KMNE Kamasz vetélkedő – 2024

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete minden évben vetélkedőt szervez az egyesület fiataljai számára. A megmérettetés idén egy online és egy élő fordulóból állt. A vetélkedő első fordulóján 31 fiatal vett részt, a legjobban teljesítő 18 kamasz bejutott az élő döntőbe, amely a Vadvölgy Panzióban rendeztek meg. A verseny eredménye a következőképpen alakult:

  1. helyezett: Danilovszki Bianka (Halábor)
  2. helyezett: Szűcs Annamária (Mezőkaszony)
  3. helyezett: Pércsi Márton (Beregszász)

Gratulálunk a nyerteseknek!

Köszönet a program megvalósulásáért a Magyar Kormány támogatásának, továbbá köszönjük az odaadó munkát Túri Lászlónak és Túri Ágnesnek, akik egy izgalmas és érdekes feladatsort állítottak össze a versenyzőknek! Az alábbiakban az egyik résztvevő élménybeszámolóját olvashatják:

Bármilyen korosztályba tartozunk, úgy gondolom, hogy egy kisebb baráti vetélkedés, mely mindannyiunkban felébreszti a versenyszellemet, sosem árt. Így vágtunk neki a 2024. július 19–20. között a KMNE által megrendezésre kerülő kamasz vetélkedő döntőjének.

Péntek reggel, miután megbizonyosodtunk arról, hogy beférünk a buszba csomagjainkkal együtt, elindultunk Beregszászból. A döntő helyszíne a Viharoson található Vadvölgy Panzió, de odafelé még útba ejtettük a nevickei várat, hiszen minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy minél jobban megismerjük nemzetünket, az ilyen kirándulások pedig elengedhetetlen részét képezik ennek. Rövid kitérőnk után buszunk folytatta útját, és pont időben megérkeztünk, elfoglaltuk a szobáinkat, és kezdetét vehette a nap egyik fénypontja – az ebéd.

Ezt egy kis ismerkedés követte – hiszen sokan voltunk, akik nem ismerték egymást –, majd szabadidő, amikor igénybe vehettük a medencét. A délután során elérkezett az idő, amiért jelen voltunk – a döntő első fázisa. Véletlenszerűen csapatokra lettünk osztva, és nekivágtunk a feladatoknak. Fejtörők, ügyességi játékok, kreatív feladatok és versenyszellem – minden jelen volt, amire egy vetélkedőnek szüksége van. Vacsora után filmvetítés volt, majd lámpaoltás, hiszen ki kellet pihennünk magunk másnapra.

A szombatot reggeli után egy rövid áhítattal kezdtük, majd következhetett a döntő második fordulója, ahol a nyertes csapat tagjai egymás ellen küzdöttek a dobogós helyekért. Ezek a feladatok is bár nehezebbek, de nagyon érdekesek voltak. Honismeret, filmkvíz, szinkronizálás – a versenyzők és a szervezők is kitettek magukért. Az utolsó feladat végeztével még maradt szabadidőnk, ismét igénybe vehettük a medencét. Ezek után következett az eredményhirdetés.

Rendkívüli élmény volt, de sajnos minden jónak vége szakad egyszer, így elérkezett az indulás időpontja is. Szombat délután új ismerősökkel és emlékekkel vágtunk neki a haza vezető útnak.

Varga Anita

résztvevő