Így tároljuk az ételeket nyáron
Nyáron kihívást jelenthet a megfelelő hőmérsékleten tartás, különösen élelmiszerek vásárlásakor és szállításakor. Ha nem figyelünk, könnyen betegség lehet a vége, ami megkeserítheti a felhőtlen nyári napokat.
Míg a legtöbb élelmiszer-eredetű betegség kezelhető, a súlyos esetek kórházi kezelést vagy akár halált is okozhatnak. Ezért is nagyon fontos, hogy otthon is igyekezzünk betartani az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályokat.
Tervezzük meg a bevásárlást!
A hőség kedvez a baktériumok és gombák szaporodásának, ezért különös figyelemmel tervezzük meg, mind a beszerzést, mind pedig a romlandó áruk szállítását.
- A romlandó élelmiszerek (pl.húsok) vásárlását alaposan gondoljuk végig. Csakis megbízható helyen, friss és gondosan becsomagolt alapanyagokat vásároljunk.
- Legyünk tisztában az aznapi hőmérséklettel, illetve, hogy hány órakor tervezzük a bevásárlást.
- Az áruk összekészítését a boltban kezdje először a nem romlandó és száraz termékekkel. Csak ezután rakja kosarába a hűtött és fagyasztott termékeket.
- A nyers húsokat mindig tartsa távol a fogyasztásra kész élelmiszerektől, például a sajtoktól és kenyértől.
- Ha fagyasztott élelmiszert vásárolunk, azt hűtőtáskában, vagy speciális hűtőszatyorban vigyük haza.
Hirdetés https://www.hazipatika.com/linkstarter/zone_008_hazipatikacom_desktop.html
Ügyeljünk a személyes higiéniára!
Az élelmiszerek elkészítése és tárolása előtt mossunk kezet. Minden vágódeszkát és evőeszközt meg kell tisztítani. A konyhai felületekről, meleg, szappanos vízzel hatékonyan távolíthatók el a baktériumok. Minden frissen vásárolt terméket folyó víz alatt kell mosni. Vajon hány ember fogta meg a zöldségeket, gyümölcsöket mielőtt hozzánk kerültek?
https://www.facebook.com/v11.0/plugins/like.php?action=recommend&app_id=140397749355631&channel=https%3A%2F%2Fstaticxx.facebook.com%2Fx%2Fconnect%2Fxd_arbiter%2F%3Fversion%3D46%23cb%3Df66bd69b55fe51f06%26domain%3Dwww.hazipatika.com%26is_canvas%3Dfalse%26origin%3Dhttps%253A%252F%252Fwww.hazipatika.com%252Ff8769dc657a62391f%26relation%3Dparent.parent&container_width=130&href=https%3A%2F%2Fwww.hazipatika.com%2Ftaplalkozas%2Fegeszseg_es_gasztronomia%2Fcikkek%2Felelmiszerek-helyes-tarolasa-nyaron&layout=button_count&locale=hu_HU&sdk=joey&share=false&size=large&width=100
Törekedjünk mihamarabb elfogyasztani, amit vásároltunk!
Tej és a tojás, valamint a belőlük készült ételek kizárólag hűtve tárolandók és hamar el kell fogyasztani.
Húsok, húsfélék
Vásárlásból hazatérve, a lehető leghamarabb le kell hűteni a húsokat, hogy megakadályozzuk a baktériumok szaporodását. A hűtőszekrényben tároljuk jól elválasztva más élelmiszerektől, és alaposan csomagoljuk be a felhasználásig.
Alaposan figyeljünk a romlásra utaló jelekre!
Az élelmiszer szagának, színének és állagának megváltozása, mind annak a jele lehet, hogy az valószínűleg kezd romlani. Dobjuk ki az alapanyagot vagy ételt, ha bármilyen elszíneződést, nyálkás vagy csúszós állagot vagy kellemetlen bűzt észlelünk. Általában tanácsos elkerülni a fogyasztást, ha nem vagyunk biztosak száz százalékig, hogy jó ötlet-e elfogyasztani.

A frissen főtt ételeket melegen sohasem rakjuk be a hűtőbe, várjuk meg, míg szobahőmérsékletűre hűlt. A főtt ételek javasolt tárolási ideje 2-3 nap, 4 °C-os hőmérsékleten.
A magasabb romlási kockázatú élelmiszereket maximum másnap meg kell enni, ellenkező esetben kórokozók szaporodhatnak el bennük, amelyek ételfertőzést okozhatnak.
- Megmaradt ételek az étteremből vagy a házhozszállításból: a főzést követő 24 órán belül el kell fogyasztani.
- Hal, darált hús és baromfi: 1-2 nap,
- rizottó, tészta, steak, filé, karaj és sültek: 3-4 nap,
- főtt burgonya és más zöldségek: 3-4 nap,
- főtt, sült szeletelt hús: 3-5 nap,
- húsgombóc és csirke nugettek: 3-4 nap,
- kagylók és tenger gyümölcsei: 1-2 nap,
- főtt rizs: 3-5 nap,
- főtt konzerv hüvelyesek: 7-10 nap,
- füstölt hal: 14 nap,
- tojással készült desszertek, sütemények: 3-5 nap,
A tojás tárolása 4 °C-on ideális, amikor a héjon lelassul az esetlegesen rajta lévő baktériumok szaporodása. Annak érdekében, hogy ne sérüljön a tojás természetes védelme, ne mossuk meg a hűtőszekrényben való tárolás előtt.
A már meglévő, krónikus betegségekben szenvedők, idősebbek, kisgyermekek és a várandós nők, hajlamosabbak az ételmérgezésekre, ezért fokozott óvatossággal kell figyelni, hogy milyen ételeket fogyasztanak nyáron a hőségben.
Forrás: hazipatika.com
Nyitókép: Pixabay