„…nagy örömet most hirdetek” - karácsonyi népszokások Kárpátalján

Habár a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe sokak számára ma az ajándék és fenyővásárlástól az ünnepi égők leszedéséig tart csupán, a karácsonyi ünnepkörhöz a szentestét megelőzően és azt követően is több jeles nap tartozik, advent első vasárnapjától egészen vízkeresztig.
Jézus születésének ünnepe jeles eseménynek számított egykoron is, szigorúan vették tehát a rá való felkészülést. Advent, vagyis a karácsonyi böjt kezdetén az asszonyok kisúrolták a fazekat, s böjt idején csak olajjal főztek, olajos ételeket fogyasztottak. Az éjféli misét követően volt csak szabad fogyasztani az ünnepi, húsos, zsíros ételekből. Sokan az éjféli miséig egész nap semmit nem ettek.
December 24-hez számos hiedelem, népszokás társul. December 24-e az ünnepi készülődés jegyében telt: az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek, a férfiak tűzrevalóról, az állatoknak szánt takarmányról gondoskodtak. Szentestére készült el a Luca-szék, amelyre felállva az éjféli mise alatt, megláthatták, ki a boszorkány. Az éjféli mise alatt az állatok megszólaltak, s elmondták véleményüket gazdáikról. Vidékünk számos településén rögtön a mise után vette kezdetét a felnőttek kántálása. A Mennyből az angyal, Az Istennek szent angyala, Mennyből jövök most hozzátok, Leszállt az ég dicső királya című/kezdetű dalokkal kántáltak főként a kárpátaljai magyar falvakban. A kántálókat borral, kaláccsal kínálták „csak.” Reggel pedig elindultak karácsonyt köszönteni a kisfiúk is, akik cserébe almát, diót kaptak. Szerencsét hozott, ha az első látogató fiú.
A betlehemezés, csillagjárás hagyománya ma is él falvainkban, igaz, ma már inkább a fiatal fiúk viszik tovább, felnőtt betlehemesekkel leginkább az egyházak csoportjainál találkozunk. Csepében a következő énekkel is kántáltak: „Az ég és a föld, az ég és a föld, máma ünnepelünk. Ember és angyal, ember és angyal vígan örvendezünk. Krisztus született, Isten ember lett. Pásztorok imádják, két hangra éneklik, csodát, csodát hirdetik.” Jézus születésének hírét pedig ezen köszöntővel hirdették: „Betlehemi mezőkön pásztorok tanyáztak, hosszú, hideg éjszakákon nyájakra vigyáztak. Éji csend közöttük, csillagos ég felettük, szívük tele szent vággyal, hittel, imádsággal. Hitükre felelt az Úr, megnyílt eget láttok, betlehemi pásztorok, melyből szót hallottak. » Bízzatok, ne féljetek, nagy örömet most hirdetek! Kit oly régen várt szívetek, Krisztus, megszületett!« Krisztus megszületett, szabadítónkká lett. Most is kopogtat szívetek ajtaján. Testvéreim, ti nem halljátok talán, hogy szívetek ajtaján Jézus kopogtat? Szelíden zörget, türelmesen vár, hogy bezárt szívetek nyitjátok-e már. Terhetek leveszi, bűnötök fedezi, s ami néktek úgy fáj, sebetek beköti. Kérjük tehát mi is azt, aki ma született, hogy mindkét kezével áldjon meg titeket, hogy élhessetek még sok-sok boldog karácsonyi ünnepeket. Szívemből kívánom!” A kántálás hajnalig, reggelig is eltartott.
Túrós, lekváros, mákos, diós kalács, turdás béles (különböző összetört magvakból készült béles), sült kolbász, leves, töltött káposzta és pörkölt – ezekből állt az ünnepi menü. Kedvelt karácsonyi étel volt néhol a karácsonyi gombaleves, melyet például a palágykomoróciak így készítettek: a disznóhúst megfőzték, majd a vízbe káposztát, füstölt kolbászt, paradicsomlevet, perlovkát (kihajalt búzát) és gombát tettek. Népszerű volt a bobájka, más néven guba: az ujjnyi vastagságúra nyújtott kelt tésztát, összevágták, megsütötték, dióval, mákkal, mazsolával megszórták, tejjel leöntve fogyasztották.
December 26–27-én Szent István vértanúra és Szent János evangélistára emlékezünk, így karácsonykor e két névnapot is megünnepelték. Az Istvánokat és Jánosokat Haláboron a következő versekkel köszöntötték:
„Ma van János/István estéje, nevednek ünnepe, friss jó egészségben örvendezzél benne. Kívánom, élhessél sok jeles napokat, tartsa meg az Isten az egész családodat. Ha pedig az Isten kiszólít vétkére, megdicsőült lelked vigye fel az égre. Szívemből kívánom!”
„János éljen kedvére, ne szálljon bú szívére. Mert jutott e szép estére, neve napja estéjére. Várta ő ezt, és el is érte, adhat is hálákat érte. Legyen mindig az asztalán, egészség üljön a poharán. Teremjen borja, búzája, kakasa, jó tojótyúkja. Házát kint őrző kutyája, legyen sok szép unokája.”
Szilveszter éjjelén szintén templomba mentek a hívek, majd a csoportba verődött társaságok hajnalig járták ismerőseik, rokonaik otthonát, s köszöntötték az új esztendőt, tolmácsolva jókívánságaikat. Az újévi bálok, maszkabálok még néhány évtizeddel ezelőtt is szokásban voltak.
Bátyúban újévkor jártak kántálni, a következő dallal: „Mutasd meg nagy irgalmadat, szent Isten, jó atyánk, mi volt, mi lesz, te alkotád, vigyázz tovább is ránk. Adj boldog újévet nekünk, ó, hallgass meg, nagy Istenünk. Őrizd meg földi népedet, áldd meg jobb kezeddel, oltalmazó szárnyaidat fejünkről ne vedd el. Adj boldog újévet nekünk, ó, hallgass meg, nagy Istenünk.”
Január 6-án Jézus Krisztus megkeresztelkedésére emlékszünk. Az e napon megszentelt víz minden háztartásban különösen nagy fontossággal bírt. A megszentelt vízzel meghintették a jószágot és az ólakat, hogy távol tartsa a betegségeket az állatállománytól, néhol a gyerekeket is, hogy jók legyenek, elkerülje őket a betegség, majd mindenki ivott belőle egy kortyot (mivel ördögelűző hatása van), s eltették. Használták ijedtség ellen: néhány (legtöbb helyen 3, 7 vagy 9) gyufaszálat meggyújtottak, s mikor leégtek, beledobták egy kis pohárnyi szentelt vízbe, majd ezzel a szenes vízzel megkenték, megitatták az ijedt gyermeket. Ha a gyufaszálak maradékainak nagy része a víz színére került, azt jelentette, hogy a gyermek nem ijedtségtől, hanem rontástól vagy szemmel veréstől szenved.
Sok karácsonyi szokásunkat mai napig őrizzük, csak formájában és tartalmában változott meg néhány dolog. De karácsonytól ma is meghittséget, szeretet, az újévtől mindig valami jobbat várunk. Reméljük, ezek el is jönnek.
Krisztus születik!
Dicsőítsétek!