A New Horizons alakzatokat vett észre a Pluto felszínén

2006. január 19-én egy Atlas V-551 hordozórakéta orrán magasba emelkedett a NASA New Horizons űrszondája, hogy megkezdje történelmi jelentőségű útját a legnagyobb törpebolygó, a Pluto, valamint a Kuiper-öv egyéb égitestei felé. Az emberiség első küldötteként éri el hamarosan a tudomány számára ma még kevésbé ismert, törpe- és kisbolygókból álló rejtélyes övezetet, s megfigyeléseivel nagyban gazdagítja majd tudásunkat Naprendszerünk jeges, fagyos peremvidékéről, ahonnan a Nap már csak egy nagyméretű csillagnak látszik.
A 478 kg tömegű szonda műszereit egy, az atomenergiát hasznosító radioizotópos termoelektromos generátor működteti, rádióadásait egy 2,1 m átmérőjű parabolaantennával küldi vissza a Földre, s a tervek szerint ez év július 14-én halad el a Pluto mellett. A küldetés során felmerült a kérdés: nincs-e porgyűrű a törpebolygó körül, melynek szemcséi – sűrű ütközéseikkel – komoly veszélyt jelentenének az űrszondára. A Plutónak ugyanis legnagyobb holdja, a törpebolygóhoz képest feleakkora Charon mellett négy kisebb égi kísérője van: a jelentősebb méretű Nix és Hydra, valamint az apró Kerberos és Styx, mely holdakat folyamatosan bombázzák a meteorok. A kráterek képződésekor kilökődő anyag egy része pedig – a kísérőégitestek kicsiny tömegvonzása miatt – elhagyja a holdacskák gravitációs terét, és elképzelhető lett volna, hogy a világűrbe került porból komoly nagyságú porgyűrű alakuljon ki a Pluto körül. Ahogy például porgyűrű övezi a Szaturnusz és a Neptunusz pályája között keringő aszteroidák közül Chariklót, és talán a Chiront is.
Éppen ezért vizsgálta a Hubble űrtávcső a Pluto környékét, ám a törpebolygó és legnagyobb holdja sok fényt vernek vissza, míg a porgyűrű részecskéi sötétek, így a Pluto és a Charon mellett az elektromágneses spektrum látható fény tartományában kevés eséllyel lehet észrevenni egy sötét gyűrűt. Az infravörös tartományban végzett vizsgálatokkal viszont, melyek során a porszemcsék hősugárzását detektálják, jobbak a felismerés lehetőségei. Ezért irányították rá a törpebolygó környékére az Európai Űrügynökség (ESA) Herschel-űrtávcsövét. A Marton Gábor magyar csillagász által vezetett, több más magyar tudóst is sorai közé tömörítő nemzetközi kutatócsoport a Herschel-űrteleszkóp által készített infravörös képeket tanulmányozva igyekezett tisztázni a kérdést. Vizsgálataikkal pedig bebizonyították, hogy nincs porgyűrű a Pluto körül, mely veszélyeztetné a New Horizons épségét.
A törpebolygóhoz közeledő űrszonda pedig a közelmúltban 115, 80, 77, 75, 56, majd 48,5 millió kilométer távolságból több színes felvételt készített előbb a Plutóról és Charonról, később csak magáról a Plutóról, s ahogy egyre közelebb került a törpebolygóhoz, úgy készített egyre jobb felbontású képeket a felvételeken mind nagyobbnak látszó égitestről. Az április közepi felvételeken fényes foltok rajzolódtak ki az északi és a déli póluson, melyekről majd a közeli képek alapján bizonyosodhat be, hogy valóban sarki jégsapkákról van-e szó. Egyéb felszíni formák, foltok is kezdtek kibontakozódni, melyek még jobban látszanak az egy hónappal később készített felvételeken. Az Egyenlítő környékén világos és sötét sávok váltak láthatókká, ugyanitt rajzolódtak ki a legfényesebb és a legsötétebb területek. A május végi, júniusi képeken pedig már még jobban kivehetők a sávok és a foltok. A felvételek alapján a Plutó felszíne összetett, változatos északi féltekéjén mintha nagy kiterjedésű felföldek magasodnának. És még jobb felbontásban láthatjuk majd a törpebolygó felszínét, ha majd e hónap derekán az űrszonda elrepül a törpebolygó és legnagyobb holdja mellett.
Ezt követően 2015 és 2026 között a New Horizons vizsgálni fogja a Kuiper-öv más égitesteit is.

Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma