A felsőoktatási törvény tervezetéről tárgyalt a miniszterelnök és az oktatási tárcavezető Kijevben

Amint arról nemrégiben beszámoltunk (erről lásd itt: karpatalja.ma), az ukrán parlament – valószínűleg számos ukrajnai egyetem és a hallgatók tiltakozása következtében – egyelőre nem tárgyalja azt a felsőoktatási törvénytervezetet, mely jelenlegi változatában hátrányosan érintené többek a nem állami II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát is. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a jogszabálytervezet a klasszikus egyetemek nappali tagozatos hallgatóinak létszámát tízezerben, az akadémiákét háromezerben és a collegekét ezerben állapítja meg.

A nyest.hu tudományos ismeretterjesztő portál által is közölt beszélgetésben Orosz Ildikó kifejtette, hogy az 1996 óta működő beregszászi főiskola, amely Ukrajna egyetlen önálló magyar tannyelvű felsőoktatási intézménye, egyik kategóriához sem tartozik, mivel tíz szakán mintegy 500-500 nappali és levelező tagozatos hallgató tanul. A mára a kárpátaljai magyarság meghatározó oktatási, tudományos és kulturális központjává vált főiskola eleve nem lenne képes eleget tenni a törvénytervezet beiskolázási normáinak, már csak azért sem, mivel ugyanez a jogszabály, amely a deklaráció szintjén ugyan a bolognai folyamat ukrajnai meghonosítását tűzte ki célul, diszkriminatív intézkedésekkel korlátozza a kisebbségiek felsőoktatásba kerülését, például azzal, hogy még a magyar nyelv és irodalom, tanítói vagy óvodapedagógiai szakra sem engedélyezi a felvételit magyar nyelvből. Ennek következtében a főiskola magyar nyelv és irodalom szakjára felvételizőknek Ukrajna történetéből, idegen nyelvből és a mindegyik szakra kötelező ukrán nyelv és irodalomból kell központi emelt szintű felvételi vizsgát tenniük.

 

A felsőoktatási törvény tervezete kapcsán friss hír, hogy Dmitro Tabacsnik, Ukrajna Oktatási, Tudományos és Sportminisztere február hetedikén Mikola Azarov miniszterelnökkel egyeztetett a jogszabály tervezetével kapcsolatban. A tárca honlapján közölt hír szerint (mon.gov.ua) a miniszterelnök felhívta Tabacsnik figyelmét arra, hogy a Verhovna Rada elé kerülő törvénytervezeteknek át kell esniük az oktatási tárca alapos szakmai kontrollján, mielőtt a képviselők szavaznának róluk. A miniszter arról számolt be Azarovnak, hogy a felsőoktatási intézmények nagyobb oktatási és pénzügyi önállóságát garantáló tervezeteket széles körben megvitatták, körülbelül 3500 kritikai megjegyzés, javaslat és ajánlás érkezett a törvénytervezet szövegével kapcsolatban, s jelenleg a tárcánál folyik ezek áttekintése, elemzése, és a törvénytervezet szövegébe illesztése.

A felsőoktatási törvény tervezetével kapcsolatban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetői is eljuttatták javaslataikat Kijevbe