Az összehasonlító nyelvészet egyik megalapozója

Az összehasonlító lingvisztika az a tudományág, mely a különböző nyelvek rokonságával, a nyelvcsaládok történelmével foglalkozik.

A kutatások során pedig fény derülhet egymástól rég elszakadt nyelvek rokoni kapcsolatára is, melyek beszélői ma már meg sem értik egymást, mint például mi, magyarok és a tőlünk évezredekkel ezelőtt elvált finnugor népek képviselői, ám különböző grammatikai jellegzetességek mégis arra utalnak, hogy nyelveink közös tőből származnak. Az összehasonlító nyelvészet egyik megalapozója pedig egy magyar tudós, Sajnovics János volt.
Fejér megye északkeleti peremvidékén fekszik Tordas község, melynek egyik fő látnivalója a Sajnovics-kastély, a hajdani módos nemesi család úri lakja. 1733. május 12-én itt látta meg a napvilágot a majdani kutató, aki a helybeli elemi iskola elvégzése után a Győri, majd a Budai Jezsuita Gimnáziumban tanult, de ekkor még egyáltalán nem a nyelvészet, hanem a matematika és a csillagászat érdekelte, s maga sem gondolta volna, hogy a lingvisztika terén éri majd el legnagyobb tudományos eredményeit… Gimnáziumi tanulmányai során megérlelődött benne a gondolat, hogy ő is belép a jezsuita rendbe, melyre tizenöt éves korában sort is kerített, és a szerzetesrend előírásainak eleget téve, 1748. szeptember 24-én minden vagyonáról lemondott bátyja, Mátyás javára. Majd matematikát, csillagászatot és teológiát tanult a Nagyszombati Egyetemen (a mai budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődjében), illetve a Bécsi Jezsuita Kollégiumban. Elöljárói felfigyeltek kiváló matematikai és csillagászati képességeire, így a híres Bécsi Udvari Csillagvizsgáló Intézetbe (korabeli kifejezéssel: csillagdába) helyezték, melynek akkoriban a legnevesebb magyar csillagász, Hell Miksa volt az igazgatója, s itt vette kezdetét a két tudós hosszabb ideig tartó együttműködése és barátsága.
1766-ban Sajnovics visszakerült Nagyszombatra, ahol a helyi csillagvizsgáló segédfelügyelője lett, három év múlva pedig elindult élete legfontosabb utazására, melynek eredményeként beírta nevét a tudománytörténetbe. 1769. június 3-án volt ugyanis esedékes a Vénusz Nap előtti átvonulása, melynek megfigyelésével az asztronómusok igyekeztek meghatározni a közepes Nap–Föld-távolságot. A Norvégiát is uraló VII. Keresztély dán király kezdeményezésére Mária-Terézia német-római császárnő, magyar királynő megbízásából pedig Hell Miksa expedíciót szervezett Észak-Norvégiába, a sarkkörön túl elhelyezkedő, zömmel lappok által lakott Vardő szigetére, a csillagászati esemény megfigyelésére. Az udvari csillagda vezetője Sajnovics Jánost választotta útitársául, s nemcsak az asztronómiai vizsgálatok céljából, hanem azért is, hogy kiderítse: rokonságban áll-e egymással a magyar és a lapp nyelv. A XVIII. században ugyanis nem egy német és skandináv kutató felvetette a magyar és a lapp, illetve a finn nyelv rokonságának a gondolatát, Hell pedig szerette volna elérni e kérdés tisztázását.
A két csillagász 1768 tavaszán indult útnak, s fél év múlva érkeztek meg a Jeges-tengerből kiemelkedő szigetre. A matematikus-asztronómus Sajnovics kezdetben nem lelkesedett a nyelvészeti kutatások iránt, ám amint felfigyelt a magyar és a lapp beszéd hasonló hangzására, hanglejtésére, kedvet kapott a lingvisztikai vizsgálatokhoz. Szorgalmasan tanulmányozta a két nyelv szókészletében, hangtanában és alaktanában észlelhető egyezéseket, emellett eredményes néprajzi gyűjtést is végzett a lappok körében, miközben Hellnek is segített felépíteni a ma is álló obszervatóriumot, s az 1769. június 3-ról 4-re virradó éjszakán megfigyelték a Vénusz Nap előtti áthaladását, majd hazautaztak.
A felgyűjtött lingvisztikai anyag feldolgozása után, 1770-ben kiadatta Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse (Bizonyítás a magyar és a lapp nyelv azonos voltáról) c. latin nyelvű művét, melyben felsorakoztatta a két nyelv rokonságának bizonyítékait. A következő évben pedig megjelentette könyve második, bővített kiadását, melyben – elsőként – teljes egészében közölte a legkorábbi fennmaradt magyar szöveget, a XIII. században írt Halotti beszédet. Tudományos értekezésében leszögezte: a magyar és a lapp nyelv annak ellenére is rokoni kapcsolatban áll egymással, hogy beszélői nem értik meg egymást. A Halotti beszéd alapján kimutatta, milyen nagy változásokon mennek át a nyelvek az évszázadok során, s már egy XVIII. századi magyar számára is nehézséget okoz egy hatszáz évvel korábban lejegyzett magyar szöveg megértése. Ezt követően áttért a német, illetve a lapp dialektusok (nyelvjárások) eltéréseinek vizsgálatára, bizonyítva, hogy egy nyelv különböző dialektusai is mennyiben különbözhetnek egymástól az egyes területek történelmi különállása, valamint egymástól való földrajzi távolságuk, s az ezekből fakadó eltérő fejlődési utak miatt. Említést tett az egyaránt germán német és dán nyelv könnyen felismerhető hasonlóságáról, majd részletesen szólt a magyar–lapp megegyezésekről. Felsorolt 150 magyar–lapp szóegyezést, majd leírta a két nyelv szerkezetében megfigyelhető azonosságokat. Kimutatta: a grammatikai nem (hímnem, nőnem, semleges nem) itt is, ott is hiányzik, a többes szám jele a magyarban és a lappban is a -k, a középfok jele a -bb, a jelzőként használt melléknév nem ragozódik, megfigyelhető az általános és a határozott igeragozás, bizonyítható a személyes, kérdő és vonatkozó névmások közös eredete. Gazdag anyagot közlő művével, két nyelv részletes összehasonlító elemzésével pedig Sajnovics egy akkortájt kialakuló új tudományág, az összehasonlító nyelvészet egyik megalapozója lett.
A külföldi tudományos körök elismerően nyilatkoztak a munkáról, hazai fogadtatása azonban ellentmondásos volt. Sokan érzelmi alapon közelítették meg a magyar–lapp nyelvrokonság s ezen túlmenően a magyar nyelv finnugor eredetének kérdését. Idegenkedtek a „halzsíros atyafiságtól”, mivel ellentmondott a magyarság történelmi tudatába beleivódott hagyománynak, mely szerint a hős, harcos szittyák (vagyis szkíták), illetve a hunok, avarok leszármazottai vagyunk. Sajnovics csak keveseket tudott meggyőzni igazáról. Megjegyzendő: a nyelvrokonság nem feltétlenül azonos a néprokonsággal. A lappok például embertanilag mind a finnektől, mind tőlünk különböznek, a kutatók szerint valószínűleg nyelvcsere útján jutottak mai, finnugor nyelvükhöz (a nyelvcsere nem ismeretlen fogalom, más népek esetében is megesett, hogy elhagyták, vagy csaknem teljesen elhagyták eredeti nyelvüket). A múlt században pedig László Gyula régész, történész elgondolkodtató hipotézist dolgozott ki a magyar nép és nyelv kettős (finnugor és török) eredetéről…
Visszatérve Sajnovics Jánoshoz… A tudós a könyve kiadásai utáni években a Nagyszombati Egyetem segédprefektusaként, az univerzitás Budára való átköltözését követően a Budai Egyetem mennyiségtan-tanáraként és az egyetemi csillagda segédcsillagászaként tevékenykedett, s megjelentette Idea astronomiae (A csillagászat alapjai) c. kisenciklopédiáját. 1785. május 4-én pedig, mindössze 51 évesen elhagyta az árnyékvilágot. Legjelentősebb könyvével azonban örökre beírta nevét a tudománytörténetbe. Asztronómusi tevékenysége elismeréseként pedig a Nemzetközi Csillagászati Unió 2010-ben róla nevezte el a 114659-es számú Sajnovics-kisbolygót. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály