Szakmai előadások a Tudomány napja alkalmából a Rákóczi-főiskolán

Tudományos konferenciára hangolva érkeztek a főiskolai tanárok, hallgatók, érdeklődők november 12-én a II. Rákóczi Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termébe, hiszen a Fodor István Kutatóközpont tizedik születésnapja alkalmából szervezett Tudomány napja már előző nap megnyitóval és előadássorozattal kezdődött el.

A pénteki napot dr. Kolozsvári István, a kutatóközpont vezetője nyitotta meg rövid köszöntőjével. Ezt követően a jelenlévők megismerhették a nap programját, mely során főiskolai tanárok rövid tizenöt-tizenöt perces szakmai előadásait, valamint tizenhat diák által készített poszter bemutatását tervezték.

A hallgatóság a következő kutatásterületekkel ismerkedhetett meg:

Nagydobrony és a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum (Kárpátalja) földrajzinév-tárának elkészítése és ábrázolása történeti térképek alapján. (Hadnagy István és Kohut Erzsébet)

Adventív növényfajok migrációja vasútvonalak mentén (a tiszacsernyői és a csapi vasútállomások példáján) (Andrik É., Májeková, és Zaliberová M., Protopopova V, Shevera M. és Ikhardt P. )

 A Syringa josikaea J.Jacq ex Rchb. kárpáti élőhelyeinek éghajlati és vízrajzi vizsgálata (Hadnagy István – Kohut Erzsébet)

Kultúrszökevény növények szerepe a jelenkori fitoinváziós folyamatokban (Protopopova V.)

A Crocus heuffelianus Herb. (Iridaceae) herbáriumi és irodalmi adatainak feldolgozása ( Ljubka T.- Balogh E. )

Fajtákkal a környezetvédelemért ( Komonyi É. )

A közlekedés okozta nehézfémterhelés vizsgálata a Rosa canina L. példáján (Molnár F. )

A Tóvár Ornitológiai Rezervátum és a Csaronda folyó komplex botanikai és odonatólógiai szempontú állapotfelmérésének eredményei. (Kolozsvári István, Hadnagy István, Andrik É, Ljubka T., Kojut Erzsébet )

Egyedszámbecslési módszerek a gyakorlatban (Zselicki I.)

Olyan poszterek is izgalmas témákkal várták az érdeklődőket, mint Beregsom flórájának állapotfelmérése,  a Nagybereg település lepkefajainak faunisztikai vizsgálata vagy a talajok nehézfém szennyezettsége Ungvár város területén stb. A hallgatók ezzel bemutatták, hogy kutatásaikban hol tartanak, milyen eredményekre jutottak a közös munka során.

A rendezvény nagyszerű lehetőség a diákok számára, hogy megismerjék tanáraik kutatási területeit és ebből kifolyólag kiválaszthatják évfolyammunkájukhoz vagy szakdolgozatukhoz a vezető tanárt.

A Tudomány napja november 11-i programjáról az alábbi linken olvashatnak:

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma