125 éve halt meg Nyikolaj Przsevalszkij

Százhuszonöt éve, 1888. november 1-jén halt meg Nyikolaj Mihajlovics Przsevalszkij orosz tábornok, utazó, felfedező, aki több expedíciója során feltárta az európaiak előtt addig jobbára ismeretlen Belső-Ázsiát (Közép-Ázsiát).

Oroszország nyugati szélén, Kimborovóban, Szmolenszk kormányzóságban született lengyel nemesi családban, 1839. április 12-én. A szmolenszki gimnáziumban és a szentpétervári katonai akadémián tanult, 1864-től földrajzot és történelmet tanított a varsói kadétiskolában. 1866-ban a vezérkarhoz került, a következő évben kérvényezte az Orosz Földrajzi Társaságnál, hogy helyezzék át a kelet-szibériai Irkutszkba. A terve az volt, hogy bejárja az Usszuri folyó medencéjét, és így eljut az Amur folyó forrásához. Tervét két évig tartó első nagy expedícióján valósította meg.

A következő években négy jelentős expedíciót vezetett Belső- és Közép-Ázsiába. (Utóbbi a nagyobb egységnek, Belső-Ázsiának a központi része.) 1870-ben indított expedícióján keresztülszelte a Góbi sivatagot, eljutott Pekingbe, majd felfedezte a Jangce folyó felső folyását. 1872-ben eljutott Tibet északi részébe is. Utazása során 7000 négyzetmérföldet térképezett fel, összesen ötezer növényt, ezer madarat, háromezer rovart, 70 hüllőt és 130 emlőst gyűjtött.

1876-77-ben keresztülutazott Kelet-Turkesztánon és eljutott a Lop-nor tóhoz, amelyet Marco Polo óta nem látott európai ember. Ez az utazása később nagy visszhangot váltott ki. Ferdinand von Richthofen német földrajztudós és Sven Hedin svéd felfedező szerint Przsevalszkij nem a tényleges Lop-nor tóhoz jutott el, hanem a Tarim folyó egy másik sós, mocsaras kiöntéséhez. A földrajzi vitát – amelyet ízléstelen politikai utózöngék kísértek – orosz földrajzi utazók vizsgálatai zárták le. Tisztázták, hogy a Lop-nor lényegében egy vándorló tó, kiterjedése és földrajzi elhelyezkedése szoros összefüggésben van a Tarim folyó vízhozamával és gyakori mederváltoztatásaival. Ez a tó a Föld legnagyobb (tízezer négyzetkilométeres) és a tengertől legmesszebbre fekvő lefolyástalan sóstava.

Przsevalszkij 1879-80-ban eljutott a Kuku-nor tóhoz, majd átkelve a Tien-san hegységen behatolt Tibet északkeleti részébe. Szeretett volna eljutni a titokzatos városba, Lhászába, azonban ez a tibetiek ellenállása miatt nem valósulhatott meg. 1883-85 között Kjahtából indulva átszelve a Góbi-sivatagot, eljutott Alashanba, a Tien-san hegység keleti vonulataiba, majd ismét a Jangce folyóhoz. Visszafelé a Kuku-nor tó felé jött, és expedícióját az Iszik-köl tó mellett fejezte be, Hotan városában.

Utazásai során hatalmas, addig a térképen fehér foltként számon tartott területeket tárt fel, természettudományos gyűjteménye számos addig ismeretlen fajjal gazdagította a tudományt. Sikerült fellelnie többek között a vadon élő kétpúpú tevét, vad jakok csordáit, a róla elnevezett Przsevalszkij-lovat és a kínai gazellát (Procapra przewalskii). (Az 1879-ben felfedezett Przsevalszkij-ló az ősi vadló egyetlen máig fennmaradt leszármazottja. A második világháború után egy fajmentő programnak sikerült felszaporítania a majdnem kihalt őslovat, 1979-től a Hortobágyi Nemzeti Parkban is él immár több mint kétszáz egyede.)

Przsevalszkij 1888-ban, 49 évesen halt meg, hatodik expedíciójának előestéjén, a kirgizisztáni Karakol városában az Iszik-köl tó partján. Kísérői tanácsa ellenére forralatlanul itta a Csu folyó vizét, hastífuszt kapott és néhány nappal expedíciója megkezdése előtt meghalt. A cár rendeletére a várost ezután Przsevalszkra keresztelték, de 1991-ben, az ország függetlenné válásakor újra Karakol lett a neve. A nagy orosz utazónak Szentpétervár emelt emlékművet, hatalmas gránittalapzaton álló mellszobra alatt egy expedíciós felszereléssel felmálházott bronzteve ül.

Przsevalszkij arcvonásai olyannyira hasonlítanak Sztálinéira, hogy egy legenda szerint ő volt Sztálin apja. Szándékos propaganda is állhatott emögött, hogy Sztálint a szláv eredet mítoszával ruházzák fel. Kettejük hasonlósága valóban szembetűnő, de Przsevalszkij sohasem járt Grúziában, így a legendának nem lehet valós alapja.

Egyes utazásainak leírásait önállóan is kiadta, magyarul a Zajzánból Khamin át Tibetbe (1884) és a Przsevalszkij utazásai (1953) című könyv érhető el. Belső-Ázsia egyes részeit magyarok is kutatták (Vámbéry Ármin, Széchenyi Béla, Lóczy Lajos), sokan a múlt század elején angol támogatással tevékenykedő Stein Aurélt (Sir Aurel Stein) tekintik Przsevalszkij legjelentősebb utódjának.

Forrás: Hirado.hu