Brit Nagydíj – Hamilton diadalmaskodott saját közönsége előtt

A hazai közönség előtt szereplő hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, így több mint két és fél év után diadalmaskodott újra vb-futamon.

A 39 éves brit pilótának idén ez az első, pályafutása során pedig már a 104. győzelme, összességében kilencedik alkalommal nyert a silverstone-i pályán, ez rekord az F1-ben. Hamilton így 16 különböző idényben nyert legalább egy futamot a Forma-1-ben, ami szintén csúcs. A rutinos brit sztárnak ez a 150. dobogója a Mercedes színeiben.

Hamilton mögött a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg az ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren pilótája a harmadik.

A rajtnál George Russell (Mercedes) és Hamilton egymást is segítve jött el az első kettő helyen komolyabb gond nélkül, mögéjük Norris sorolt be harmadiknak, de Verstappen már az első körben megelőzte a McLaren brit versenyzőjét.

Tizenkét kör után Russell valamivel több mint egy másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit több mint három másodperces lemaradással követett Verstappen, de a holland címvédőt a 16. körben Norris lehagyta. Percekkel később Oscar Piastri (McLaren) is meg tudta előzni Verstappent, majd eleredt az eső, így a pálya egyes részein nedvessé vált az aszfalt, máshol azonban még teljesen száraz volt a felület.

Innentől komolyabb izgalmak következtek, előbb ugyanis Hamilton vette át a vezetést Russelltől, egy körrel később viszont Norris mindkét Mercedest lehagyta. Kisvártatva Piastri is utolérte a Mercedes két brit versenyzőjét, s mindkettőt meg tudta előzni, így a 20. körben Norris, Piastri, Hamilton, Russell volt a sorrend az első négy helyen.

A 27. körben felerősödött az eső, jelentősebb mennyiségű csapadék hullott az aszfaltra, így az élmezőnyt is beleértve szinte mindenkinek a boxba kellett hajtania kerékcserére. Verstappen elsőként, az ötödik helyről állt ki friss abroncsokért, így sokat hozott az eredetileg előtte száguldókon. Norris és a két Mercedes-versenyző egyszerre állt ki a megfelelő abroncsokért, míg Piastrit egy körrel később hívta ki a McLaren a boxba. A kerékcserék után Norris, Hamilton, Verstappen volt a sorrend az első három helyen, majd sorrendben Russell, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) és Piastri következett.

Az időjárási körülmények a hajrában jelentős mértékben javultak, így előbb Hamilton és Verstappen, majd Norris hajtott a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért. Hamiltonnak bejött, hogy egy körrel hamarabb állt ki kerékcserére, mint Norris, így 13 körrel a leintés előtt átvette a vezetést. Mögötte Norris, Verstappen, Piastri volt a sorrend, ez a hajrában annyit változott, hogy Verstappennek sikerült elmennie Norris mellett, ami a vb-pontverseny szempontjából fontos volt az élen álló hollandnak.

Hamilton a leintés után könnyeivel küszködve köszönte meg rádión a csapattagok munkáját, a sírást pedig csak akkor hagyta abba, amikor már kiszállt az autójából és levette a bukósisakot. Ezután brit zászlóval a kezében köszönte meg a közönség támogatását a célegyenesnél lévő lelátónál.

A vb két hét múlva folytatódik a 39. Magyar Nagydíjjal a mogyoródi Hungaroringen.

Forrás: MTI

Nyitókép: AFP/MARK THOMPSON