Döntetlennel zárult a beregvidéki rangadó

Május utolsó napján újabb fordulót rendeztek a megyei labdarúgó-bajnokságban. Az 5. játéknapon a felső osztályban a szezon egyik legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésére, a Bereg-vidéki El Clasicora, az FC Nagybégány és az FC Déda összecsapására került sor.
A két gárda találkozóját meglepetésre a vendég dédaiak kezdték jobban, a 7. percben Kovács 30 méteres távoli lövése után a hazaiak portásának akadt védenivalója. Az idő múlásával azonban szép fokozatosan átvette a játék irányítását a hazai gárda, amely a játékrész derekán került először helyzetbe. Ekkor egy sarokrúgás után Verőci szerezhette volna meg a vezetést a házigazdáknak. Alig két perc múlva ismét Verőcié volt a főszerep: a hazaiak gólzsákja a 25 percben csak milliméterekkel maradt le egy szélről középre ívelt szabadrúgásról. Tizenkét perc elteltével ismét egy kimaradt nagybégányi lehetőséget láthattak a találkozóra kilátogató nézők. Hibáljuk ígéretes pozícióból leadott lövését blokkolták a vendégvédők. A játékrész vége előtt hat perccel újabb hazai lehetőség következett, ekkor a remekül játszó Verőci próbálta meg ollózva a kapuba lőni a játékszert kevés sikerrel.
A térfélcserét követően ismét a vendégek voltak aktívabbak. A 47. minutumban Kemény Csaba játszotta tisztára magát két védő szorításában, majd laposan a rövid alsóba lőtt, ám a hazaiak portása a helyén volt, és hárította a kísérletet. Alig tizenegy perc elteltével már a házigazdák bosszankodhattak egy újabb kimaradt lehetőség miatt az 58. percben Gazdag Csaba két méterre a kaputól sarokkal próbálta meg a hálóba terelni a labdát. Pár pillanat múlva Babics húzott el a bal szélen és tette középre a labdát, kísérletét Szlaviknak csak bravúrral sikerült hárítania. A 65. percben még egyszer megvillant Kemény, a dédai támadó lerázva védőjét lövésre szánta el magát, próbálkozását azonban Kovács magabiztosan védte. A 75. percben az egész találkozó legnagyobb helyzetét hagyták ki a házigazdák. Hibáljuk jobb szélről ívelt labdáját Zsarenko senkitől sem zavartatva a kapu fölé fejelte. A hátralévő időben említésre méltó esemény már nem történt, így a találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget.
Nem sikerült nyernie a fordulóban a harmadik beregi együttesnek, az FC Beregszásznak sem, pedig a Vérke-parti alakulatnak a mindezidáig nyeretlen Polena otthonában lett volna esélye a három pont begyűjtésére. A ké,t egykor szebb napokat is látott klub összecsapását a hazaiak kezdték aktívabban, aminek mindjárt az 5. percben meg is lett az eredménye. Egy szélről középre ívelt labda kissé lecsúszott Libák lábáról, és így az a beregszászi kapuban kötött ki. A vezető találat birtokában talán túlzottan is megnyugodott a polenai csapat, amelynek kapujában a kissé bizonytalankodó Bezik két százszázalékos gólszerzési esélyt is adott a Vérke-partiaknak, akik azonban nem tudtak ezzel élni. A 13. percben aztán mégis csak sikerült kiegyenlítenie az FC Beregszásznak: egy gyors kontra végén a bal szélen felfutó Popovics ívelte a középen érkező Kaganec fejére a labdát, aki a hálóba bólintotta azt. A folytatásban a Hoverlától visszatért Hegedűsé lett a főszerep, a nagy kedvvel játszó ex-ungvári játékos több kiváló labdát is adott a társaknak, akik azonban nem tudták gólra váltani azokat.
A szünetet követően továbbra is a házigazdák maradtak támadásban, akik az 58. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, ám az ígéretes pozícióból elvégzett szabadrúgást Hegedűs a sorfalba vágta. Ám ami késik, nem múlik alapon tíz perc elteltével már 2:1 volt a hazaiak javára az állás. Hegedűs cselei után a tizenhatoson belül kézzel blokkolta a támadó lövését a beregszásziak védője, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt maga a sértett értékesítette. A bekapott gól után cserékkel megpróbálta csapata játékát felrázni Tar Lajos, ám a várt eredmény elmaradt, sőt a 81. percben Rohonics találata úgy látszott végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. A hajrában ugyan Kovtun és Jávoriv összjátéka után utóbbi távolról a hazai kapuba bombázott, de mindez kevés volt az üdvösséghez, ugyanis a végére kitámadó vendégeket az utolsó percben lekontrázták a hazaiak, akik Hegedűs révén megszerezték újabb találatukat, és így 4:2-re megnyerték a mérkőzést.
Nem sikerült a játéknapon nyernie a liga másik újoncának, az FC Técsőnek sem. A técsői alakulat ezúttal Dolhán szenvedett minimális 1:0 arányú vereséget. Kis híján a szezon legnagyobb meglepetését sikerült összehoznia a sereghajtó Buzsorárnak. Az ilosvai alakulat odahaza nagy csatára késztette a listavezető FC Ungvárt, amely csak Bandurovics 64. percben elért találatával tudta legyőzni szerényebb képességű ellenfelét.
Teljesen felborult a papírforma a hétvége utolsó két találkozóján, ugyanis a tabellán Nagybégánnyal holtversenyben a második helyen álló FC Szerednye és az FC Obolony is kiadós vereségbe futott bele. Előbbire hazai pályán a DJFK Munkács mért megsemmisítő 8:1-es vereséget, míg utóbbi Nagyszőlősön kapott ki 4:0-ra.
Az ificsapatok eredményei a fordulóból:
FC Borzsava Dolha – FC Técső 8:1
FC Polena – FC Beregszász 4:0
FC Ilosvai Buzsora – FC Ungvár 0:1
FC Nagybégány – FC Déda 1:1
FC Szerednye – DJFK Munkács 1:3
Nagyszőlősi FC – FC Obolony Huszt 2:1

Az alsó osztály eredményei a második fordulóban, zárójelben az ificsapatok:
Nyugati csoport:
FC Nevicke – FC Kárpáti Perecseny 0:4 (1:1)
FC Kárpáti Felsőkerepec – FC Borhalom 1:2 (2:3)
FC Lokomotiv Csap – FC Baranya 2:0 (0:3)
FC Vityáz Koncháza – FC Beregrákos 1:2 (3:0)
FC Nagyberezna – FC Szokil Kincses 1:1 (0:3)

Keleti csoport:
FC Kopány Felsőveresmart – FC Kárpáti Rahó 0:0 (1:3)
FC Kökényes – FC Visk 1:3 (2:5)
FC Dombó– FC Sztart Ötvösfalva 0:2 (3:1)
FC Hoverla Kőrösmező – FC Viktórija Tiszafejéregyház 7:3 (0:0)
FC Irhóc – FC Kiszva Kaszómező 3:0 (+\-)

 

Tabella felsőosztály

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Ungvár 5 5 0 0 15
2 FC Nagybégány 5 3 1 1 10
3 FC Szerednye 5 3 0 2 9
4 FC Obolony Huszt 5 3 0 2 9
5 FC Déda 5 2 2 1 8
6 DJFK Munkács 5 2 2 1 8
7 Nagyszőlősi FC 5 2 1 2 7
8 FC Borzsava Dolha 5 2 1 2 7
9 FC Polena 5 1 2 2 5
10 FC Técső 5 1 0 4 3
11 FC Beregszász 5 1 0 4 3
12 FC Ilosvai Buzsora 5 0 1 4 1

 

Tabella felsőosztály ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Polena 5 4 0 1 12
2 FC Ungvár 5 3 1 1 10
3 FC Borzsava Dolha 5 3 1 1 10
4 FC Szerednye 5 3 0 2 9
5 FC Obolony Huszt 5 3 0 2 9
6 FC Beregszász 5 3 0 2 9
7 DJFK Munkács 5 3 0 2 9
8 Nagyszőlősi FC 5 2 2 1 8
9 FC Ilosvai Buzsora 5 2 1 2 7
10 FC Nagybégány 5 0 2 3 2
11 FC Déda 5 0 1 4 1
12 FC Técső 5 0 0 5 0

 

Tabella alsóosztály nyugati csoport

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Beregrákos 4 4 0 0 12
2 FC Lokomotiv Csap 4 4 0 0 12
3 FC Kárpáti Perecseny 5 4 0 1 12
4 FC Szokil Kincses 5 3 1 1 10
5 FC Baranya 5 3 0 2 9
6 FC Borhalom 5 2 0 3 6
7 FC Nagyberezna 5 1 1 3 4
8 FC Vityáz Koncháza 5 1 0 4 3
9 FC Nevicke 5 1 0 4 3
10 FC Kárpáti Felsőkerepec 5 0 0 5 0

 

Tabella alsóosztály nyugati csoport ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Borhalom 5 4 0 1 12
2 FC Kárpáti Perecseny 5 3 2 0 11
3 FC Szokil Kincses 5 3 1 1 10
4 FC Lokomotiv Csap 5 2 2 1 8
5 FC Nevicke 5 2 2 1 8
6 FC Baranya 5 2 1 2 7
7 FC Vityáz Koncháza 5 1 2 2 5
8 FC Beregrákos 5 1 1 3 4
9 FC Nagyberezna 5 0 2 3 2
10 FC Kárpáti Felsőkerepec 5 0 1 4 1

 

Tabella alsóosztály keleti csoport

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Irhóc 5 4 0 1 12
2 FC Hoverla Kőrösmező 5 4 0 1 12
3 FC Visk 5 3 1 1 10
4 FC Sztart Ötvösfalva 5 3 1 1 10
5 FC Kopány Felsőveresmart 5 2 2 1 8
6 FC Kárpáti Rahó 5 1 3 1 6
7 FC Viktórija Tiszafejéregyház 5 1 2 2 5
8 FC Kiszva Kaszómező 5 1 0 4 3
9 FC  Dombó 5 1 0 4 3
10 FC Kökényes 5 0 1 4 1

 

Tabella alsóosztály keleti csoport ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Kopány Felsőveresmart 5 4 0 1 12
2 FC Hoverla Kőrösmező 5 3 2 0 11
3 FC Sztart Ötvösfalva 5 3 0 2 9
4 FC Kárpáti Rahó 5 3 0 2 9
5 FC Viktórija Tiszafejéregyház 5 2 2 1 8
6 FC Irhóc 5 2 0 3 6
7 FC Kiszva Kaszómező 5 1 2 2 5
8 FC Visk 5 1 1 3 4
9 FC Kárpáti Dombó 5 1 1 3 4
10 FC Kökényes 5 1 0 4 3

Kárpátalja.ma