Folyékony víz lehet a Marson

Régóta köztudott, hogy a Marson vízjég található, ám a Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy talajában, közel a felszínéhez folyékony víz lehet.
A koppenhágai Niels Bohr Intézet kutatói vizsgálataik eredményeit a Nature Geoscience hétfői számában ismertették. Az elemzések a talajban perklorátot találtak, amelynek jelenléte fagyáspontcsökkenést eredményez. Így a víz nem dermed meg, hanem folyékony, telített sós oldatként van jelen – olvasható a PhysOrg hírportálon.

„Kiderült, hogy a talaj kalcium-perklorátot tartalmaz, amely kedvező körülmények közepette adszorbeálja a vízpárát a légkörből. A Curiosity időjárásfigyelő állomásának adatait vizsgálva ilyen feltételek éjszaka, valamint télen napfelkelte után jönnek létre. A felszíni, valamint 1,6 méteres magasságban mért páratartalom és a hőmérsékleti adatok alapján ki tudjuk számítani az adszorbeált víz mennyiségét” – magyarázta Morten Bo Madsen, a Koppenhágai Egyetem docense, a Niels Bohr Intézet marskutató csoportjának vezetője.
Ismertetése szerint az éj beköszöntével a légkörben lévő pára kicsapódik, vékony jégréteget képezve a talajon. A kalcium-perklorát azonban kiváló adszorpciós tulajdonságainak köszönhetően a vízzel telített sós oldatot képez. „A fagyáspont csökken, a jég megolvad, a talaj pedig porózus, így az oldat a felszín alá jut” – fogalmazott a dán tudós.

A Curiosity korábban kavicsokat rejtő kőzetet talált, a kövek mérete, lekerekített alakja egyértelműen arra utal, hogy valamikor az adott helyen vízfolyás volt, amelynek mélysége elérhette az 1 métert. A marsjáró útban a Sharp-hegy felé tavi üledékekre utaló bizonyítékokat is talált.

Egy nagy tó lehetett a kráter

„Az egész Gale-kráter valamikor egy óriási tó lehetett” – vélekedett Morton Bo Madsen. Magyarázata szerint 4,5 milliárd évvel ezelőtt a Marson a jelenleginél 6,5-szer több víz lehetett, vastagabb volt légköre is. A víz túlnyomó részét elvesztette, mivel „szertefoszlott” mágneses tere.

A Föld mágneses tere óvja légkörünket a Napból érkező töltött részecskék „bombázásától”. A Marsnak viszont nem volt ilyen védelme, így a Napból érkező töltött részecskék, a protonok apránként a világűrbe „lőtték ki” légkörét.

„Annak ellenére, hogy lehet folyékony víz, aligha találhatunk életet, ehhez a Mars túl hideg, túl száraz, rendkívül erős a sugárzás is, amely egy méter mélyen behatol a talajba. Ez megöli az életet, legalábbis az általunk a Földön ismert életformákat” – vélekedett Morten Bo Madsen.
A Curiosity 2012 augusztusában landolt a Vörös Bolygón, a 154 kilométer átmérőjű Gale-kráterben. A NASA-küldetés célja kideríteni, hogy léteztek-e az égitesten mikrobiális életformák létrejöttét lehetővé tévő feltételek.

Az elmúlt 2,5 év során a felderítő több mint 10 kilométert haladt végső úti célja felé, a kráter közepén lévő 5,5 kilométer magas Sharp (Aeolis)-hegy, az évmilliárdok során formálódott réteges szerkezetű képződmény geológiai kutatása ugyanis magyarázatot adhat arra, hogy miért változott meg a bolygó éghajlata.