak. Egyébként Kozma Miklós portréjáról sokadik alkalommal írt már a Zakarpattya.net hírportál, például múlt év áprilisában a következő címmel jelent meg egy hosszabb cikk: A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal épületében kirakták egy fasiszta és antiszemita portréját. A idézett internetes portál köztudottan Viktor Balogához köthető, amely rendszeresen teret biztosít az ukrán lakosságot magyarok ellen hangoló propagandaírásoknak. A kárpátaljai Baloga testvérek magyarokkal és kisebbségekkel kapcsolatos véleménye egyébként gyakran változik, van úgy, hogy elítélik az új ukrán nyelvtörvényt meg a kettős állampolgárságért folyamodókat, máskor békülékenyebb hangot ütnek meg. Például legutóbb Ivan Baloga, a Kárpátaljai Magyei Tanács elnöke, az Ungvári Magyar Főkonzulátuson a kettős állampolgársággal rendelkezőkről szólva a következőt nyilatkozta a Tisza TV magyar szerkesztősége forgatócsoportjának: „Én nem ítélem el őket, minden ember a jobb élet lehetőségét keresi. Egy, két, három vagy akár tíz útlevél nem jelenthet problémát. Ez nem nemzetbiztonsági kérdés. Higgyék ezt el nekem!”

Hogyan is kell mindezt értelmeznünk? Miközben békülékenyebb hangon szólnak a magyar választókhoz, az általuk finanszírozott sajtó ellenünk uszítja az ukrán lakosságot, igyekezve mindent kitörölni közös történelmünkből, ami magyar.