Scholz: Putyin felelős a válságért és a drágulásért
Vlagyimir Putyin orosz elnök és az Ukrajna ellen indított háborúja felelős a Németországban és a világ Ukrajnától távol fekvő térségeiben is érezhető válságért és drágulásért – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag).
A kancellár hangsúlyozta, hogy „Putyin háborúja okozta ezt a válságot, és semmi más”.
A háború sok ország számára „nagyon messze van, de a következmények nagyon is közel vannak”, éhínséggel, az energiaellátás és a biztonság megrendülésével fenyegetnek. Ezeknek az országoknak segíteni kell – mondta Olaf Scholz, aláhúzva, hogy „a globális dél feltörekvő demokráciáit” meg kell tartani szövetségesnek.
A válság hazai kezeléséről szólva kiemelte, hogy a lakossági terheket csökkentő intézkedések hatásosak, a havi 9 eurós közlekedési bérletért például valóságos roham indult. A csaknem ötven éve legmagasabb, 7,9 százalékos inflációra utalva hozzátette: a kormány egyeztetést kezdeményez a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel arról, hogy mi mindent lehet még tenni közösen az árak alakulása révén kialakult „rendkívüli helyzetben”.
Forrás: MTI