Nemzetközi kapcsolatok képzés indul a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kiemelt figyelmet fordít az új szakok indítására. Ennek jegyében a 2023-2024-es tanévre meghirdették a „Nemzetközi kapcsolatok és regionális tanulmányok” elnevezésű képzési programot.
Az új szak indításáról dr. Csatáry György, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék vezetője adott tájékoztatást.
– Miért tartják fontosnak a képzés elindítását?
– Minden új szak elindítása egy új lehetőség a hallgatóknak, prioritás számunkra, hogy nemcsak a szűkebb környezetünk számára hasznos tudást sajátítsanak el diákjaink, de földrajzi és társadalmi értelemben véve is szélesebb közegben érjenek el sikereket. Első alkalommal próbálkozunk ezzel a képzéssel, és bízunk annak eredményességében. Talán hangsúlyozni sem kell a nemzetközi kapcsolatok fontosságát napjainkban, mennyire jelentős azoknak a szakembereknek a felkészültsége, amelyek kezelik a diplomáciai és államközi kapcsolatokat. Ehhez tervezünk sokoldalúan képzett szakértőket biztosítani. A képzés feltétele, hogy a főiskola személyi és infrastrukturális szempontból is megfeleljen a képzés indítási és fenntartási követelményeinek. Ezzel kapcsolatban Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma mindent rendben talált, és engedélyezte a képzési program meghirdetését.
– Milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy sikeresen felvételizhessenek a leendő hallgatók?
– A középiskolai érettségi után mindenek előtt teljesíteni kell a „multitesztet”, amely 2+1 komponensből áll: ukrán nyelv, matematika és egy választott tantárgy. Különösen fontos, hogy az egyes vizsgatárgyak eredményeiből összeálló felvételi öszpontszám elérje a 120 pontot, ugyanis a nemzetközi kapcsolatok szakra Ukrajnában csak az államilag megállapított minimumpontszám elérése esetén lehet felvételt nyerni. Továbbá kötelező egy motivációs levél elkészítése is.
A megadott határidőn belül (július 19-31.) kell jelentkezni a megfelelő elektronikus felületen. Az elektronikus felhasználói fiókok létrehozása július 1-től kezdődik, amihez szívesen segítséget nyújtunk. Ugyanakkor számítunk a felsőoktatásban már részt vevő hallgatókra is, akiknek van a korábbi években szerzett központi vizsgaeredménye, és szeretnének egy második szakot is felvenni.
– Milyen szintű diplomát biztosít a főiskola ezen a képzésen?
– Egy alapképzés beindításáról van szó, amely bachelor, (BA) tehát alapszintű diploma megszerzését teszi lehetővé. Az oktatási tevékenységünkről kiemelném a minőségelvűséget és nemzetköziséget. Ezt a gondolatot szeretnénk eljuttatni minden leendő hallgatóhoz és természetesen szüleikhez, hiszen ők is szerepet játszhatnak az intézmény és a szakválasztás terén. A főiskolán leginkább a tanárképzés rendelkezik stabil gyökerekkel, de a nem tanár szakok is bizonyítottak már, amit a hallgatóink eredményei is igazolnak.
– Miben látják ennek a képzésnek a célját?
– Az alapképzés célja, hogy a nemzetközi kapcsolatok világában sikeresen tudjanak eligazodni a hallgatók, képesek legyenek a nemzeti és a regionális érdekeket megfelelően képviselni. Továbbá az is fontos számunkra, hogy más kultúrák megismerésére nyitott értelmiségieket képezzünk, akik hazai vagy nemzetközi szinten képesek legyenek kapcsolattartásra, és természetesen felkészültté váljanak a tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.
– Ebből kifolyólag milyen kompetenciák élveznek prioritást az új szakon?
– A teljesség igénye nélkül szeretnék kiemelni néhányat ezek közül. Mindenekelőtt tájékozottság a regionális és egyetemes politika, gazdaság, kulturális jelenségek körében. A leendő alapképzésen elsajátíthatják a társadalomtudomány aktuális kutatási módszereit, megismerkedhetnek a nemzetközi kapcsolattartás formáival, eszközeivel és technikáival, az Európai Unió intézményrendszerének működésével, hatásköreivel. Képesnek kell lenniük a történelmi, társadalmi, gazdasági, jogi és politikai kérdésekben az ismeretek önálló elsajátítására és rendszerezésére, illetve az államnyelv mellett legalább egy idegen nyelven történő magas szintű használatára. Meg kell tanulniuk az elemzések készítését, annak szakmai közönség előtti bemutatását szóban és írásban, stb.
– Mit üzenne még ezen kívül a felvételizőknek?
– Először is azt, hogy használják ki a tanulási lehetőségeket, mert az életben is megvan mindennek az ideje. Előttük most a tanulás időszaka áll. Nálunk az elméleti ismereteken túl egy gyakorlatközpontú képzést kaphatnak, amellyel nagy eséllyel helyezkedhetnek el a mai átalakulóban lévő munkaerőpiacon.
Forrás: kmf.uz.ua