Vizes vb – Gyurta Dániel aranyérmes 200 m mellen
Gyurta Dániel megvédte címét pénteken 200 m mellúszásban a sanghaji vizes világbajnokságon.
A szám magyar Európa-bajnoka 2:08.41 perccel csapott a célba egy fél karhosszal, 22 századdal megelőzve a kétszeres olimpiai címvédő japán Kitadzsima Koszukét. A bronzérmet a német Christian vom Lehn szerezte meg.
A 22 éves Gyurta 150 méterig folyamatosan fél testhossz hátránnyal követte az őrült, világcsúcs közeli tempót diktáló Kitadzsimát. Az utolsó, kissé elrontott fordulót követően a magyar úszó megindította szokásosnak tekinthető hosszú hajráját, s méterről méterre közelítette meg riválisát, akit az utolsó 10 méteren hagyott le.
„Úgy jöttem ide, hogy megvédjem a címemet, s nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült – nyilatkozta Gyurta. – A győzelem szerintem fejben, mentálisan dőlt el életem eddigi tán legnehezebb versenyén. Az utolsó forduló után, 150-nél nehéz volt visszajönnöm, vagy én rontottam el, vagy Kitadzsima csinált kiváló fordulót, de visszajöttem, sikerült ritmust váltanom. A taktikám az volt, hogy végig vele menjek, aztán az utolsó 15-20 méteren próbáljam meg lehajrázni. Nem volt könnyű, a vártnál sokkal jobban bírta a négyszeres olimpiai bajnok, de én még nála is jobban…”
Edzője szintén elégedetten értékelt:
„Rómában nem volt ott Kitadzsima, a négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok most itt volt, ezért még értékesebb a győzelem” – mondta Széles Sándor. – Amúgy meg kérdem: ki verte meg a japánt világversenyen utoljára, ráadásul így? Nagyon nagy dolog Dani címvédése. Én egy picit erősnek éreztem a kezdést, de mennie kellett Kitadzsimával, miközben tény, hogy korábban ennyire gyorsan még egyszer sem kezdett Dani, s később is kontroll alatt tartotta a versenyt. Azt írtam fel neki a döntő előtt egy cetlire, nagyon jó formában vagy, egy óriási második 100 és egy több fokozatú fergeteges hajrá kell. Ez történt”.
Gyurta a magyar csapat negyedik érmét nyerte a vb-n, de három bronz után ez volt az első arany.
Kiss László szövetségi kapitány fantasztikusnak nevezte Gyurta teljesítményét.
„Nagyon örülök, hogy Dani megőrizte világbajnoki elsőségét, fantasztikus tettet hajtott végre” – nyilatkozta Kiss. „A döntőben úgy csinálta, ahogy kell: 197 méternél vezetett először, a legjobbkor. Két bronz után neki köszönhetően megvan az első aranyérmünk is Sanghajban.”