Közgyűlések a régiókban
Az ungvári járási iskolák összevonásának elképzelése ellen tiltakoztak hétvégi közgyűléseiken a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) regionális szervezetei.
Az ungvári régióban november 25-én, a munkácsiban, a beregszásziban és a nagyszőlősiben egy nappal később, a Felső-Tisza-vidéken november 27-én került sor az idei beszámoló gyűlésre, ahol elsősorban a régióelnökök adtak számot az elmúlt esztendő során végzett munkáról, elemezték a vetélkedők, tanfolyamok, továbbképzések tapasztalatait, a tehetségpontok tevékenységét.
Az ungvári régió gyűlésén a küldöttek külön figyelmet szenteltek a járási iskolahálózat tervezett „optimalizálásának”, melynek, mint arról előző számában lapunk is beszámolt, számos magyar iskola eshet áldozatul. A közgyűlés résztvevői elemezték az esetleges iskolaösszevonások lehetséges következményeit és hatásait – mondta el lapunknak Kántor József, a regionális szervezet elnöke. Felszólalt a tanácskozáson Bogáti Nóra elnökségi tag, aki egyben a Kisgejőci Középiskola igazgatóhelyettese, s megosztotta az üggyel kapcsolatos eddigi tapasztalatait a küldöttekkel. Kisgejőcön azonnal reagáltak az oktatási hatóságok elképzeléseire, s falugyűlést hívtak össze az ügyben. „Példaként mutattuk be, hogy az ilyen elképzelések megakadályozásának legegyszerűbb módja a falugyűlések összehívása, az általános középfokú oktatásról szóló törvény ugyanis előírja, hogy faluhelyen bármilyen iskolaösszevonás vagy átalakítás csak a helyi közösség beleegyezésével történhet” – mondta el lapunknak Kántor József.
Tiltakoztak az ungvári járási iskolaösszevonás terve ellen a munkácsi regionális szervezet közgyűlésének résztvevői is. Más irányú megbízatásai miatt a közgyűlésen lemondott tisztéről Gulácsy Géza, a munkácsi regionális szervezet elnöke. A küldöttek a megüresedett tisztségre az eddigi alelnököt, Nagy Sándort, a Csongori Általános Iskola igazgatóját választották meg, helyettese Molnár Béla, a Beregrákosi Általános Iskola igazgatója lett.
A KMPSZ megyei közgyűlésére december 17-én kerül sor Beregszászban.
szcs
Kárpátalja