Sokoldalú énekesmadár a holló

Rekedt hangú basszista, humoristának is kiváló. A holló egyike a legsokoldalúbb madaraknak. Játszik, szerszámot használ, sőt ha van kitől tanulnia, akár beszél is.

Vagy inkább csak utánoz – legyintenek sokan, pedig a csimpánz agytérfogatának csak 1/26-val rendelkező madár intelligenciája kutatók szerint a főemlősökével vetekszik.

Abban az esetben például, ha nyitott, kilyuggatott falú hengerbe magot raknak, a legtöbb madár a lyukakon át próbálja kicsippenteni az eleséget, ám a holló pillanatok alatt elkezdi keresni a nagyobb nyílást és meg is találja – éppolyan gyorsan, mint a csimpánz. A holló tehát sokkal több mint gramofon – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

Zsoldos Árpád ornitológus kifejtette, a holló valóban énekesmadár, Európa legnagyobb termetű ilyen madara. Leggyakoribb hangjait hallva viszont sokan nem gondolják, hogy az.

Nagyon jó hangutánzó, az ember által nevelt holló például kiválóan ”beszél”, emberi szavakat is tud utánozni. Mint általában a varjúfélék, igen értelmes és intelligens, valószínűleg nem véletlenül használja a megtanult szavakat.

Hozzátette, általában azokat a madarakat nevezzük intelligensnek, amelyek szokatlannak, emberinek tűnő dolgokat művelnek. Például, ha egy madárfaj cél nélkül játékos, mint a holló, vagy a dolmányos varjú.

Eme utóbbit például videóra vették már, amint háztetőn szánkózik kis műanyagdarabon. De hasonló példa, amikor a magasfeszültségű villanydróton ülő hollók egyike hirtelen hanyatt dobja magát és lóg, a többiek pedig követik, majd az egészet megismétlik.