A bibliás fejedelem

Háromszáznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1630. november 26-án az erdélyi rendek segesvári országgyűlése a fejedelmi trónra emelt egy magyarországi főurat, aki azonban akkor már hosszú évek óta az erdélyi politika meghatározó tényezője volt. Uralma azután kiteljesítette a Bethlen Gábor által megteremtett aranykort, emellett sikeresen szállt síkra a Habsburg-uralom alatt álló Királyi Magyarországon élő protestánsok minél teljesebb vallásszabadságáért. Ő volt I. Rákóczi György, akit bibliaismerete révén bibliás fejedelemnek is neveztek.
A Felvidéken (korabeli kifejezéssel: Felső-Magyarországon) honos Rákóczi-család a XVI. század utolsó harmadában Rákóczi Zsigmond életében indult felvirágzásnak, akit a főúri família történetében először, de nem utoljára Erdély fejedelmévé választottak a török függésben lévő, de belügyeiben nagyfokú autonómiával bíró ország rendjei. A dúsgazdag északkelet-magyarországi nagyúr családilag is kötődött a fejedelemséghez, első felesége elhunyta után egy erdélyi nemes lánnyal, Gerendi Annával kötötte össze élete fonalát. Házasságukból három gyermek született, köztük az elsőszülött, György, aki apja szerencsi várában látta meg a napvilágot 1593. június 8-án.
Bocskai Istvánt, első Habsburg-ellenes szabadságharcunk vezetőjét a kisfiú szülővárosában választották meg Magyarország fejedelmévé, édesapja pedig még ugyanebben az évben a fejedelem kassai udvarába vitte a kis Györgyöt, aki ott apródként nevelkedett, de csak egy évig, Bocskai 1606-ban bekövetkezett halála után a kiskamasz hazatért édesapjához.
Korán bekapcsolódott a közéletbe, huszonkét évesen Borsod vármegye főispánja lett, egyúttal pedig az ónodi vár kapitányává is kinevezték. A következő esztendőben feleségül vette Lorántffy Zsuzsannát, aki egy életre a társa lett, házassága révén pedig az övé lett a sárospataki uradalom, a hozzá tartozó várral együtt, mely az egyik legfontosabb Rákóczi-birtokká vált. Házasságuk első két évében a fiatal pár jelentős építkezésekkel erősítette meg, illetve szépítette az erősséget, emeletet húzattak a várpalota keleti szárnyára, egy évtized múltán pedig felépíttettek egy új bástyát. Közben viszont, 1619-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megindította első Habsburg-ellenes hadjáratát, melyhez Rákóczi György az elsők között csatlakozott, a felső-magyarországi rendek az évi gyűlése pedig az országrész főkapitányává választotta Sárospatak urát, aki feladatul kapta, hogy biztosítsa a Bécs felé támadó fejedelem hátországát. A Bethlen elől Lengyelországba menekült Habsburg-párti felvidéki főúr, Homonnai Drugeth György azonban zsoldjába fogadott kozákokból álló, jelentős haderővel betört Felső-Magyarországra, s Rákóczi csatát vesztett a túlerőben lévő ellenséggel szemben, ami miatt az erdélyiek abbahagyták Bécs ostromát, hogy haddal vonuljanak a támadó ellen. Ám mielőtt befutottak volna Bethlen csapatai, a felvidékiek visszavágtak, és újból kiűzték Magyarországból Homonnait. A fejedelem – csatavesztése miatt – leváltotta Rákóczit a főkapitányi tisztségről, ám egyúttal, mint hűséges hívét, beemelte udvari tanácsosai közé.
1625-ben – Bethlen nevében – ő kérte meg megözvegyült ura számára János Zsigmond brandenburgi választófejedelem lányának, Brandenburgi Katalinnak a kezét, és ő kísérte Erdélybe Bethlen új hitvesét. Négy évvel később, Bethlen elhunyta után özvegyére szállt a fejedelmi rang, ám hamar kiderült, hogy alkalmatlan az uralkodásra. Bethlen István, a halott fejedelem öccse sógornője ellen lépett fel, és arra kérte Rákóczit, hogy ő lépjen a trónra. A tanácsos rá is bólintott a dologra, ám Bethlen István nemsokára megváltoztatta álláspontját, maga akart Erdély fejedelmévé válni, lemondatta Brandenburgi Katalint, és átvette az uralmat Erdély fölött, ám még nem kapta meg a szultán athnaméját, ünnepélyes oklevelét, mellyel a török uralkodó megerősítette az erdélyi fejedelmek megválasztását. Rákóczi pedig – ha már egyszer felkérték az uralkodásra – nem hagyta annyiban a dolgot, és a szolnoki pasa támogatásával haddal vonult az új fejedelem ellen, ám szerencsére nem került sor összecsapásra. A Fényes Porta, vagyis a szultáni udvar teljesen közönyös volt aziránt, hogy Bethlen vagy Rákóczi legyen-e a fejedelemség új ura, így két athnamét is küldött Brandenburgi Katalinnak, a két trónkövetelő nevével. Az özvegy fejedelemasszony pedig annyira gyűlölte sógorát, hogy a segesvári országgyűlésen, 1630-ban a Rákóczi nevére kiállított athnamét olvasta fel, a rendek pedig Rákóczi Györgyöt választották fejedelmükül.
Bethlen István azonban még nem adta fel, és hat évvel később a budai pasával szövetkezett Rákóczi ellen. Török sereg vonult fel a fejedelem ellen, ám az uralkodó Nagyszalontánál fényes győzelmet aratott a pasa hada fölött, Bethlen pedig eltemette fejedelmi álmait. A diadal igencsak megnövelte Erdély, Rákóczi és a korszerű tüzérséggel rendelkező erdélyi hadsereg tekintélyét a külföld szemében, s mivel még zajlott az 1618-tól 1648-ig tartó harmincéves háború, a Habsburg-ellenes szövetség képviselői igyekeztek rábírni a fejedelmet, hogy az ő oldalukon kapcsolódjon be a hadműveletekbe. Rákóczi igent mondott, 1644-ben szövetségre lépett a svédekkel, és megindította hadait III. Ferdinánd császár ellen. Az első háborús év váltakozó kimenetelű harcok jegyében telt el, 1645-ben azután Rákóczi – Munkácson – szövetséget kötött a szintén a Habsburgok ellen harcoló franciákkal, és Morvaországban, Brünnél csatlakozott a svéd hadsereghez. A szultán azonban visszaparancsolta a fejedelmet Magyarország keleti részébe, és Rákóczi nem tehette meg, hogy hűbérura engedélye nélkül folytassa a háborút. Így különbékét kellett kötnie a császárral, ám így is szép sikert könyvelhetett el. Az 1645-ben, az ausztriai Linzben megkötött béke értelmében a fejedelem – egész életére szólóan – megszerezte Borsod, Abaúj, Bereg, Ung és Zemplén vármegyéket, gyermekei számára megörökölhetően pedig Szabolcs és Szatmár vármegyéket is. A vallásszabadságot pedig a jobbágyokra is kiterjesztették, kimondva, hogy a földesúrnak kegyúri joga mellett is tiszteletben kell tartania jobbágyai hitét, templomhasználati jogukat, és nem hívhat a falvakba a jobbágyai vallásától eltérő vallású papokat…
Belpolitikai téren állami centralizációt hajtott végre, elkobozta a főuraktól a kezeikbe került kincstári birtokokat (egy részükkel a Rákóczi-birtokok számát növelte), ezzel pedig megtörte a főrendek hatalmát. Uralmát a fejedelmi birtokokra alapozta, hatalmával pedig okosan élt. Fejedelemsége idején virágzott a gazdaság és a kultúra. Fejlesztette a könyvnyomtatást, Erdélyben soha azelőtt nem nyomtattak annyi könyvet, mint uralkodása alatt. Bőkezűen támogatta a református egyházat, pénzt áldozott a templomok szépítésére, tanintézetekre, köztük a Gyulafehérvári (később: Nagyenyedi) és a Sárospataki Református Kollégium megújítására, a külföldi egyetemekre, főiskolákra járó erdélyi fiatalok támogatására. Élete vége felé a lengyel korona felé is tapogatózott, ám a halál megakadályozta abban, hogy komolyabb lépéseket is tegyen ebben az irányban. 1648. október 1-jén Gyulafehérváron kihullt kezéből a fejedelmi jogar…
Lajos Mihály