Kétgólos hazai sikerrel bejutott az Európa Liga nyolcaddöntőjébe a Ferencváros
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, csütörtökön, ezzel 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
A mérkőzésen végig fölényben volt a hazai együttes,
amely már a szünetben két góllal vezetett Gavriel Kanichowsky és Kristoffer Zahcariassen találataival.
A várakozásoknak megfelelően nagy lendülettel és támadó felfogásban kezdte a mérkőzést a Ferencváros, amelynek játékosait a szurkolók is űzték-hajtották az első perctől kezdve. Rögtön voltak is lehetőségei a hazaiaknak, de egyik esetben sem alakult ki tiszta lövőhelyzet, majd a Ludogorec ellenakciója keltett némi riadalmat Gróf kapuja előtt. A mentésbe a kapusával ütköző Cissé sérült bele kis híján, de az ápolása utáni visszatérését követően nemcsak ő, hanem az egész csapat összeszedte magát.
Ennek eredményeként egy szép támadás végén megszületett a korai gól, amellyel az FTC ledolgozta hátrányát az összesítésben.
Ezután is lendületben maradt a hazai együttes, de a következő negyedórában nehézséget okozott a számára áttörni a rivális rendezett védekezését. Amint a Ludogorec kijött a szorításból és megpróbált támadólag fellépni, azonnal ellenakciót indíthatott az FTC, ennek végén pedig a második gólját is sikerült megszereznie.
A szünet előtti percekben több helyzete is volt a bolgár ellenfélnek, de a támadói egyszer sem találták el Gróf kapuját, a próbálkozások rendre mellé-fölé szálltak.
Fordulás után a két kapus közül először Grófnak akadt dolga, amikor bravúrral hárított egy közeli lövést. Percekkel később megint a hazai hálóőr volt munkában, ezúttal egy fejest hatástalanított reflexmozdulattal. A másik oldalon Bonmann majdnem összehozott egy ziccert a Ferencvárosnak, amikor Yusuffal szemben labdát veszített, majd a meglóduló és balról nagyszerűen centerező Gomez labdáját Joseph bombázta közelről a felső lécre.
A Ludogorec játéka egyre pontatlanabbá vált, miközben az FTC újabb gólokat szerezhetett volna, de Raemaekers lövése és Joseph kísérlete is kapu mellé ment.
A folytatásban már-már nyomasztóvá kezdett válni a hazaiak fölénye, ugyanakkor a zöld-fehér futballisták a számos helyzetükből egyet sem tudtak gólra váltani. A 86. percben meghűlt a vér a ferencvárosi szurkolók ereiben, a játékvezetőt ugyanis a videobíró arra kérte, hogy nézzen vissza egy jelenetet és döntsön, hogy tizenegyes jár-e a bolgároknak. A bíró hosszú percek után végül lesállás miatt nem ítélt büntetőt a vendégeknek. A hajrában és a ráadásban a Ludogorec mindent egy lapra feltéve támadott, de nem járt sikerrel.
Az FTC ebben az idényben ötödször csapott össze a Ludogoreccel és harmadszor győzte le a bolgár riválist.
Portugál csapat lesz a következő ellenfél
„Biztosan portugál ellenfele lesz a Ferencvárosnak. A péntek 13 órakor kezdődő Európa-liga-sorsoláson vagy a Portót vagy a Bragát kaphatja a magyar bajnok a nyolcaddöntőben” – számolt be az M4 Sport.
Kiemelt kép: Lenny Joseph, a Ferencváros (k) és Idán Nahmiász, a bolgár Ludogorec (j) játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszott Ferencvárosi TC – PFK Ludogorec Razgrad visszavágó mérkőzésen a Groupama Arénában 2026. február 26-án. A Ferencváros 2-0-ra győzött és így 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe. MTI/Szigetváry Zsolt.
Forrás: hirado.hu
