Oltassak vagy ne oltassak?
A 2020-as évet beárnyékolta egy láthatatlan kórokozó jelenléte a mindennapjainkban. A koronavírus járvány mindenki életére hatással volt, hiszen a járvány megfékezésére vagy lassítására hozott intézkedések befolyásolták mindennapjainkat. Az új év beköszöntével, és a vakcinák alkalmazásának elkezdésével felcsillant a remény arra, hogy hamarosan visszaáll minden a megszokott kerékvágásba.
Mi is valójában ez a koronavírus?
Kína 2019 végén jelentette be egy új kórokozó megjelenését az országban, amely súlyos légúti megbetegedést okozott Vuhan városban. A koronavírusok csoportjába tartozó kórokozó elnevezése SARS-CoV-2 (Severe Acute Respiratory Syndrome CoronaVirus 2) lett. A vírus által okozott megbetegedés az angol elnevezés után a COVID–19 (COronaVIrus Disease 2019) nevet kapta. A SARS-CoV-2 a koronavírusok csoportjába tartozó, elsősorban légúti terjedésű vírus. A rendelkezésre álló adatok alapján, illetve részben becslések szerint a fertőzések mintegy 80%-ában nem okoz tüneteket. Azonban az esetek 20 %-ában nagyon összetett és változatos tünetegyüttesek jelentkeznek.[1] A leggyakoribb tünetek közé tartozik például a láz, száraz köhögés, fáradékonyság, torokfájás, szaglás, ízlelés elvesztése.[2] A betegségből a legtöbb esetben 2 hét alatt fel tudnak épülni a betegek, azonban az esetek kicsit több, mint 2 %-a halállal végződik.
A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed: köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre. Ezen kívül a fertőzött felületek és tárgyak megérintésével a vírus a kézre kerülhet, ami aztán az archoz, szájhoz, orrhoz érintve bejuthat a szervezetbe. Mindenképp fontos megjegyezni, hogy a tüneteket nem mutató fertőzöttek is képesek a kórokozó terjesztésére. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a védekezés leghatékonyabb módja a védőmaszk használata.[3][4] Ez az eszköz nem csak a saját egészségünk védelmét szolgálja. Amennyiben fertőzőképesek vagyunk, a maszk hordásával a környezetünkben élők megfertőzésének esélyét is csökkenthetjük.
Hol tartunk jelenleg?
A vírus jelenleg is terjedőben van, a legtöbb ország épp a második vagy harmadik fertőzési hullámmal küzd. Világszinten összesen körülbelül 94 millió esetről tudunk eddig, melyek közül 2 millió volt halálos kimenetelű. Ukrajnában eddig körülbelül 1,18 millió esetet mutattak ki, melyek közül kb. 21,3 ezer volt halálos kimenetelű.[5] Magyarországon kb. 349 ezer pozitív esetről tudnak, és ezek közül körülbelül 11 ezer volt végzetes. Az ábrán látható diagram az egymillió főre vonatkoztatott napi új esetszámok alakulását mutatja Ukrajnában és Magyarországon a világadatokkal összevetve.[6] A görbén jól látszik az, hogy mindkét országban jelentősen meghaladják az esetszámok az átlagosnak tekinthetőeket. Ezek az adatok természetesen nagyon sok tényezőtől függenek. Jelentős hatása van ezekre a számokra például annak is, hogy hány tesztet végeznek el. Természetesen ebben az esetben is igaz az, hogy minél nagyobb a mintavétel, annál pontosabban jellemezhető a populáció. A mintavételek száma mindkét országban visszaesett az utóbbi időben, ami valószínűleg az ünnepi időszaknak volt köszönhető elsősorban. A tendenciák alapján jól látszik, hogy a járványhelyzet minél gyorsabb megoldásra vár. Ennek jelenleg 3 útja lehet:
1. Az egyének teljes elkülönítése 2-3 hétig (általában ennyi ideig zajlik le a betegség)
2, Nem teszünk semmit, hagyjuk, hogy az emberek minél nagyobb része megfertőződjön, és kialakuljon az úgynevezett nyájimmunitás
3. Az emberek minél nagyobb részét vakcináljuk, és ezzel érjük el a nyájimmunitás kialakulását.
A járvány első hulláma idején mindenki megtapasztalhatta, hogy a totális elkülönítés nem kivitelezhető, és leginkább arra alkalmas, hogy az esetszámokat némiképp csökkenteni tudjuk, és ellaposítsuk azt a bizonyos görbét. A görbe ellaposítása azt jelenti, hogy az aktív fertőzöttek számát a kórházi ellátási rendszer befogadóképessége alatt tartsuk. Ezzel az elhalálozások számát lehet minimalizálni.
A másik két módszer az úgynevezett nyájimmunitás kialakítására törekszik. Nyájimmunitás akkor alakul ki, ha a populáció nagy része védett a kórokozóval szemben, így a terjedési láncok jelentősen lerövidülnek.[7] Bizonyos országok (pl. Svédország) nem vezettek be szigorú korlátozásokat, és a természetes módon kialakuló immunitás kialakulásában bíztak. Az, hogy ez jó döntés volt-e, majd az idő mutatja meg. A legtöbb ország az első és a harmadik út kombinációját választotta: szigorú korlátozásokkal próbálják a lehető legalacsonyabb szinten tartani a fertőzöttségi rátát, és a vakcina érkezésével megkezdik a népesség immunizálását.
Hogyan működnek a vakcinák?
Az 1500-1900-as években a legpusztítóbb járványokat a fekete himlő, a kolera és a tífusz okozta. Edward Jenner (1749-1823) angol sebész megfigyelte, hogy a fejőnők körében a fekete himlő fertőzés (Poxvirus variolae), illetve a fertőzöttek halálozási rátája alacsonyabb volt, mint a más foglalkozást űzők körében. Ez annak volt köszönhető, hogy a fejőnők szinte kivétel nélkül megfertőződtek az úgynevezett marhahimlővel (Orthopox virus), amely immunitást nyújtott a fekete himlővel szemben. Már a középkorban is megfigyelték, hogy a fekete himlő fertőzést túlélőket a vírus többet nem betegítette meg, de Edward Jenner ezt a gondolatot továbbvitte: kísérleti jelleggel egy marhahimlővel fertőzött asszony gennyes kiütéseit elkaparva a váladékot egy nyolc éves kisfiúba fecskendezte. A kisfiú nem betegedett meg fekete himlőben.
A gyengített kórokozóval történő oltás immunizáló hatását először Louis Pasteur írta le, 1880-ban. A csirkeállományt tizedelő csirkekolerát vizsgálva, kitenyésztette a kórokozót (mai neve Pasteurella multocida), majd elutazott. Ősszel, a nyaralásból hazatérve a nyár folyamán a munkaasztalon hagyott Pasteurella multocida tenyészetet csirkékbe oltotta, s az így beoltott baromfik nem betegedtek meg. Ezután friss tenyészettel oltotta a már előzetesen gyengített kórokozókkal oltott csirkéket, s a beoltott csirkéken a betegség jelei így sem mutatkoztak. Ezen megfigyelések alapján állította fel azt a hipotézisét, mely szerint a kórokozó mikrobák környezeti hatásokra (magas hőmérséklet, oxigén jelenléte, kemikáliák) elveszíthetik megbetegítő képességüket. Ezt a hipotézisét erősítette meg a veszettség és az anthrax védőoltásának kidolgozása során is.[8]
Napjainkra sikerült további módszereket kidolgozni arra, hogy a szervezetben mesterséges immunitást alakítsanak ki bizonyos kórokozók ellen. Ennek a tudományos fejlődésnek az eredménye az, hogy jelen állapot szerint, a COVID-19 járvány kezelésére körülbelül egy fél tucat, akár teljesen eltérő hatásmechanizmusú készítmény áll rendelkezésre.
Mint minden gyógyszernek, az oltásoknak is alaposan felügyelt, jól dokumentált tesztfázisokon kell átesnie. Ez a legtöbb esetben évekig tart, azonban a COVID-19 esetében ezeket a fázisokat igyekezett minden gyártó minél jobban lerövidíteni. Ez nem azt jelenti, hogy kihagytak bizonyos lépéseket, inkább azt, hogy összevonták őket, hogy a fázisok párhuzamosan folyhassanak. Nem kell tehát megijednie senkinek attól, hogy mivel ilyen gyorsan megvannak a vakcinák, azok kevésbé biztonságosak, mint egy hagyományos oltás. Ha a tesztek során valami nem stimmelne, akkor az engedélyezési folyamatok során a készítmény fennakadna a rostán.
A már legalább egy országban engedélyezett vakcinák közül a két legígéretesebb a BioNTech/Pfizer és a Moderna által készítettek. Ezek modern vakcinák, melyek fő hatóanyaga egy mRNS molekula. A nukleinsav-vakcináknak is nevezett szerek genetikai anyagot (DNS-t vagy RNS-t) tartalmaznak, ezzel utasítást adnak a sejteknek az antigén (olyan anyagok, amelyek immunválaszt váltanak ki a szervezetben) előállításához. A SARS-nCoV-2 vírus esetében ez az antigén a virális “tüske” (Spike) protein. Amint az emberi sejtek megkapják az utasítást, a fehérjetermelő apparátus előállítja az antigént, amely aztán képes az immunválasz kiváltására. Az mRNS (messenger RNS) egy olyan örökítőanyag molekula, amit a sejtek fehérjék előállítására használnak. A sejtekbe jutó molekuláról szintetizált fehérje a vírus burkának egy része, amit az immunrendszer felismer, és így a vírussal való találkozás során időben fel tud lépni ellene. Ez egy nagyon elegáns megoldás a mesterséges immunitás kialakítására, és hatékony is. Aggodalomra nincs ok, a védőoltással a szervezetbe jutó mRNS darabkák nem épülnek be a humán DNS-be, azt nem módosítják. Az ilyen oltóanyagok előnye, hogy könnyen előállíthatók, és ezáltal olcsóbbak is. Mivel az antigént a saját szervezet termeli, a megfigyelések szerint az immunválasz is erősebb. Hátrányuk azonban az, hogy eddig egy DNS- vagy RNS-vakcinát sem engedélyeztek emberi használatra, tehát a hosszú távú adatok hiányoznak. Ezen felül ezeket az oltóanyagokat extrém hideg, -70 ℃-os hőmérsékleten kell tárolni. Erre speciális hűtő szerkezet alkalmas, amelyhez különösen az alacsonyabb jövedelemmel bíró országok nehezebben juthatnak hozzá.
Mindkét vakcina 94-95 % körüli hatékonyságot mutat. Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok nem azt mutatják, hogy a beoltottak 5 %-a meg fog betegedni a vakcináltság ellenére is. Az oltóanyagok tesztelése során két csoportra osztják az alanyokat: valódi oltást kapók és kontrollcsoport, akik csak placebot (hatástalan anyag). A hatékonyság megállapítása során megvizsgálják, hogy a két csoportban hogyan alakul a megbetegedések száma. A 95 %-os hatékonyság tehát azt jelenti, hogy a beoltott csoportban ennyivel kevesebb megbetegedést regisztráltak, mint a placebo csoport esetében. Ez a szám tehát nagyon erős védettséget jelent. Nem véletlen az, hogy az mRNS vakcinák elméleti alapjait korábban lefektető magyar kutató, Karikó Katalin, jó eséllyel pályázhat Nobel díjra a közeljövőben. [9]
A vakcinák másik csoportját a virális vektor típusúak adják. Ezek is modern típusúak, azonban némiképp eltérő mechanizmussal működnek. Az AZD1222 (AstraZeneca, University of Oxford) vagy a Sputnik-V (Gamaleya) abban különböznek a nukleinsav-injekciótól, hogy egy hordozó vírust használnak, mely az antigén genetikai kódját tartalmazza. A vektor segítségével így a genetikai anyag bejut a testi sejtekbe. A vírus leadó rendszerként viselkedik. Természetesen fontos szempont az, hogy a hordozó vírus ne okozzon megbetegedést az emberi szervezetben. A nukleinsav-injekcióhoz hasonlóan arra készteti a szervezetet, hogy az antigént elkészítse, és ezzel immunválaszt váltson ki. Megkülönböztetünk replikálódó és nem replikálódó virális vektorokat. Az ezen oltóanyagcsoport biztonságossági kihívása abban áll, hogy az emberek nagy része vélhetően már találkozott korábban a vektor vírussal, így előfordulhat, hogy a vektor ellen immunválasz alakul ki, amely az oltás hatékonyságát csökkenti. Egy ilyen “anti-vektor immunitás” megnehezítheti az adagolás elosztását, azonban a sejtek DNS-e ebben az esetben is érintetlen marad, tehát félelemre nincs ok.[10] Az Oxfordi Egyetem vakcinája körülbelül 70 %-os hatékonyságú (ez még mindig magasabb szám, mint például az influenza elleni oltásoknál tapasztalt, tehát jól működik ez is), míg az oroszok nagyon imponáló 95 %-os effektivitással büszkélkedhet. Ezek az oltóanyagok várhatóan az alacsonyabb áruknak köszönhetően lesznek képesek versenyezni a többivel.[11]
A felsoroltakon kívül vannak egyéb vakcinák is, amelyek az engedélyeztetésekre várnak vagy már bizonyos országokban el is kezdték alkalmazni őket, azonban vidékünkön várhatóan ezek lesznek hozzáférhetőek legkorábban és a legnagyobb mennyiségben.
Érdemes-e olttatni magam?
A járványügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy a járvány leküzdéséhez minél több embernek be kell olttatnia magát. Ez szükséges a már említett nyájimmunitás kialakításához. Hogy a lakosság hány százalékának kell védettnek lennie ahhoz, hogy ez kialakulhasson, az még nehéz kérdés, és valószínűleg pontosabb számokat csak a tömeges vakcinálás elkezdése után fognak tudni mondani, ugyanis a vírus reprodukciós rátája térségenként is nagyon különböző.
Első körben mindenképp érdemes kérnünk az oltást abban az esetben, ha veszélyeztetettek vagyunk (idősek, krónikus betegek) illetve, ha az egészségügyben dolgozunk. A gyógyszergyártók első körben a terhes nőknek és kismamáknak nem javasolják az oltást. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a vakcina veszélyeztetné a magzat fejlődését, hanem inkább óvatosnak kell lennünk, mivel nem áll még rendelkezésre kellő mennyiségű információ (a gyógyszertesztek során a vizsgált személyek közé ritkán választanak be első körben terhes nőket).[12]
Kövessük az oltásokkal kapcsolatos híreket, és azok alapján mérlegeljük azt, hogy megéri-e számunkra beadatni azt. Nagyon fontos azonban, hogy hiteles forrásokból tájékozódjunk. A közösségi médiában rengeteg álhír terjed, amelyeket azonban a legtöbb esetben könnyen ki tudunk szűrni. Egy szerző és hivatkozások nélküli cikk például már eleve gyanús lehet. A népesség tömeges oltása már elkezdődött, így napról napra gyűlnek az új információk a hatékonyságukkal kapcsolatban. Reménykedjünk abban, hogy az életünk minél előbb visszaállhasson az eredeti kerékvágásba, és ennek az egyik alapfeltétele, hogy bízzunk a szakértőkben, és ha csak tehetjük, segítsük a nyájimmunitás kialakulásához szükséges oltási küszöb elérését.
A munka létrejöttét a Collegium Talentum Program támogatta
Molnár Attila
II. RFKMF, Biológia és Kémia Tanszék