Működik a DNS-pendrive

A Washingtoni Egyetem kutatócsoportja áttörést ért el a DNS-adattárolásban: négy digitális fotót kódolt egy DNS-molekulában. A keresés és az előhívás is működött.

Az utóbbi években a világ kutatólaborjai nagy erőkkel keresték az adattárolás lehetőségeit a DNS-spirálban. A Harvard egyetemen már 2012-ben bemutatták, hogy csupán egy köbmilliméter DNS 5,5 petabit (687,5 terabájt) adatot képes tárolni.

A Washingtoni Egyetem most kontrázott: négy digitális képet kódoltak egy DNS-spirálba, majd adatveszteség nélkül elő is hívták a fotókat.

„A természet fantasztikus molekulát alkotott a DNS formájában, ami a legkülönfélébb adatokat tárolja az adott élő szervezet működéséről. Kompakt és rendkívül ellenálló rendszer” – fogalmazott a kísérlet egyik vezetője, Luis Ceze informatikus mérnök.

A molekulának most új célt szeretnének adni: digitális adatokat, képeket, videókat, dokumentumokat tárolnának rajta, akár több száz vagy ezer éven át. Ehhez azonban az informatikában használt bináris kódot le kell fordítani a kettős spirált alkotó négy nukleotid nyelvére – tette hozzá.

Ezután szintetizálni kell egy DNS-t az adott információkkal, majd ezt sokszorosítani, ami talán már nem is annyira bonyolult feladat. (A Technicolornak így sikerült egy film egymillió példányát eltárolnia egy kis DNS-szakaszon.)

A mostani kutatás egyik vívmánya volt, hogy megoldották az adatok közvetlen elérhetőségét, az adatok, ez esetben a képek előhívásához ezért nem kellett az egész DNS-t szakaszonként átkutatni, mint korábban.

Ehhez a washingtoni csoport a Huffman-kódolást választotta, mely módszert elsősorban az adatveszteség nélküli tömörítéseknél használják.

A DNS-adattárolás jelenleg még csillagászati összegekbe kerül, és a DNS-szintézisen is van mit csiszolni, de a kutatók szerint nincs messze az idő, mikor a világ minden adata ráfér majd egy kockacukornyi DNS-re.