Víz nélkül 96 óra az élet
A túlélőkönyvek szerint egy átlagos ember 30-40 napot bír ki étel nélkül, ha azonban a vizet is megvonják tőle, 3-4 napon belül meghal.
Gordon Giesbrecht kanadai professzor kutatásaival kimutatta, hogy az ember legelőször a folyadékhiánytól hal meg, ezt követi a fagyhalál, majd az éhhalál. A víznél csak az oxigénre van jobban szüksége szervezetünknek.
A víz tehát életünk egyik alapvető feltétele, amely fontosabb, mint az étel. De miért is van ez így? Egy felnőtt ember testének 70 százaléka víz. A víz elengedhetetlen a szervezet zavartalan működéséhez, a biokémiai folyamatokhoz és a hőszabályozáshoz. Segíti a tápanyagok felszívódását, feloldja és eltávolítja az anyagcsere során keletkezett felesleges égéstermékeket, biztosítja a vérkeringést, szabályozza a vérnyomást.
A dehidratáltság megelőzésének érdekében napi 2-2.5 liter folyadékra van szükségünk, amelynek nagy részét közvetlen folyadékbevitellel kell biztosítanunk. Amennyiben szervezetünk nem jut megfelelő mennyiségű folyadékhoz, azonnal jelzi azt. Kérdés, észrevesszük-e ezeket a jeleket. A folyadékhiány okozhat gyengeséget, fáradékonyságot, a koncentrációs képesség csökkenését, szomjúságérzetet, súlyosabb esetben pedig szédülést, szapora légzést, gyors szívdobogást és izomgörcsöket is kiválthat.
Az ásványvíz azonban nemcsak folyadék, de összetételéből adódóan, tápanyag- azon belül ásványianyag-szükségletünket is fedezi bizonyos mértékben. Ugyanakkor a desztillált víz egyáltalán nem javasolt folyadékpótlásra, ugyanis nem tartalmaz a szervezet számára fontos ásványokat, így „átfolyik” a vesén és 10 perccel fogyasztás után már vizeletben jelenik meg. Ezzel szemben az ásványvízben előforduló oldott ásványi anyagok kedvezően be tudnak épülni szervezetünkbe. Napi 2 liter jó minőségű, magas ásványianyag-tartalmú ásványvíz elfogyasztásával akár napi ásványianyag-szükségletünk 40%-át is fedezhetjük.
A víz tehát nélkülözhetetlen az életben maradáshoz. És – bár jól nem lakhatunk vele – viszonylag hosszú ideig elélhetünk vele.
forrás:vizpiac.hu