Magyar támogatás által épülhetett óvoda Korláthelmecen
Ünnepélyes keretek között adtak át egy új óvodát az ungvári járási Korláthelmecen április 8-án. Az új intézmény a magyar kormány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával épülhetett meg.
Az óvoda építésének munkálatai három éve kezdődtek meg. Korábban a településen két különálló épületben működtek az óvodai csoportok. Gerevich János, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai kirendeltségének vezetője a Pulzus FM-nek elmondta, hogy az egyik épület több mint 10 éves, és nem biztosítottak megfelelő feltételeket a gyermekek számára. Ezáltal született meg a döntés, hogy egy új, korszerű óvodát építenek a településen.
Az eseményen többek között részt vett Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja.
Magyar Levente beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország komplex támogatást nyújt Ukrajnának, és az itteniek mindig számíthatnak Budapest segítségére. Mint fogalmazott, a nehézségek ellenére sem engedik el a kárpátaljai magyarok kezét.
Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója elmondta: az új óvoda a fejlődés, a tanulás és a játék terepe. Az épület minden szükséges feltétellel rendelkezik a gyermekek kényelmes tartózkodásához, beleértve az óvóhelyeket is.
A kormányzó kiemelte:
– A gyermekekről való gondoskodás kiemelten fontos feladatunk, hiszen ők jelentik a jövőt. Biztosítanunk kell számukra a harmonikus fejlődést, a biztonságot és a boldog gyermekkort. Hálásak vagyunk partnereinknek, hogy a legnehezebb időkben is támogatják Ukrajnát. Különösen hálásak vagyunk a magyar kormánynak és az Ökumenikus Segélyszervezetnek, akik a teljes körű invázió első napjai óta mellettünk állnak.
Az új épületben 2 csoportban 40 óvodás gyermek tanulhat. A projekt teljes költsége több mint 31 millió 250 ezer hrivnya.
Fotók: Miroszlav Bileckij/Facebook