Márton-napi libagyász

Szerző: | 2019.11.11., 12:28 | Színes

November tizenegyedikén Szent Márton püspökre emlékezünk. Márton napjához, mely egyben gazdasági határnapnak is számított, számos népszokás, időjóslás és hiedelem is kapcsolódott.

Márton Pannóniában született 316 táján, 397-ben halt meg. Katona volt, aki miután az Úr hívását meghallotta, kérte elbocsátását, amiért a császár gyávának bélyegezte. A legenda szerint Márton erre így válaszolt: „Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, holnap védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen.” Így is történt.

A legismertebb róla szóló történet szerint még római katonatisztként lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert előtte egy koldus alakja rémlett fel, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét alamizsnáért a tiszt felé. Márton, aki épp azelőtt játszotta el minden pénzét katonatársaival, így szólt: „Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz sincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!” Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak.

Márton nem sokkal ezután megkeresztelkedett, leszerelt, és csatlakozott Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz. Hazatérve megtérítette anyját, majd remeteéletet élt. 371-ben Tours püspökévé választották, ő azonban tiltakozott a megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák és gyógyulások kísérték, püspökként is szerzetesi egyszerűségben élt.

Ő az első szentként tisztelt hitvalló, Rómában a 6. század óta ünneplik. Kultusza bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott Pannóniában.

Tiszteletét Szent István is felkarolta: zászlait a hadverő Márton képe díszítette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A magyar kereszténység bölcsője, a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget szívnak magukba. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”, tartották, másutt pedig az „aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik” változatot hirdették. A liba csontjából a várható időjárásra következtettek, miszerint ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros, más értelmezésben: ha a lúd mellcsontja világos, hó jön, ha fekete, eső.

Nemcsak lúdjának mellcsontjából, hanem ünnepének az időjárásából is következtettek a télre, a jövő évi időjárásra, termésre. „Ha a Márton napja ködös, zűrzavaros tél lészen, ha pediglen hideg, száraz tél“, „ha tisztába mégyen le a Nap, kemény tél, ha homályba, lágy tél lészen”, „ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható” – tartották. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

„A bornak szent Márton a bírája” – tartja a mondás, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az őszi időjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor. Baranyában azt tartják, hogy a Márton-napi idő a márciusi időt mutatja meg.

Szent Márton napján a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak, ez volt a Szent Márton vesszeje. Köszöntőt is mondtak, a gazda megfizette a bélesadót vagy rétespénzt. Márton vesszeje többágú volt, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. A bősi gazdák a disznóól tetejébe szúrták dögvész ellen, s tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. Bősön zsírral, szalonnával, kolbásszal ajándékozták meg a pásztort, esetleg pénzt is adtak. Az Ipoly vidékén a pásztorok sorra járták a házakat, és a gazdáktól ajándékot kaptak. A Nyitra megyei Zsérén is a pásztorok hordták a mogyorófavesszőt, amiért a gazdától ajándékot kaptak.

A Dunántúlon, különösen Vas megyében még sokan emlékeznek arra, hogy Márton-nap estéjén a pásztorok sorra járták a házakat köszöntőjükkel. Kezükben dús lombú nyírfavesszőt tartottak, melyből a gazdának is adtak, hogy tavasszal ezzel hajtsa először a jószágot a legelőre. Baranya, a Mura-vidék lakói szerint Márton-napkor nem szabad mosni, teregetni, mert elpusztulna a jószág.

Néhol Márton-nap a cselédfogás és a legeltetés határnapja volt, valamint vásárnap. Dunaszerdahelyen híres volt a Márton-napi vásár. A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek.

Márton ünnepe a középkor óta határnap volt: a gazdasági év kiemelkedő zárónapja. A jószág e nap táján került be télre az istállóba. A pásztorok, főleg az ország nyugati részein, ezen a napon számoltak el szolgálatukkal. Szent Mártont már a középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték hazánkban. Ünnepéhez kapcsolódik a pásztorjárás és vesszőzés hagyománya, mely főként a Dunántúlon, valamint a szomszédos burgenlandi és a távolabbi németség körében volt ismeretes.

Ennek eredete egy répcevidéki legendára vezethető vissza, mely szerint egyszer disznóvész dúlt, és az egyik pásztor bement Szombathelyre Mártonhoz segítségért könyörögni. Álmában a szent püspök fehér nyírfaágat adott neki, hogy ezzel vesszőzze meg a beteg jószágot, és így majd meggyógyul.

Márton napján ezért a nyugat-dunántúli falvak pásztorai házról házra jártak, hosszú, lehetőleg dús lombozatú nyírfavesszőkkel. Ezek közül egyet-egyet a gazdának adtak, akik ezzel hajtották ki tavasszal első ízben a disznókat a legelőre. Ha sok lomb volt a vesszőn, az jó szaporulatot ígért. A vessző átadásakor köszöntőt mondtak: „Adjon Isten jó estét, meghoztam Szent Márton püspök vesszejét. Annyi malacuk legyen, mint ahány ága-boga van. Adja Isten, hogy több Szent Márton-napot is megélhessünk, s erőben, egészségben eltölthessünk, nem ilyen búval, bánattal. Több örvendetesebb napokat adjon Isten, adjon bort, búzát, békességet, s lelkünknek örök üdvösséget!”

A frissen vágott, zöldellő ág archaikus gonoszűző, termékenységvarázsló eszköz, amelynek használatával többek között György, Katalin, Borbála és aprószentek napján is találkozunk.

NZS

Pin It on Pinterest

Share This