Brenzovics László beszéde a Rákóczi-főiskola tanévzáró ünnepségén

Tisztelt Államtitkár Úr, Helyettes Államtitkár Asszony, Főtiszteletű Püspök Úr, Kedves Vendégeink, Tisztelt Kollégák!

Már nem mondhatom azt, hogy végzős diákok, hiszen átvették a diplomát, ezáltal önök is kollégákká, tanárokká, egyetemi-, főiskolai végzettséggel rendelkező szakemberekké váltak. Itt be is fejezhetném, erre a szerepre tulajdonképpen, amelyben most vagyok, mondják azt, hogy már befejezték, és nem tudják abbahagyni. Mégis engedjék meg, hogy néhány gondolatot megosszak önökkel.
Bibó Istvánt idézve: „minden történelmi pillanatban van mérlege nemcsak a tényleges helyzetnek, hanem a valóságban benne rejlő lehetőségeknek is, melyek megvalósítása nem szükségszerű, hanem erőfeszítés és jóakarat kérdése.” Ugyanígy az, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, és egy ilyen felemelő ünnepségen veszünk részt, sem volt szükségszerű. Ez számos emberben erőfeszítéssel és jóakarattal szükségeltetett. Az intézmény létrejötte sem az állam akaratából, hanem a kárpátaljai magyarság erőfeszítéséből és jóakaratából jött létre. Köztudott és érezzük is, hogy jelen állapotában a megtizedelt kárpátaljai magyarság önállóan megállni, önállóan létrehozni és fenntartani ilyen intézményt nem tudott és nem tud. Emiatt szükség volt és van az anyaország, Magyarország támogatására, és ezt a támogatást meg is kaptuk. Azonban el kell mondani azt, hogy Magyarország is államfizető állampolgárokból áll, és olyan vezetőkből, akiknek az erőfeszítése és jóakarata nélkül ez az intézmény nem jött volna létre és nem állna fent. Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem az erőfeszítését és jóakaratát Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium államtitkárának és Répás Zsuzsannának, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárának.
Azt hiszem, a sors kegye számunkra is és a magyarországi vezetők számára is az, hogy láthatták, láthattuk egy intézménynek az épülését, fejlődését, kiteljesedését. Megszilárdulni tulajdonképpen az első Fidesz kormány idején tudtunk, 2001-ben kaptuk meg ezt az épületet, és lám, most pedig itt ülünk, és hamarosan, a magyar kormány támogatásából, amelyben nagy szerepet játszott Németh Zsolt és Répás Zsuzsanna, hamarosan befejeződik az épület felújítása. El kellene mondani azonban azt is, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek és jóakaratnak folyamatosnak kell lenni, mert nem csak jóakaróink vannak, hanem rosszakaróink is, de talán az elsőből többen, melynek következtében folytatódnak az építkezéseink. Elnök asszony elmondta, hogy nemsokára megvalósul a felsőfokú szakképzés, az épület háta mögött pedig már megkezdődött egy 2000 m2-es új épületnek az emelése a főiskola koledzse számára. Nemcsak a Magyarországi támogatóinknak a jóakaratán, az erőfeszítésén múlott, természetesen a főiskola dolgozóinak, a főiskola tanárainak az erőfeszítésén és jóakaratán is. Intézményünk mindig is különleges volt abban, hogy tanáraink, dolgozóink fölvállalták évtizedeken keresztül a bizonytalanságot, nem tudva azt, hogy mi lesz holnap. Mindig különös figyelmet fordított ránk az ukrán állami szerv, ami évente egy-két vagy több alkalommal is igen alapos vizsgálatnak tett ki bennünket. Ezért is köszönet minden tanárnak, minden dolgozónak ahhoz, hogy kitartott és felelősséggel viselkedett az oktatási tevékenység iránt ezekben az időszakokban. De hát felsőoktatási intézmény mindenféle támogatás és mindenféle munka, tanári kar nélkül nincsen.
Most önök számára lezárul egy fontos korszak. Azt hiszem, hogy nem jöhettek volna létre ezek a diákévek, nem jutottak volna diplomához, hogyha az önök szülei nem tettek volna erőfeszítéseket abba az irányba, hogy biztosítsák a tanulási lehetőségüket. Nem mellékesen pedig az önök erőfeszítései nélkül sem jöhetett volna létre ez a mai nap, amikor 176 diák vette át a főiskola falai között a diplomát, s indul el az éltben. Indul el az életben olyan körülmények között, amely túlságosan jónak, túlságosan ideálisnak nem nevezhető. Azonban önöknek is erőfeszítéseket kell tenniük abban az irányban, hogy megállják a helyüket az életben, a munkában, a családi életben és a környezetük megőrzésében.
Az élet úgy épül fel, hogy nemzedékek követik egymást. Nemzedékek adják át egymásnak a tudást, az értékeiket, és a következő nemzedékben bíznak, hogy az értékeket megőrzik és továbbítják a következő nemzedéknek. Különlegesen nagy szerepet játszanak ebben a pedagógusok, akik iskolákba fognak menni, ott fogják terjeszteni a tudást, ott fogják nevelni a következő nemzedéket. Tegyenek erőfeszítéseket ott, ahol dolgozni fognak, tevékenykedni fognak, s legyen meg önökben a jóakarat, álljanak ki mindig az igaz ügy mellett, mint ahogy Rákóczi egyik jelszava mondja, hogy „Isten az igaz ügyet nem hagyja el.
Jó utat kívánok!