Ukrán jégkorong győzelem
Ukrajnától 3-1-re kikapott a döntőben, így a második helyen zárta a Héraklész négy nemzet tornáját a magyar ifjúsági fiú jégkorong-válogatott. A magyar együttes fél nap leforgása alatt kétszer találkozott a magasabb osztályban játszó ukrán csapattal, a mérleg 1-1 győzelem, illetve vereség, a gólarány 6-6.
Az előre megadottnál fél órával korábban kezdődött a Magyarország–Ukrajna döntő a Héraklész négy nemzet tornán, hogy a Megyeri útról biztosan kiérjen a repülőtérre az ukrán válogatott.
Az első harmadban nem született gól, ám a második kettőt is hozott. A vezetést kettős emberelőnyben szerezte meg Ukrajna: a végig agilis, a magyar kapura leginkább veszélyes Bojkov lőtt gólt a 26. percben. Hét perc telt el az egyenlítésig, ekkor Kiss Zsombor volt eredményes, ugyancsak kettős fórban.
Tíz perccel a mérkőzés vége előtt került ismét lépéselőnybe az ellenfél: Pidgurszkij lövésével szemben volt tehetetlen Kornakker Dániel. A magyar kapust az 59. percben lehozta Glen Williamson vezetőedző, ám az üresen hagyott hálóba néhány másodperc elteltével Septyickij betalált, miután lecsapott egy kósza korongra.
A magyar válogatott így a második helyet szerezte meg a tornán, megelőzve a két osztállyal feljebb, a divízió I/A-ban játszó szlovéneket, valamint a negyedik helyen végzett Romániát.
Forrás: utanpotlassport.hu