Idén 840 végzős diák szerzett érmet tanulmányaiért Kárpátalján

Kárpátalja iskoláiban több mint 26 ezer diák számára szólalt meg az utolsó csengő 2024-ben – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) július 11-én.

A kiemelkedő végzősök tanulmányi eredményeit medállal jutalmazták: 665 diák aranyérmet, 175 pedig ezüstérmet kapott. A legtöbb érmes az Ungvári, Munkácsi, Nyéresházai (Neresznyica), Huszti és Ilosvai kistérségek iskoláiban tanult.

Továbbá a nemzeti multidiszciplinirális tesztre (NMT) 8 378 tanuló jelentkezett Kárpátalján, akikből 7 772 diák (92,8%) vett részt a vizsga alapszakaszán.

Maximális, 200 pontot 80 érettségiző ért el, közülük tizen két tantárgyból is, hetvenen pedig egyből. A legtöbben az angolt (33) és matematikát (32) teljesítették hibátlanul.

Kárpátalja.ma