Zelenszkij: Oroszország Ukrajna területének mintegy húsz százalékát szállta meg
Oroszország Ukrajna területének most mintegy húsz százalékát tartja megszállva, 2603 települést kell az ukrán erőknek visszavenniük – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a luxemburgi parlament előtt videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében.
Az államfő felidézte, hogy a 2014 tavaszától 2022. február 24-ig tartó időszakban Ukrajnában több mint 14 ezren haltak meg a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban, több, mint 1,5 millió ember vált belső menekültté az országban, az orosz hadsereg pedig több, mint 43 ezer négyzetkilométernyi ukrán terület fölött vette át az ellenőrzést.
„A legtöbb európai állam számára ilyen léptékű háború már kolosszális lenne, de február 24-én Oroszország megmutatta, hogy ez neki még nem jelent hatalmas méretet. Megmutatta, hogy kegyetlensége sokkal nagyobb. Az orosz csapatok 3620 településre vonultak be Ukrajnában, ebből 1017 már felszabadult, további 2603 viszont még nem. Jelenleg területünk mintegy húsz százaléka, közel 125 ezer négyzetkilométer a megszállók ellenőrzése alatt áll. Ez lényegesen nagyobb, mint a Benelux-államok területe együttvéve” – mutatott rá Zelenszkij.
Kiemelte, hogy mintegy 300 ezer négyzetkilométert aknáztak alá, illetve tele van fel nem robbant lőszerekkel. „Csaknem 12 millió ukrán vált belső menekültté. Több, mint 5 millióan, elsősorban nők és gyerekek külföldre távoztak” – mondta Zelenszkij. Hangsúlyozta, hogy a harcok Harkivtól Mikolajevig terjedő hatalmas területen folynak.
Zelenszkij kitért a Donyec-medencei helyzetre, kijelentve, hogy az orosz hadsereg szinte az egész térséget teljesen lerombolta, és szerinte (Moszkva) készen áll folytatni az öldöklést. Példaként hozta fel Mariupolt, ahol a háború előtt mintegy félmillióan éltek. „Most ott felperzselt romok vannak. És még mindig nem tudjuk pontosan, hány embert öltek meg a megszállók. Minimum több tízezret, valamivel kevesebb, mint száz nap alatt” – emelte ki.
„Oroszország minden harcképes katonai alakulata részt vesz ebben az agresszióban” – mutatott rá Zelenszkij. Szavai szerint az orosz hadsereg ugyanakkor már több, mint 30 ezer katonát veszített. „Ez több, mint amennyit a Szovjetunió elveszített az afganisztáni háború tíz éve alatt. Több, mint amennyit Oroszország veszített két csecsenföldi háborúban” – jegyezte meg.
Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajnának katonai támogatásra van szüksége nemcsak saját szabadsága, hanem egész Európa védelme érdekében is.
Forrás: mti.hu
Kép forrása: Facebook/Volodimir Zelenszkij