Sztefancsuk

Sztefancsuk: a béke csak akkor érhető el, ha erősek maradunk

A béke Ukrajnában csak akkor érhető el, „ha erősek maradunk és nyomást gyakorlunk az orosz agresszorra annak érdekében, hogy megvédjük a civilizált világot – jelentette ki Ruszlan Sztefancsuk, a kijevi parlament elnöke Strasbourgban kedden.

Az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott beszédében Ruszlan Sztefancsuk felszólította az Európai Uniót, hogy folytassa és fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatását.

Közölte: Országának több védelmi rendszerre, több repülőgépre és több beruházásra van szüksége a hadiiparba.

„Oroszország nemcsak a mi országunkat akarja tönkretenni, hanem nyugat felé akar nyomulni, először Kijev, aztán Varsó és Brüsszel felé. A veszély sokkal közelebb van, mint gondolnánk”

– fogalmazott.

Sztefancsuk beszédében további megszorító intézkedéseket sürgetett Moszkvával szemben, és azt mondta: az agresszió megállításához és a tartós béke eléréséhez az is elengedhetetlen, hogy Oroszország olyan szankciókkal szembesüljön, amelyeket nem tud kijátszani.

Az ukrán házelnök a háborús bűnök felelőseinek megbüntetését követelte, és úgy fogalmazott:

Oroszország minden elképzelhető vörös vonalat átlépett ebben a háborúban”.

Ukrajna uniós csatlakozási szándékáról Sztefancsuk azt mondta, országa a háború után erősebbé és jobbá válik, hiszen – mint kiemelte – Kijev elkötelezett a szükséges reformfolyamat mellett.

Az ukrán parlament elnöke végezetül reményét fejezte ki, hogy ez év első felében megnyithatják a csatlakozási tárgyalások első körét.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke köszöntőjében azt mondta: büszke arra, hogy az uniós parlament a háború 2022. február 24-i kezdetének pillanatától Ukrajna mellett állt „egységesen, rendíthetetlenül és határozottan”.

Továbbra is a békéért fogunk küzdeni. A békének igazságosnak, méltóságteljesnek kell lennie, és a semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül elven kell alapulnia” – tette hozzá az uniós parlament elnöke.

Forrás: MTI

Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek