kover ficko hamburgerrel

Lehet, hogy a szükségesnél kétszer többet eszik?

Többet eszünk, mint kellene – állítják a kutatók. Vannak olyan létfontosságú tápanyagok, amelyekből kevesebbet fogyasztunk, mint kellene, másokból pedig túlzásokba esünk – erről is szó volt a Napközben adásában.

Európa-szerte a mennyiségi növekedés jellemzi az emberek táplálkozását, Magyarországon például 1970 és 2000 között a napi energiabevitel nőknél 400, férfiaknál 200 kalóriával nőtt, előbbi közel egy tábla csokoládé energiatartalmával egyezik meg.
Vági Zsolt a Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet ügyvezető igazgatója a Napközben csütörtöki adásában azt mondta, miközben harminc év alatt száz kilóval nőtt az évente fejeként elfogyasztott élelmiszer mennyisége, az emberek energiafelhasználása, a megváltozott életmód miatt, folyamatosan csökken. A táplálkozástudományi szakértő szerint ma egy átlagos személy a szükségesnél kétszer többet eszik.
A kutatók szerint a többség éppen azokból a termékekből fogyaszt nagyobb tételben, amelyekből kevés is elég lenne – ilyenek a cukrok és a telített zsírsavak. Az emberek nagy része eközben az ásványi és biológiailag aktív anyagokat, vitaminokat tartalmazó élelmiszerekből a szükségesnél kevesebbet eszik.
Például a kenyerek többsége nem érződik sósnak, mégis nagyon nagy mennyiséget tartalmaznak ebből az anyagból – ugyanez igaz a felvágottakra és sajtokra is. Az ízesített és probiotikus joghurtok pedig akár 12-13 gramm cukrot is tartalmazhatnak, ami komoly mennyiség – tette hozzá.
Vági Zsolt szerint ugyan Magyarországon is nő a tudatos vásárlók és fogyasztók száma, de ez még mindig csekély a környező országokéhoz képest. Ennek a rétegnek az itthoni aránya 16-20 százalékra tehető, és főleg a fiatalabb korosztály tagjai alkotják.
Némedi József, a Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke szerint nincsenek egészségtelen ételek, csak egészségtelen mennyiségek. Mivel a mai ember, munkájából, életmódjából adódóan, általában kevesebbet mozog, mint a régiek, kevesebb kalóriát és több rostot kellene bevinnie. Az sem baj, ha valaki tévézés közben ropogtat valamit, csak az ne magas sótartalmú, bő olajban sült chips legyen, hanem például zöldség egy kis mártogatós joghurttal.
Csiszár Miklós sebész, életmód-tanácsadó szerint a túlfogyasztásért a nagyon sok élelmiszerbe beletett, habzsolásra késztető ízfokozók is felelősek, valamint azt is hangsúlyozta, szerinte vannak egészségtelen ételek, ráadásul garmadával, ezért résen kell lenni. A vásárlókra ömlenek a túlfogyasztásra ösztönző ajánlatok, a marketingesek megpróbálják rászedni, ezért okosnak kell lennie, oda kell figyelnie a boltban, mert ezt helyette más nem teszi meg.
A szakember a Kossuth Rádió műsorában arra is kitért, korábban sok elhízott embernek ültettek be gyomorgyűrűt, hogy könnyebbé tegyék a fogyásukat. Tizenhárom év tapasztalata után azonban úgy látja, nem kell beépíteni ezeket az eszközöket, gyomorgyűrű nélkül is le lehet fogyni. Sok ember, mert kevés az akaratereje, nem hisz önmagában, azt gondolja, hogy valamilyen „mankó” kell a számára – hangoztatta.

Hirado.hu