A kitartás bajnokai – híres magyar olimpikonok

Szerző: | 2016.08.16., 12:01 | Színes

Ha olimpiai bajnokaink közül néhány nevet kellene kiemelni, bizonyára a bőség zavarába kerülnénk, ahogy a legnagyobb sikersorozatok közül is nehéz a választás. A Brazíliában zajló küzdelmek szünetében ismerkedjünk meg néhány olimpikonunkkal, akik nem mindennapi utat jártak be. Van köztük olyan, aki 28 év különbséggel indult el két olimpián és amellett még négy sportágban volt az ország legjobbjai között. Egyikük több mint hat olimpiai cikluson keresztül volt a világ tetején, míg másikuk három elveszített döntő után sem adta fel. Megismerkedhetünk egy sportlövővel is, aki elveszítette ügyesebbik kezét, de második olimpiáján előre megírta győzelmi beszédét, és bemutatjuk az egy olimpián (eddigi) legsikeresebb sportolónkat is.

A Dunában tanult meg úszni

Első bajnokunk nem egyszerűen csak azért említésre méltó, mert ő nyitotta meg – az azóta a háromszázhoz közelítő – aranyérmeseink sorát, de életútja és olimpián elért sikerei bármely más korszakban csodálatot érdemelnének. A születésekor a Guttmann Arnold nevet kapó fiú egy Galíciából a magyar fővárosba bevándorló zsidó kereskedősegéd fiaként elszegényedett családi körülmények között nőtt fel. Iskola mellett hajórakodóként segített apjának, ami abból a szempontból volt mérföldkő életében, hogy a dunai matrózoktól tanult meg úszni. Mikor már Hajós Alfréd néven beiratkozott a Királyi József Műegyetemre (a BME elődje), már Magyarország legjobb úszója volt.

Felkészülését nehezen tudta tanulmányaival összeegyeztetni: a millenniumi ünnepségek évében a Rudas langyos termálvizében edzett. Az athéni megmérettetésre, az I. Olimpiai Játékokra való elutazáshoz a tavaszi szemeszter közepén egy hónap szabadságot kért és végül kapott a mogorva Ilyosvay Lajos dékántól.

Az elsőéves hallgató 100, 500 és 1200 méteres úszásra nevezett be – akkor még nem különítették el az úszásnemeket, bárhogy lehetett úszni. A felújított játékokon a világon először tartottak olimpiai úszószámokat, ugyanis az nem tartozott a játékok sportágai közé. A Pireuszi-öbölben felsorakozók így az olimpiák ősi földjén (vagy inkább vízén) készültek a földkerekség első olimpiai bajnokát avatni 100 méteren. A csípős áprilisi időben a tenger mindössze 11 Celsius-fokos volt, ami a budai termálfürdőhöz viszonyítva igencsak feladta a leckét a budapesti építészhallgatónak.

Volt, aki a hideg miatt feladta a versenyt, azonban Hajós Alfréd mindenkit maga mögött hagyva elsőként csapott célba, így megszületett Magyarország első olimpiai bajnoki címe. Aki ismeri napjaink 100 méteres férfi gyorsúszásának időeredményeit, talán elképed Hajós 1 perc 22 másodperces ideje láttán, ám a magyar sportoló amellett, hogy amatőrként, szabadidejében készült a megmérettetésre, hideg, hullámzó tengervízben érte el sikerét. Említésre méltó, hogy az első újkori olimpián rendeztek úszószámokat külön matrózoknak is, amelynek 100 méteres döntőjében például 2 perc 20 másodperccel nyert a bajnok.

Hajósnak nem sok ideje volt ünnepelni, ráadásul a szervezés botlásának következtében nem tudott az 500 méteres gyorsúszás rajtjához odaérni. Az utókor bölcsességével azonban megállapíthatjuk, hogy talán jobb is volt így, ugyanis a szintén aznapi programban szereplő 1200 méteres táv közepe felé Hajós már-már azon gondolkozott, hogy feladja. Holott tanulva a 100 méteres versenyből, a hosszútávra már faggyúval kente be magát. De bátorságot merítve (és mert nem volt a közelben csónak, ami felvehetné) elúszott a célig, ahol ereje annyira fogytán volt, hogy ki kellett segíteni a mólóra. A zord körülményekre jellemző, hogy második helyezett görög sporttársára három percet vert rá. Hajós 18 perc 22 másodperces idejével lett a második magyar olimpiai bajnoki cím tulajdonosa.

Hajóst nemcsak a maroknyi magyar versenyző, de a sokezer néző is ünnepelte. A görög trónörökös, a későbbi I. Konstantin király (ő volt az, aki később ellenezte Görögország I. világháborús részvételét az antant oldalán) el is nevezte „magyar delfin”-nek, amelyet másnaptól már a görög sajtó is átvett. A díjátadón a zenekar az osztrák himnuszra kezdett rá, de aztán elhallgatott, az első magyar olimpiai csapat hét tagja így énekelve kezdett bele Kölcsey Himnuszába. A Gott erhalte nem utoljára hangzott el tévedésből 1918 előtti magyar bajnokavatás esetén, jóllehet tudjuk, hogy az Osztrák Császársággal közös volt a külügy, de a sportügy nem. Sőt, a Lajtán túl még Csehországnak (Bohémia néven) is sikerült külön olimpiai csapatot indítania 1900-tól – az Osztrák-Magyar Monarchia ebben tehát nem volt egységes.

Ma már furcsának hangzik, de Hajós nyakába egyszer sem került aranyérem: az első két újkori olimpián a bajnokok még ezüstérmet kaptak (a bronz a második helyezettnek járt). Az első aranyérmünket így Hajós utódja, Halmay Zoltán kapta, akit az 1904-es St. Louis-i olimpián avattak kétszeres bajnokká 50 és 100 yardos gyorsúszásban (második olimpiai bajnokunk, a diszkoszvető Bauer Rudolf 1900-ban még szintén ezüstéremmel tért haza).

Hajós második olimpiája

A Magyar Delfin igazi sportember volt, pályafutása nem ért véget az első olimpiával. Hazatérte után Budapesten sikerrel teljesítette a vizsgákat (Ilosvay dékán csak ezt követően gratulált neki), majd új sportágakban próbálta ki magát, mint a síkfutás, diszkoszvetés és a gátfutás, melyek révén az országos bajnokságokban tovább bővítette éremkollekcióját. A BTC színeiben még a labdarúgásba is belekezdett, amelyben a válogatottságig vitte, sőt 1906-ban – 28 évesen – a magyar csapat szövetségi kapitánya is lett. Emellett számos magyarországi épület tervezőjének is mondhatja magát. A leghíresebb a margitszigeti uszodakomplexum, amely napjainkban teljes joggal viseli a nevét.

Hajós Alfréd olimpiai pályafutását is tovább folytatta – mégpedig 28 év után. Az 1924-es Párizsi játékokon a művészeti versenyek építészet kategóriájára küldte el „Ideális stadion” művét, amelyet Lauber Dezsővel közösen készítettek. A pályaművet a második helyezésre tartotta érdemesnek a zsűri, így Hajós Alfréd ismét egy ezüstérem birtokosa lett. Az első helyezésre azonban senkit sem hirdettek ki, sokan ezért győztesnek tekintik az építészpárost. Azonban a Coubertin javaslatára az olimpiára kerülő művészeti versenyeken „üres helyezések” gyakran előfordultak, továbbá a NOB ma már nem tartja számon ezeket az olimpiai éremtáblázatokon (mivel egy aranyérmest is elkönyvelhetünk a művészeti versenyeken innen ered a magyar érmek számában nyilvántartott két különböző érték is).

A világ legjobb vívója

Gerevich Aladár a legsikeresebb magyar olimpikonként vonult be a sporttörténelembe – hét aranyérem kellett ehhez a címhez. Azonban nem csak ezen „számtani okból” illeti tisztelet, ugyanis sok többszörös győztes olimpikonnal ellentétben ő nem egy vagy két olimpia alatt szerezte címeit: mindössze egy alkalommal hozott haza egyszerre két aranyérmet.

Gerevich Italo Santelli mester budapesti iskolájában kezdett el vívni – a világháborúk között egyébként hasznos kapocsra lelt a két ország a sportban, Magyarország például futballedzőket adott Mussolini államának. A fiatal vívó fő fegyverneme a kard lett, első olimpiai aranyérmét 1932-ben szerezte Los Angelesben. Az azt négy év múlva követő berlini játékokon ismét tagja volt a legyőzhetetlen kardcsapatnak, míg egyéniben bronzérmes helyezést ért el (csapattársa, Kabos Endre állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára). A sikerszéria itt a sporton kívül álló okok miatt megszakadt, ugyanis 12 évet kellett várni a következő olimpiai játékokig. Pedig a kardcsapat, köztük Gerevich is virágkorát élte.

A háború után tovább tarolt az olimpiákon 1912 óta veretlen kardcsapat. 1948-ban Londonban Gerevich Aladár megszerezte első egyéni olimpiai bajnoki címét is, ami az 1952-es játékokon nem sikerült. Vigasztalta, hogy a dobogó mindhárom fokára egy-egy honfitársa állhatott fel. Helsinkiben éppen az a Kovács Pál múlta fölül, aki hat darab aranyérmével (ebből ötöt Gerevich csapattársaként nyert) a második legsikeresebb magyar olimpikonunk.

De a finn fővárosban Gerevich nem csak kardozott: a tőrcsapat tagjaként is dobogóra állhatott. Tőr- és párbajtőr-karrierjét szintén az 1930-as évektől tarkították magyar-, világ- és Európa-bajnokságokon szerzett érmek. Gerevich a Melbourne-be induló kardcsapat tagjaként hatodik olimpiai aranyát vihette haza. Ekkor érte be a vívás örökranglistáján Nedo Nadit, aki korának valóban egyik legjobbja volt, de hat aranyérméből ötöt az 1920-as antwerpeni olimpián nyert, ahonnan a magyar csapat ki volt tiltva.

A közismert anekdota szerint amikor Gerevich 50 évesen a hatodik olimpiájára készült (ne feledjük: közben két olümpiász is játékok nélkül telt el), a fiatalabb vívók kételyüknek adtak hangot, miszerint Magyarországot már nem biztos, hogy sikerrel tudná képviselni egy ilyen „idős” sportoló. Gerevich erre pástra hívta bírálóit és mindnyájukat legyőzve bizonyította be, hogy még mindig a legjobb hat kardozó között van Magyarországon. 1960-ban, Rómában így hetedik alkalommal szólt érte a Himnusz az olimpián, a világ legsikeresebb vívójaként fejezte be pályafutását a kardozó fenomén. Bár már többen szereztek hat aranyérmet a sportágban, azóta is Gerevich a valaha volt legsikeresebb vívó.

Gránáttól felemáskorlátig

Takács Károly már honvédtisztként a sportlövészet szerelmese lett. Egy 1938 szeptemberi hadgyakorlaton úgy látszott kettétörik a karrierje, amikor lövő kezét levitte egy gránátrobbanás. A legnagyobb teljesítményére nem is az olimpián, hanem ekkor volt szüksége: nem adta fel, hanem megtanult bal kézzel lőni. Olyannyira, hogy 1939 áprilisában már magyar- és világbajnok lett – mindössze hét hónappal balesete után.

A világháborúban honvédtisztként harcolt, majd visszatért a sporthoz. 1948-ban a londoni olimpián mindenkit ámulatba ejtő nyugodtságával, kötél idegzeteivel lett első 580 pontot szerezve, 25 méteres távon, ötalakos gyorspisztollyal. A meglepettséget csak növelte, hogy a díjátadón a bal kezét nyújtotta a gratuláció fogadására. Takács négy évvel később Helsinkiben megvédte címét – ekkor már annyira biztos volt sikerében, hogy a rádiónak adott győzelmi nyilatkozatát már előre megírta. Egy anekdota szerint budapesti felkészülése során körötte bámészkodókat kért meg rá, hogy lármázzanak, csapjanak zajt, így edzve koncentrációját. A versenyeken ugyanis köztudott, hogy nem mindig a legnyugodtabb körülmények között játszanak a sportlövők.

Polyák Imre birkózónk már húsz évesen olimpikon lett. A számunkra oly kedves helsinki olimpián azonban szovjet sporttársa mögött „csak” az ezüstéremig jutott. 1956-ban Melbourne-ben a pehelysúlyú Polyák újra a győzelem kapujáig menetelt, ám utolsó meccsét gyanús körülmények között pontozta a skandináv többségű zsűri, így az aranyérem egy finné lett.

1960-ban már mindenki várta, hogy végre beérjen a kötöttfogású birkózásban Polyák győzelme. Rómában a döntőben egy török ellen küzdött, akit már többször megvert előtte világversenyen – ezúttal csak egy hajszálon múlt, de a török nyert, Polyák pedig harmadik olimpiai ezüstérmét vitte haza. Az 1964-es tokiói olimpiára már 32 évesen érkezett, ahol egy tíz évvel fiatalabb szovjet várt rá a döntőben. A grúz versenyző azonban nem bírta a nyomást, Polyáknak emberfeletti erőt adott a tudat, hogy ez az utolsó esélye az aranyéremre. Negyedik olimpiáján megvalósult az álma, végre olimpiai bajnok lett. Megérdemelten viselte később a Nemzet Sportolója címet.

Keleti Ágnes – jelenleg legidősebb olimpiai bajnokunk – tornászként vált halhatatlanná. Helsinkiben egyéni műszabadgyakorlata után került a dobogó tetejére, míg csapat összetettben és a kéziszercsapat tagjaként ezüst-, gerendán és felemáskorláton bronzérmet szerzett (utóbbi versenyszámban nyolc magyar – köztük a győztes, Korondi Margit – jutott a legjobb 17 közé).

A melbourne-i olimpián vált a torna koronázatlan királynőjévé – annak ellenére, hogy ott mutatkozott be a világ előtt a szovjet Larisza Latinyina is. Ő volt az, aki Michael Phelps pekingi menetelése előtt a világ legsikeresebb olimpikonja volt. Vele 1956-ban Keleti valóságos párharcot folytatott. Összetett egyéniben és csapatban is a második helyet szerezte meg az ukrán tornászlány mögött, felemáskorláton, műszabadgyakorlatban és a kéziszercsapat tagjaként azonban sikerült maga mögött hagynia Latinyinát és még gerendán is „besöpört” egy aranyérmet.

1956-ban szerzett négy aranyérmével ezzel Keleti Ágnes a legsikeresebb olimpikonunk az egy játékokon elért győzelmeket tekintve. Bizonyára ő is reménykedik benne, hogy az ezekben a napokban legendává vált úszónőnk, Hosszú Katinka megragadja a lehetőséget és lép e tekintetben Keleti Ágnes mellé. Ha nem is Rióban, hát majd Tokióban.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Pin It on Pinterest

Share This