Ötödik alkalommal szervezett horgászversenyt a KMKSZ ISZ

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) ötödik alkalommal szervezte meg horgászversenyét, melynek idén a beregszászi Tutu-tó adott otthont. A felhívásra 19 horgász jelentkezett, hogy hódoljon szenvedélyének és közben megmérettesse magát.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke köszöntőjében kiemelte: a szervezetnek fontos célja, hogy a gondterhes időkben is olyan programokat szervezzen, ahol az emberek lazíthatnak, kikapcsolódhatnak. Horváth Zoltán, a szervezet alelnöke felidézte az eddigi horgászversenyek történetét, valamint ismertette a résztvevőkkel a versenyszabályokat és a napi programot.

Az idei megmérettetés több szempontból is történelmi volt, hiszen első ízben jelentkeztek női horgászok a versenyre, valamint idén regisztrált a legtöbb 18 év alatti versenyző is. A helyek kisorsolása után a horgászok előkészültek a versenyre, és kezdetét vette a hatórás megmérettetés. A kapásra igazán nem lehetett panasz: a startot követő ötödik percben már ki is emelték az első kifogott halat. A verseny végig izgalmas és fordulatos volt, a horgászok sorra emelték ki a 3-6 kg közötti amurokat és pontyokat. A nyertesek végső sorrendje csak az utolsó fél órában vált véglegessé, addig folyamatosan változott az első öt hely tulajdonosa.

A verseny lezárása után mérlegelés és összegzés következett, addig a résztvevők és kísérőik közös bográcsozással pihenték ki a nap fáradalmait. Összesítés után a következő eredmény született:

  1. Papp Gábor (18,9 kg)
  2. Németh Dávid (16,5 kg)
  3. Sróth Ádám (14,96 kg)
  4. Csuha Dániel (14,74 kg)
  5. Molnár Ferenc (13,56 kg)

A verseny legeredményesebb 18 év alatti versenyzője Németh Dávid lett, nyereményét a Peregium társadalmi szervezet ajánlotta fel. A legnagyobb hal kifogásáért járó Big Fish díját Molnár Ferenc vihette haza. A győztesek értékes nyereményeket vehettek át a KMKSZ ISZ, Horváth Viktor, a halastó üzemeltetője, valamint a Karass horgászüzlet jóvoltából.

A szervezők köszönetüket fejezik ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, amiért támogatta a verseny megvalósulását, valamint Horváth Viktornak a lebonyolításban nyújtott segítségéért.

Horváth Gabriella

Kárpátalja.ma