Európa egyik legműveltebb embere volt
– Milyennek képzeljük el Rákóczit?
– Nagyszabású államférfinak ismertem meg, hallatlan hivatástudat hatotta át. A kutatók egyöntetű véleménye, hogy Európa egyik legműveltebb embere volt. Emellett óriási kötelességtudattal rendkívül sokat dolgozott. Feljegyezték róla, hogy hajnalban kelt, s még éjfél után is írásaival foglalkozott, tárgyalt tanácsosaival, fogadta a külföldi követeket, áttekintett minden országos ügyet, s személyesen foglalkozott az egyszerű katonák és a szegények ügyeivel. Rendkívüli személyiségnek látták kortársai is, akit a megpróbáltatások sohasem törtek meg. Nem jutott neki felhőtlen gyermekkor. Végigélte Munkács ostromát 1685-1688 között, majd a vár feladása után, tizenkét évesen elszakították édesanyjától, Zrínyi Ilonától és a neuhausi jezsuita kollégiumban nevelték. Tanulmányi eredményeit és magatartását tanárai nagyon nagyra értékelték. Igazgatója azt írja róla, fejedelmi tulajdonságokkal rendelkezik, arra hivatott, hogy uralkodjék.
Már egészen kiskorától uralkodásra nevelték, s ez meghatározta személyiségét. Például nagyanyja, Báthory Zsófia fejedelemasszony halála előtt kincseit befalaztatta a munkácsi várban. Halála után a kincseket felfedezték és széthordták. Az ügyben indított vizsgálatról készült jegyzőkönyvből megtudhatjuk: a nagyanya azt mondta, azért falaztatja el a kincseket, „hogy legyen Ferkónak pénze, ha Lengyelországba királyságra megy”. Ugyanakkor az ifjú Rákóczit egészen különleges szociális érzék jellemezte. Fennmaradt több jobbágylevél abból az időből, amikor hazatért. Azt írják a jobbágyok, hogy „úgy vártuk felségednek hazajövetelét, mint a száraz föld a vizet”.
Hogy változtatni kell az ország helyzetén, arra nagyon erőteljesen ösztönözhette a szegény nép állapota, tekintet nélkül vallásra, nyelvre, nemzetiségre. Az ország törvényeit a Habsburg-kormányzat nem tartotta be. Ezzel együtt nem volt felelőtlen. Úgy látta, hogy csak nemzetközi segítséggel tud javítani az ország helyzetén. Amint Európa egyesített csapatai visszafoglalták az ország középső részét a 150 éves török uralom után, a Habsburg-kormányzat megszüntetve alkotmányát a Birodalomba akarta betagolni a Magyar Királyságot. Rákóczi szervezkedését először leleplezték, a bécsújhelyi börtönbe zárták, ugyanabba a cellába, ahonnan a nagyapjának, gróf Zrínyi Péter horvát bánnak a vérpadra vezetett az útja.
Külön fejezetet érdemelne, mennyire vállalkozó szellemű volt, hiszen tudjuk, milyen körülmények közepette vállalta a szökést a börtönből, s milyen nehézségek árán jutott el Lengyelországba. Ott azonban találkozva Bercsényivel, máris újra megkezdték a szabadságharc előkészítését. A magyar történelem egyik legnagyobb szervező személyisége volt, aki a háború nyolc éve alatt új államot épített, és többek között a vallásszabadság, a közteherviselés, a nemesi adóztatás törvénybeiktatásával, a jobbágyvédelemmel megpróbálta korszerűsíteni Magyarországot.
Személyiségéről szólva nem feledhetjük életének utolsó fejezetét, a Törökországban, a Márvány-tenger partján fekvő városban, Rodostóban töltött tizennyolc esztendőt (1717-1735). Ekkor sem adta meg magát, udvarával, a bujdosókkal szigorú időbeosztás szerint élt, megírta latinul visszaemlékezéseit, a Confessio peccatorist (Egy bűnös vallomásai), széleskörű diplomáciai levelezést folytatott. A török szultán nagyon megbecsülte. Jellemző az a kép, amelyet Mikes Kelemen hagyott ránk a Törökországi levelek című művében. Mint írja, a fejedelem délután az esztergapadnál tevékenykedik, fúr-farag, gyönyörű szakálla tele van forgáccsal, és csak neveti azokat, akik azt mondják, unatkoznak.
– Vajon gyötörték-e őt kétségek élete sorsdöntő pillanataiban, amikor például 1703-ban mégis úgy döntött, hogy a szabadságharc élére áll, vagy 1711-ben, amikor belement a szatmári békébe?
– Bizonyos, hogy kétségek gyötörték. Nagyon jellemző rá, hogy Magyarországról háromszor ment érte küldöttség Lengyelországba, hogy térjen haza, álljon a felkelők élére. Végül azt írja, pénz, idegen hadak, még diplomáciai támogatás nélkül is, de vállalta, mert nem hagyhatta cserben a szegény népet, s mert, mint hangsúlyozta, ha az első láng kialszik, a második már sohasem lesz olyan erős. Fontos tudni, hogy tökéletesen tisztában volt vele: ha nem tér vissza az országba, a parasztfelkelés vérfürdőbe torkollik, mert a császári haderők könnyedén leverik azt, ahogyan az előző megmozdulásokat is leverték. Csaknem lehetetlen küldetésre vállalkozott: jobbágyfelkelést, a kiváltságokkal nem rendelkező emberek mozgalmát szervezte országos szabadságharccá. Alig akad példa a történelemben arra, hogy ezt sikerült volna valakinek véghezvinni.
A szabadságharc az 1711. április 29-én megkötött szatmári békével ért véget. Közismert, hogy Károlyi Sándor elfogadta gróf Pálffy János tábornagy, a magyarországi császári haderők főparancsnokának javaslatát: a szabadságharc résztvevői az uralkodó amnesztiájában részesültek, a nemesek visszakapták elkobzott birtokaikat, a vallásügyet pedig más kérdésekkel együtt az országgyűlés hatáskörébe utalták. Ez a kompromisszum viszonylag kedvezően zárta le a háborút. Rákóczinak és számos hívének mégis óriási csalódást okozott. Miért ? Előadásomban részletesen foglalkoztam ezzel. Rákóczi széleskörű diplomáciai munkával elérte, hogy a korabeli békekötési gyakorlatnak megfelelően a háborút külföldi hatalmak közvetítésével és garanciájával szavatolt békével zárják le. Anglia, Hollandia és az orosz cár vállalta a közvetítést, Anna angol királynő elküldte különmegbízottját, hogy közvetítsen a tárgyalásokon, és Hollandia elnökével együtt kilátásba helyezte, hogy Magyarországot belefoglalják az általános békébe.
Nagyon kevesen tudják, hogy Pálffy János viszont az amnesztiával elnyert béke híve volt. Rákóczi elé is letette a hűségeskü szövegét, akinek azt kellett volna aláírnia, hogy őt csak félrevezették, gonosz emberek hatása alatt cselekedett. Érthető, hogy nem volt hajlandó elfogadni a császári kegyelmet. Ráadásul I. József császár és magyar király 1711. március 17-én váratlanul meghalt. Halálát azonban Pálffy eltitkolta a magyarok előtt, a majtényi síkon a hadiszemle címén összehívott 12-14 ezer főnyi magyar haderő a halott királynak esküdött hűséget. Rákóczi ezzel szemben a szabadságharc célkitűzéseihez méltó, az ország szabadságát, önrendelkezését biztosító, nemzetközi garanciákkal megkötött békét szeretett volna. Lehet, hogy túlzottan bízott a külföldi segítségben és garanciákban, de nagyon egyenlőtlenek voltak az erőviszonyok. Egy katonailag sokkal erősebb hatalommal került szembe, s a Habsburg-birodalom szervezettség, diplomácia tekintetében is messze meghaladta a korabeli Magyarországot. Sokan nem is értik, hogyan vállalhatott Rákóczi ekkora áldozatot ilyen egyenlőtlen küzdelemben. De akik ezzel a korszakkal foglalkoznak, azok azzal is tisztában vannak, hogy az ország leggazdagobb földesura, aki országrésznyi birtokok felett rendelkezett – s mi kutatók tudjuk, hogy milyen óriási kincsek halmozódtak fel a Rákóczi-családban -, vagyonát részben a szabadságharcra áldozta, részben pedig azzal, hogy elhagyta az országot, lemondott róla. Azt mondta, ha számkivetésbe megy, megőrzi a nép szeretetét, amely mindig élni fog iránta. Rendkívüli személyiség volt, akit az ellenségei is tiszteltek. A külföldi történetírók nagy elismeréssel írnak róla; talán még jobban méltányolják, mint egyes magyar történészek.
– Lehetett-e egyáltalán magánélete a fejedelemnek ilyen hányattatások közepette?
– Sok mindent elárul magánéletéről. Emlékirataiból megtudjuk például, hogy gyermekkorában, Munkács ostroma idején, tehát 1685-1688 között nehezen tudták őt tanulásra fogni, mert sokkal szívesebben figyelte a vár alatt folyó csatározásokat.
Hazatérve külföldről nagyszabású fejedelmi udvart rendezett be, a sárospataki várban mintegy százhatvanan álltak szolgálatában. Bejárta a birtokait, szigorúan elszámoltatta a jószágkormányzókat, rendbe hozatta hegyaljai szőlőit és nagyszabású borkereskedést folytatott. Magánéletét ezekben az években igen jelentős részben a gazdaság korszerűsítése töltötte ki, hiszen üveghutát, papírmalmot, vashámort is működtetett. A szabadságharc idején, 1703-1711 között, magánéletre természetesen nem sok ideje jutott. Van azonban egy lényeges mozzanat, amelyet sok történész nem is ért meg. Többen bírálják a fejedelmet azért, mert a legnehezebb időkben, az égető országos gondok ellenére is kijárt vadászni néhány órára, néha egész napra, sokszor egyedül. A vadászat azonban számára időt jelentett a gondolkodásra, oldódtak nem mindennapi feszültségei. Sokan figyelmeztették, a vadászat veszélyekkel jár, nagybátyja, Zrínyi Miklós vadkanvadászaton vesztette életét. Nagyon szerette nézni lovai járatását. Komolyan foglalkoztatta a lótenyésztés. Kedvelte a kerteket, a munkácsi kertben szívesen olvasott. Rodostóban is csodálatos kertet alakított ki. Könyvtárát Közép-Európa egyik legjelentősebb gyűjteményeként tartják számon. Fontos volt számára a tájékozódás. Intenzív intellektuális életet élt. Elmerült a történelem, a politika, a kormányzás, a vallás kérdéseiben. Mélyen foglalkoztatta lelki élete. Személyiségéről nagyon sokat, egy egész könyvtárra valót írtak már, gazdag gondolatvilágának mégis igen nagy területei maradtak még feltáratlanok.