Megalakult az FSZI Öregdiák Szövetség

„Egy közösség, amely nemcsak emlékezik, hanem épít is” – megtartotta alakuló gyűlését a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének Öregdiák Szövetsége.

A szövetséget a szakképzési intézetben alakították meg április 22-én egy hibrid – jelenléti és online is közvetített – gyűlésen az intézmény volt végzősei. Az eseményen elfogadták a szövetség alapszabályzatát, kijelölték a szervezet célját, és megszavazták a tisztségeket.

Soós Katalin, az FSZI igazgatója az alakuló gyűlésen elmondta: nagy örömmel fogadta a szövetség megalakulását. Az igazgatónő reményei szerint azok a volt hallgatók, akik szerte a világban vannak jelenleg, támogatni fogják a kezdeményezést.

„A szövetség célja, hogy közösségbe szervezze az egykori diákokat, erősítse az alma materhez való kötődést, valamint támogassa a szakmai és emberi kapcsolatok fejlődését. A kezdeményezés lehetőséget teremt a közös gondolkodásra, tapasztalatmegosztásra és jövőbeli együttműködésekre”

– olvasható az FSZI Öregdiák Szövetség Facebook-oldalán.

Az FSZI Öregdiák Szövetség minden volt végzős hallgatót szívesen lát soraiban, akik számára fontos a kárpátaljai magyar oktatás ügye.

Az FSZI Öregdiák Szövetség vezetősége:
  • elnök: Lőrinc Ingrid
  • alelnök: Palinszky Alexandra
  • titkár, gazdasági ügyvivő: Simon Violetta
  • rendezvényfelelős: Pősze Annabella
  • külügy: Csubirka Réka
  • kommunikációs ügyvivő: Tóth Vivien
  • ellenőrző bizottság: Tamási-Balog Henrietta, Répási Eszter, Kovács József

Kárpátalja.ma