Ezért jó reggeli előtt edzeni
A reggeli előtti edzés hatékonyabban fogyaszt, és a vérzsírszintet is jobban csökkenti, mint a nap első étkezése utáni mozgás – állítják a Glasgow-i Egyetem tudósai.
Jason Gill, a kutatás vezetője a The Daily Mail című brit lapnak elmondta, hogy azért a legjobb hatású a reggeli előtti edzés, mert éhgyomor esetén a szervezet kénytelen zsírraktáraiból szerezni az energiát.
„Amikor az emberek fogyásról beszélnek, valójában zsírvesztésről van szó” – mondta.
Az egyetem tíz férfival kísérletezett, mindegyiküket háromszor vendégelték meg reggelivel az egyetemen. Az első reggelen csak enniük kellet, a másodikon evés előtt egy órán át élénk tempóban gyalogolni, a harmadikban pedig szintén így kutyagoltatták őket, ám már reggeli után. A reggeli előtti gyaloglás 33 százalékkal több zsírt égetett el, mint a reggeli utáni.
Gill megjegyzi, hogy a gyaloglásnál erőteljesebben is nyugodtan lehet edzeni éhgyomorral, mert a szervezetnek elég tartaléka van másfél-két órás intenzív mozgáshoz.
Forrás: inforadio.hu