Elmarad a tandíjemelés a művészeti iskolákban

– Nem lesz tandíjemelés az ukrajnai művészeti iskolákban – mondta Timofij Kohan, ukrán kulturális miniszterhelyettes a regionális kulturális szervezetek vezetőinek a kulturális-művészeti oktatás jelenlegi helyzetét és fejlődési lehetőségeit tárgyaló országos ülésén Lembergben.

„A minisztérium álláspontja az, hogy nem szabad emelkedniük a tandíjaknak. Ez a gondolat eredetileg a pénzügyminisztériumtól származik, ezért az ő feladatuk, hogy megtalálják az állami költségvetés új bevételi forrásait. A kormány határozottan kiáll a tandíjemelésekkel szemben. A tanulásra, a gyerekekre, az esztétikai nevelésre inkább pénzt kell fordítani, hogy a lehető legnagyobb terhet vegyük le a szülők válláról. Nem fogják a gyermekeket olyan iskolába beíratni, ahol magasak a tanulmányi költségek” – mondta a miniszterhelyettes. Később hozzátette, hogy jelenleg folyamatban van az állami költségvetés átvizsgálása, és ezért a minisztérium még reménykedik a kiegészítő támogatásokban.

Az ülésen Timofij Kohan elmondta, hogy nem szeretnék csökkenteni a kulturális szférában dolgozók létszámát sem.

„A minisztérium keresi annak módszereit, miként lehetne növelni a vidéki kulturális intézmények presztízsét, illetve hogyan kellene munkát biztosítani a művészeti szakemberek számára. A művészeti tanintézményt végzett hallgatók 25 százalékának nincs állása. Doneck megyében az állami felsőoktatási intézmények végzőseinek csak 40 százaléka kap állást (Ukrajnában az átlag 84,7%). Jelenleg a megyében négy zeneművészeti szakközépiskola működik. Alacsony a foglalkoztatottság Ivanofrankivszk (50%) és Zsitomir (54,5%) megyékben is, ami ellen a helyi önkormányzatok szinte semmit nem tesznek. A legtöbb megye falvaiban közel 70 százalékos hiány van a szakképzett klubvezetőkből és könyvtárosokból. Felmerül a kérdés, hogy hatékonyan használják-e fel a szakképzésre szánt anyagi forrásokat” – mondta Kohan miniszterhelyettes.

Korábban az Ukrán Kulturális Minisztérium kijelentette, hogy a tanév végéig nem emelkedik a művészeti és esztétikai neveléssel foglalkozó oktatási intézmények tandíja.

Jelenleg Ukrajnában a következőképpen oszlanak meg a kulturális oktatási intézmények:

– 11 III-ІV. akkreditációs szintű kulturális és művészeti felsőoktatási intézmény és egy I. szintű;

– 64 I-ІV. akkreditációs szintű önkormányzati kulturális és művészeti felsőoktatási intézmény;

– 7 állami művészeti szakiskola (ebből 6 középiskola);

– 1466 önkormányzati elemi szintű művészeti tanintézmény (939 zenei, 10 koreográfiai, 125 festőművészeti, 9 kórusi, 393 művészeti iskola).

Ezen kulturális oktatási intézményeknek közel 385 ezer tanulója és hallgatója van (közülük mintegy 47 ezren felsőoktatási intézményekben tanulnak). 50 ezer tanár tartja a foglalkozásokat, közülük 11 ezer felsőoktatási intézményekben dolgozik. Az állami és az önkormányzati tanintézmények évente több mint 10 ezer művészeti szakembert képeznek.

A nagolos.com.ua nyomán