Forma-1: Sainz nyerte az őrült Brit Nagydíjat

A Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz megszerezte pályafutása első F1-es futamgyőzelmét az őrült Brit Nagydíjon. Másodikként a futam elején a sor végére visszacsúszó Sergio Pérez, harmadikként a hazai közönség hőse, Lewis Hamilton ért célba.

Noha voltak előrejelzések, melyek szerint a Brit Nagydíj rajtjára is megérkezhet az eső, a mezőnyt (az első szabadedzéssel és az időmérővel ellentétben) száraz aszfalt fogadta Silverstone-ban, a 2022-es világbajnoki szezon tizedik futamának helyszínén.

A rajtot pályafutása során először a 150. versenyére készülő Carlos Sainz várta a legelőkelőbb pozícióból, mellőle pedig a listavezető, Max Verstappen indult.

A második soron is egy Red Bull és egy Ferrari osztozott: a harmadik helyről Charles Leclerc indult, a negyedikről pedig Sergio Pérez. A harmadik sorból két hazai pilóta indult, Lewis Hamilton és Lando Norris, a negyedikből pedig Fernando Alonso és a harmadik brit, George Russell.

A rajtot a lágy gumikon induló Verstappen kapta el a legjobban: szinte azonnal legyorsulta Sainzot, a harmadik helyre pedig Hamilton zárkózott fel, a futamot azonban rögtön megszakították piros zászlóval egy ijesztő rajtbaleset miatt.

A láncreakció Csou Kuan-jü, Pierre Gasly és George Russell hármasával indult el, a legnagyobbat pedig a kínai bukta: miután Russell nagy tempónál elkapta a hátulját, autója fejtetőre állt és így csapódott a gumifalba. Mögöttük több versenyző is belekeveredett még egy-egy ütközésbe: Esteban Ocon és Alexander Albon autója is sérült.

Az ijesztő eset után Csout és Albont is a pályakórházba szállították: az első hírek szerencsére nagyon pozitívak voltak, mindketten eszméletüknél voltak és nem szenvedtek komoly sérülést.

A hosszú piros zászlós fázist követően a mezőny az eredeti rajtsorrend szerint, Russell, Csou és Albon nélkül indult újra útjára. A kínai és a thai értelemszerűen nem tudott jelen lenni az új rajtnál, a brit pedig, miután a nagy rajtbalesetet követően kiszállt, hogy ellenőrizze, rendben van-e Csou, nem tudott visszatérni a boxba, így az új rajtnál sem lehetett ott.

A második rajt már jobban sikerült Sainznak, ezúttal tartani tudta Verstappent (aki már hozzá hasonlóan a közepeseken indult), miközben Leclerc egy igen agresszív manőverrel bevetődött Pérez elé. Ezt mindkét versenyző első szárnya megérezte, a mexikói azonban rosszabbul járt, neki ki kellett állnia cserélni, ezzel pedig a sor végére esett.

Másodjára Hamilton rajta sem sikerült jól: a brit fiatal honfitársa mögé került, és csak körökkel később tudta visszaelőzni Norrist.

A sorrend tehát Sainz, Verstappen, Leclerc volt az élen, majd Hamilton és Norris jött az üldözők között. Ez a sorrend a tizenegyedik körben változott, amikor Sainz hibázott, ezzel pedig aranytálcán kínálta az elsőséget Verstappennek. Sokáig azonban a holland sem élvezhette azt, a tizenkettedik körben ugyanis autóhibára panaszkodott (rádióján defektet emlegetett), emiatt pedig ki kellett állnia a boxba.

Kiállását követően a hatodik helyre jött vissza, de továbbra is panaszkodott versenygépére, és tempója sem tűnt annyira ütőképesnek, hogy gyorsan levadássza az előtte lévő Fernando Alonsót.

Sainz tehát visszakerült az élre, mögötte pedig a csapattárs állt, aki sokkal gyorsabbnak érezte magát, előzni azonban nem tudott. Kettejüket Hamilton követte, aki ezúttal egyáltalán nem tűnt esélytelennek a Mercedesszel, hiszen szóra a leggyorsabb köröket, és folyamatosan csökkentette lemaradását.

Nehéz pillanatok voltak tehát ezek a Ferrari garázsában: egyik pilótájuk első győzelméért hajtott, miközben másik pilótájuknak égető szüksége volt a pontokra a bajnoki csatában és elmondása szerint gyorsabb volt márkatársánál. Ráadásul gyors tempóban jött mögöttük egy hétszeres bajnok…

Hármójuk közül először Sainz állt ki kereket cserélni, Leclerc és Hamilton pedig hosszabb ideig a pályán maradt. A kettejük közötti különbség továbbra is folyamatosan csökkent; Hamilton a huszonötödik körre egy másodperc alá csökkentette azt. A csata azonban elmaradt, a Ferrari ugyanis pont ekkor hívta ki cserére Leclerc-t is, így a brit került az élre hazai közönsége előtt.

Cseréje után Leclerc a csapattárs mögé jött vissza, folytatódott tehát a sakkozás, Sainz elengedje-e a monacóit; a Ferrari a harmincegyedik körre hozott döntést: a spanyol átadta pozícióját csapattársának. Leclerc tehát Sainz elé került, miközben Hamilton továbbra is csere nélkül haladt az élen – egészen a harmincnegyedik körig, amikor ő is teljesítette cseréjét, így helyreállt a Leclerc, Sainz, Hamilton sorrend.

Ami a követőket illeti, a az első négyes mögött továbbra is Norris és Alonso állt, akikre időközben Pérez zárkózott fel. Verstappen továbbra is versenyben volt, tempója viszont nagyon elmaradt a megszokottól, Alonso, Sebastian Vettel majd Esteban Ocon (ő viszont néhány körrel később kiesett) is leelőzte őt.

Az addig is roppant eseménydús futam a harminckilencedik körben újabb drámai fordulatot hozott, amikor Ocon kiesése miatt (a francia autója a hátsó egyenesben állt meg) beküldték a biztonsági autót, Leclerc kivételével pedig szinte mindenki friss lágyakra váltott az üldözők közül…

Nehéz dolga volt tehát a monacóinak, akinek tíz kört kellett kibírnia úgy, hogy mögötte Sainz, Hamilton és Pérez is lágyakon támadhatott – a különbségek pedig lenullázódtak.

Az újraindítás után Sainz azonnal maga mögé utasította csapattársát, miközben Pérez is elment Hamilton mellett. Sainz előzése után azonnal megnyugtató előnyre tett szert, mögötte viszont elképesztő csata zajlott Pérez, Hamilton, Leclerc valamint Alonso és Norris között.

Ettől a bolytól Pérez tudott leggyorsabban elszakadni, miután legyűrte Leclerc-t, majd – újra – Hamiltont is. Noha a mexikói és Hamilton is odatette magát az utolsó körökben, Sainzot már nem érték utol, a spanyol tehát 150. nekifutásra megszerezte első F1-es futamgyőzelmét. A nagy felzárkózást produkáló Pérez másodikként ért célba, Hamilton pedig egy dobogós helyezéssel zárt hazai versenyét.

A peches Leclerc-nek be kellett érnie a negyedik helyezéssel. Mögötte Alonso futott be, majd Norris és Verstappen jött, akit az utolsó körökben Mick Schumacher izzasztott meg. A fiatal német ugyan nem tudta legyűrni a címvédőt, de nyolcadik helyével megszerezte első F1-es pontjait. A legjobb tízbe Vettel és Kevin Magnussen fért még be.

A világbajnoki küzdelem szünet nélkül, a jövő héten folytatódik majd a Red Bull hazai futamával, az Osztrák Nagydíjjal.

A Brit Nagydíj végeredménye:

VersenyzőCsapatIdőmásodperc
1.Carlos SainzFerrari
2.Sergio PérezRed Bull-RBP+03,779+03,779
3.Lewis HamiltonMercedes+06,225+06,225
4.Charles LeclercFerrari+08,546+08,546
5.Fernando AlonsoAlpine-Renault+09,571+09,571
6.Lando NorrisMcLaren-Mercedes+11,943+11,943
7.Max VerstappenRed Bull-RBP+18,777+18,777
8.Mick SchumacherHaas-Ferrari+18,995+18,995
9.Sebastian VettelAston Martin-Mercedes+22,356+22,356
10.Kevin MagnussenHaas-Ferrari+24,590+24,590
11.Lance StrollAston Martin-Mercedes+26,147+26,147
12.Nicholas LatifiWilliams-Mercedes+32,511+32,511
13.Daniel RicciardoMcLaren-Mercedes+32,817+32,817
14.Cunoda JukiAlpha Tauri-RBP+40,910+40,910
15.Esteban OconAlpine-Renaultkiesett
16.Pierre GaslyAlpha Tauri-RBPkiesett
17.Valtteri BottasAlfa Romeo-Ferrarikiesett
18.George RussellMercedeskiesett
19.Csou Kuan-jüAlfa Romeo-Ferrarikiesett
20.Alexander AlbonWilliams-Mercedeskiesett

Forrás: m4sport.hu

Kép forrása: FORMULA 1 VIA GETTY IMAGES