Szluckij: vannak pontok, amelyekben haladást lehet elérni
Az orosz és az ukrán tárgyalódelegáció talált olyan pontokat, amelyekben haladás érhető el – jelentette ki Leonyid Szluckij, az orosz küldöttség tagja, az orosz alsóház külügyi bizottságának tagja a Fehéroroszországban hétfőn folytatott, öt órán át tartó kétoldalú tárgyalások után.
Szluckij a Rosszija 24 tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy az ukrán fél hajlandó volt az aktuális kérdések részletes megvitatására és az orosz fél meghallgatására. Mint mondta, szó esett a tűzszünetről és Ukrajna demilitarizálásáról is.
Bejelentette, hogy két-három nap múlva újabb kétoldalú tárgyalási forduló várható. Vlagyimir Megyinszkij, az orosz delegáció vezetője bejelentette, hogy a következő megbeszélésre a felek szintén Fehéroroszországban, a lengyel-fehérorosz határnál fognak találkozni. A hétfői megbeszélés a fehérorosz Hrodna megyében volt, az ukrán határ közelében.
Megyinszkij is úgy nyilatkozott, hogy több olyan pontot találtak, „amelyek alapján közös álláspontok prognosztizálhatók”. Hozzátette, hogy a küldöttségvezetők a tárgyalási pozícióról konzultálni fognak országuk vezetésével.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva lehetségesnek nevezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután kézhez kapta az ukrán féllel folytatott tárgyalások teljes összefoglalóját, még a nap folyamán további lépésekről rendelkezhet.
Forrás: MTI