Elefántok az első világháborúban

Miután az első világháború kitört, a brit hadsereg a legtöbb lovat felvásárolta, hogy aztán átdobja őket a nyugati frontra. A hazai termelés persze nem állhatott le, a földművesek és kereskedők így új „hátas” után néztek – mivel öszvér sem akadt, hirtelen tevék és cirkuszi elefántok lepték el az angliai földeket a munka zavartalanságát biztosítandó.

Az ipari Sheffield egyik macskaköves utcáján indiai elefánt rója kötelességtudón útját. De nem ám úgy céltalanul: fontos feladata van, lőszert, gépeket és fémeket húz maga után a lomha emlős a város körül. Szokatlan látvány ez, főleg ha azt vesszük, hogy e munkán korábban három ló osztozott, de a hátasok – hasonlóan „kontinentális” társaikhoz – az első világháború kitörését követően hamarosan a csatornán túl, a megmerevedett nyugati fronton találták magukat.

Lizzie korábban egy utazócirkusz tagjaként járta a ködös Albiont, ahol hétről hétre különféle trükkökkel szórakoztatta a nagyérdeműt, azonban a lovak elszállítását követően egy addig ismeretlen szerep hárult rá és fajtársaira. Nem az elefánt volt azonban az egyetlen egzotikus állat, amely a hátasok helyébe lépett a lószűkében levő Angliában: szintén Sheffieldben jegyezték fel, hogy olykor tevét fogtak a tüzérségi ágyúk és egyéb nagyobb tömegű rakományok elé. De például a délkelet-angliai Surreyben is cirkuszi elefánttal pótolták az igásállatokat.

Az elefántok háborús célokra való felhasználása évezredekre nyúlik vissza. Már a háromezer éves hindu eposz, a Mahábhárata és a Rámájana is említést tesz róluk, az indiai királyok például egyenesen nélkülönözhetetlennek tartották őket a háborús hadviselésben. A perzsák is előszeretettel használtak elefántokat az ütközetek során, az i.e. 331-es gaugamélai csatában például tizenöt harci elefántot vonultattak fel Nagy Sándor makedón uralkodó félelmetes hadaival szemben. Később maga Alexandrosz is gyakran vetett be elefántokat hadjáratai során, sőt külön titulust (elephantarch) hozott létre az elefántokból álló harci egységek vezetésére.

Elefántokat a diadokhoszok és a Szeleukida Birodalom is használt harci célokra, míg a két legismertebb ókori eset I. Pürrhoszhoz és Hannibálhoz köthető. Az épeiroszi király a köztársaság kori Róma ellen vívott tarentumi háborúban többször is bevetett elefántokat, a karthágói hadvezér pedig itáliai hadjárata során kelt át velük az Alpokon a második pun háborúban. Harci elefántok később inkább a Távol-Keleten fordultak elő nagyobb számban, használatuk a középkori Európa hadseregeiben jelentősen visszaszorult.

A muskéta megjelenése még nem, az ágyúé azonban döntő hatással volt háborús szerepvállalásukra, mivel egy jól irányzott találat azonnal ledönthette az elefántokat a lábukról. Délkelet-Ázsiában ennek ellenére töretlenül bíztak harci képességeikben, jól mutatja ezt, hogy a vietnami hadsereg 1885-ig, míg a sziámi 1893-ig használta őket. Az első világháborúban a britek kénytelen-kelletlen elefántokat használtak az addig jószerével hátasokkal végeztetett munkákhoz, a szállítási feladatokon túl például velük szántottak a földeken.

Lizzie-re és társaira égető szükség volt otthon, mivel összesen 1,2 millió ló és öszvér hiányzott az angliai földekről; közülük 484 ezer állat pusztult el, a sebesült állatoknak a brit Blue Cross szervezett gyűjtést. Lizzie a sheffieldi Tommy Ward’s fémhulladék-telepen kötött ki; a nagy becsben tartott állat számára egy speciális bőrcsizmát készítettek, amellyel lábát igyekezték megvédeni az éles tárgyaktól. Később egy farmon dolgoztatták, a háború utáni pályafutásáról azonban nem maradtak fenn források. Emléke így is sokáig élénken élt, a környéken például a „done up like Tommy Ward’s elephant” kifejezéssel illették azt, aki nehéz munkát vállalt.

Forrás: mult-kor.hu