Sima magyar győzelem, újabb ukrán döntetlen a válogatottaknál

A magyar labdarúgó-válogatott San Marinót fogadta a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezők utolsó előtti körében, és a papírformának megfelelően 4:0-ra győzött. A lengyelek és az angolok győzelmével sajnos biztossá vált, hogy a következő vb-t is a magyar csapat nélkül rendezik meg. Az ukrán válogatott Bulgáriát látta vendégül Odesszában, barátságos mérkőzésen, és a már megszokottá vált döntetlennel hozták le a mérkőzést Petrakov mester tanítványai.

A budapesti Puskás Arénában másfél perc sem telt el a mérkőzésből, máris a magyar csapat rúghatta az első szögletet, három perccel később a másodikat. Ezt követően Szoboszlai Dominik a hatodik percben pimasz gólt szerzett, előbb Lorenzo Lunadei lába között gurította át a labdát, majd a rárontó Filippo Fabbri jobb és bal bokája között lőtt az alsó sarokba (1:0). A vendégek aligha így tervezték az első perceket. A csoport utolsó helyén, ráadásul pont nélkül álló San Marino futballistái még inkább összezavarodtak, tizenhat perccel az első magyar találat után pedig jött a második, ezúttal a másik támadó középpályás, Gazdag Dániel talált be a kapuba (2:0). A második gólt követően is lendületben maradt a magyar csapat, a középkezdéshez a csapatkapitány, Szalai Ádám vitte a labdát, és ez a jelenet sok mindent elárult a játékosok hozzáállásáról. A játék képe a második félidőben sem változott, csupán a hazai együttesen múlt, hogy nem sokszorozták meg góljaik számát.

A második félidő végéhez közeledve, hét perccel a rendes játékidő lejárta előtt Szoboszlai Dominik újabb gólt szerzett, ezúttal átlövésből, ballal vágta a labdát a vendégek kapujába (3:0). A találkozó hajráját ismét megnyomta a magyar válogatott, Vécsei Bálintis a kapuba talált, így az év utolsó hazai mérkőzését sikerrel zárta a csapat (4:0). A vb-selejtezősorozat utolsó játéknapján, hétfőn Lengyelországban lépnek pályára Marco Rossi tanítványai. A csoport másik két meccse is gólzáporosra sikeredett: az angolok az albánokat ütötték ki 5:0-ra, a lengyelek pedig Andorra vendégeként nyertek 4:1-re.

Több gólzáporos mérkőzést is rendeztek az utolsó előtti fordulóban, az orosz válogatott például 6:0-ra kiütötte Ciprust, a németek 9:0-ra Liechtensteint, az észak-macedónok 5:0-ra az örményeket, a horvátok pedig 7:1-re Máltát.

Az ukránok Bulgária ellen is megizzadtak, mivel már a 35. percben hátrányba kerültek. A hazaiak Sztepanenko góljával egyenlítettek a 79. percben. A legutóbbi hat mérkőzésén öt döntetlent játszó ukrán együttesnek még egy mérkőzése maradt a selejtezőből, mely során Bosznia-Hercegovina vendégei lesznek. Zubkovéknak még maradt matematikai esélye a pótselejtezőt érő második helyre, de ehhez mindenképp győzniük kell a zárófordulóban, és a riválisoknak is pontokat kell veszíteniük.

Világbajnoki-selejtező, 9. forduló:

I csoport:

Magyarország–San Marino 4:0

Anglia–Albánia 5:0

Andorra–Lengyelország 1:4

A csoport állása: 1. Anglia 23 pont, 2. Lengyelország 20 pont, 3. Albánia 15 pont, 4. Magyarország 14 pont, 5. Andorra 6 pont, 6. San Marino 0 pont.

Barátságos mérkőzés:

Ukrajna–Bulgária 1:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma