Szuperszámítógéppel a koronavírus ellen

Világszerte tudósok százai dolgoznak azon, hogy legyen végre hatékony vakcina a koronavírus ellen, vagy legalább olyan gyógyszer, ami segíti a betegek gyógyulását. Japánban egy szuperszámítógép a világ összes, már létező gyógyszerét átvizsgálja, hátha valamelyik jó lehet valamire a járvány elleni küzdelemben – hangzott el az M1 Híradójában.

Japán középső részén, a kóbei öbölben lévő mesterséges szigeten áll az ország első számú kompjútertechnológiai kutatóközpontja, hatodik emeletén a világ első számú szuperszámítógépével.

„Minden általunk tervezett chip ötven processzort tartalmaz, miközben egy okostelefon esetleg négyet. Ráadásul mindegyik gyorsabb, mint egy átlagos okostelefon processzor” – mondja a Riken Számítógép-tudományi Kutatóközpont vezérigazgatója.

Hozzátette, a Fugaku nevű számítógép teljesítménye éppen a kétszerese a sorban utána jövő amerikainak, és – ugyanúgy, mint más szuperkomputerek – valójában hálózatba kötött számítógépek sokasága.

Ez a berendezés egy nap alatt annyi számítást végez el, mint egy hétköznapi számítógép 20 millió nap alatt. Ez az eszköz is keresi most az új koronavírus lehetséges ellenszerét.

A gyógyszerfejlesztés nagyon drága, tíz-tizenöt évbe és dollármilliárdokba kerül. Valami újat fejleszteni persze fontos, átlagos körülmények között, de ha valami ellen azonnal harcolni kell, akkor nem várhatunk tizenöt évet egy új gyógyszerre. Így tehát meg kell néznünk, hogy a létező gyógyszerek hatékonyak-e az új koronavírus ellen. Átfogó kutatásokon vizsgáljuk az összes létező gyógyszert, nem csak tucatnyit, hanem az összeset

– fogalmazott Matsuoka Satoshi.

A világ összes vényköteles, tesztelt gyógyszerét átvizsgálják. A vezérigazgató elmondta: már találtak olyan gyógyszereket, amik bevethetőek lehetnek a koronavírus ellen. Olcsón, tömegesen előállíthatók, és azonnal beadhatók a veszélyeztetett csoportoknak.

A japán szuperkomputer módszere a modellezés. Teljesen feltérképezi a vírust, és annak terjedését. Ezután villámgyorsan készít erről modelleket, így javasolni tud hatékony védelmi eszközöket. Így például a maszkra is vannak javaslatai.

„Nemcsak az eszköz, hanem a szimulációs technológia is rendelkezésünkre áll, ezzel mindenkit megelőzünk a világon. Így tehát le tudjuk tesztelni az eszközöket, mint például a maszkot, de nem csak az egyszerű maszkot, hanem az anyagokat is, amelyekből készülnek, illetve a különböző formákat is” – sorolta a vezérigazgató.

A kísérletek igazolták, hogy a maszk helyes használata és a távolság tartása drámaian csökkenti a fertőződés esélyét. Ahogy a szellőztetés is rendkívül fontos eleme a védekezésnek. Erre különösen ősszel és télen kell odafigyelni, amikor az emberek hajlamosak kevesebbet szellőztetni, hogy ne menjen ki a meleg. Így viszont a vírus is bent marad.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, a technológia lassan ugyan, de sokat segíthet, ugyanakkor a legtöbbet mégis egyénileg tehetünk a járvány ellen azzal, hogy tudatosan viselkedünk, és betartjuk a védekezés szabályait.

Forrás: hirado.hu