Karriernap és Öregdiák Expó a Rákóczi-főiskolán

„Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, honnan indultunk el.”

(Jókai Mór)

Karriernapot és Öregdiák Expót tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán április 9-én.

Az esemény lehetőséget biztosított mind a jelenlegi hallgatók, mind az öregdiákok számára, hogy találkozzanak egymással, valamint az intézmény egykori diákjai bemutathatták saját termékeiket és szolgáltatásaikat is.

A megnyitón Trieb Gergely, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarság a legnehezebb történelmi örökséget cipelő határon túli magyar közösség:

– Kárpátalja a történelemben mindig valakinek a perifériája volt, amely az ezzel járó hátrányok mellett erősítette a szülőföldhöz való ragaszkodást, valamint az itt élő közösséghez, kultúrához való hűséget és a megmaradásban való hitet.

Ezután Orosz Ildikó, az intézmény elnöke osztotta meg gondolatait. Elmondta, hogy az expó célja, hogy a jelenlegi hallgatók karrierlehetőségeket ismerhessenek meg olyan volt diákokon keresztül, akik egykor a főiskola falai között kezdték pályájukat, és ma már saját tapasztalataikat osztják meg:

– Számomra ők ma is azok a 17 éves diákok, akik annak idején ide érkeztek – örökre a főiskolai család részei maradnak

– hangzott el a beszédében.

Az esemény rávilágított arra is, hogy a tanulás nemcsak tudást ad, hanem önismeretre is tanít. Lehet, hogy valaki nem azon a pályán marad, amit tizenhét évesen választott, de a főiskola mégis alapot, tartást és önbizalmat ad az elinduláshoz.

Ezt követően az előadásoké volt a főszerep. A hallgatóság az alábbi előadókat hallgathatta meg:

• Molnár D. Erzsébet – Tudományos karrier

• Ábrány Krisztián – Karriertervezés, DE hogyan?!

• Életpálya-bemutató: Debreceni Kamilla (2016, Angol/BA)

• Oniszkó-Szántó Györgyi – Az online megjelenés – mit mond rólad a közösségi profilod?

Az előadások után az érdeklődők meglátogathatták az expó standjait, ahol az egykori hallgatók mutatták be vállalkozásaikat, termékeiket és szolgáltatásaikat. Az eseményre összesen 16 öregdiák jelentkezett kiállítóként, hozzájuk csatlakozott az Egán Ede Szakképzési Centrum és a Kárpátaljai Magyar Líceum Tiszapéterfalvai Központja is.

A program a Karrierkövetési Osztály, az Öregdiák Szövetség és a Fodó Sándor Kulturális Központ szervezésében valósult meg.

Mondik Márta

Kárpátalja.ma