Verstappen

Verstappen rajtol az élről a Brit Nagydíjon

Max Verstappen nyerte a Forma-1 történetének első sprintfutamát, így ő rajtolhat az élről vasárnap a Brit Nagydíjon.

A Red Bull holland pilótája, aki vezeti a világbajnoki pontversenyt, a rajtnál előzte meg a hétszeres bajnok és címvédő Lewis Hamiltont a 17 körös viadalon, és onnantól kezdve már nem is engedte ki kezéből a győzelmet. A 23 éves Verstappen – aki pályafutása során a nyolcadik alkalommal indulhat az élről – a Silverstone-ban sorra kerülő vasárnapi verseny előtt még növelte is előnyét a vb-pontversenyben, ugyanis ezért a sikeréért 3 ponttal gazdagodott, míg a második Hamilton 2, a harmadik Valtteri Bottas 1 pontot kapott.

A 100 kilométeres viadal legnagyobb „nyertese” a 39 éves Fernando Alonso volt: a McLaren kétszeres világbajnok spanyol pilótája a pénteki időmérőhöz képest négy helyet lépett előre. Vele ellentétben búslakodhat a vb-pontversenyben harmadik Sergio Pérez, aki kicsúszott és végül csak a boxból vághat neki a vasárnapi viadalnak.

A sprintfutam végeredménye, a verseny rajtsorrendje:
    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    3. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
    4.
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
    5. sor:
George Russell (brit, Williams)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    6. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
    7. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
    8. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
    9. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Mick Schumacher (német, Haas)
    10. sor:
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

    A boxból indul:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

    A további program:
    vasárnap:
futam 16.00

Forrás: MTI