Újabb magyar érem született a paralimpián

A 70 kg-os Szabó Nikolett bronzérmet nyert szombaton a londoni paralimpia cselgáncstornáján, míg az asztaliteniszező Pálos Péter bejutott a döntőbe.
A 33 éves, kétszeres világ- és Európa-bajnok Szabó a nyolc között két vazaarival verte a fehérorosz Arina Kacsant, majd az elődöntőben ugyancsak két vazaarival kikapott az orosz Tatyjana Szavosztyanovától. A bronzmérkőzésen a mexikói Lenia Ruvalcabával szállt szembe, akit szintén két vazaarira kapott ipponnal győzött le.
„A fehérorosz stílusa feküdt nekem, aztán az orosz nagyon kellemetlen ellenfél volt, ugyanarra az oldalra dolgozott, mint én. A bronzmeccsen a mexikói ellen végig irányítani tudtam, és nagyon örülök, hogy éremmel zártam” – nyilatkozta a 2008-ban Pekingben ötödikként végzett, látássérült dzsúdós, aki a 33 fős magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte meg, miután csütörtökön Sors Tamás aranyat nyert a 100 méteres pillangóúszásban.
Az ExCeL központ szomszédos csarnokában közben az asztaliteniszező Pálos Péter (11-es kategória) elődöntőzött, és 0-1-ről fordítva 3-1-re legyőzte a francia Pascal Pereira-Lealt, ezzel bejutott a hétfő délelőtti fináléba, ahol a dél-koreai Szon Bjeong Dzsun lesz az ellenfele. Az uszodában a 200 gyors döntőjében Kézdi Réka a nyolcadik helyen végzett.
A címvédő Sors Tamás csütörtökön nyert aranyérmet 100 méteres pillangóúszásban (S9-es sérültségi kategória) a londoni paralimpián.
Forrás: mno.hu