Bűnügyi feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt a rendőrség ellen
Bűnügyi feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a rendőrség ellen, mert az – a romániai magyar párt vezetői szerint – „zaklatja” a párt létrehozásának támogatói listáján szereplő személyeket.
A Krónika című erdélyi napilap tudósítása szerint Toró T. Tibor, a párt elnöke bejelentette, hogy tagjaik és támogatóik zaklatása, fenyegetése miatt panaszt emelnek a hatóság ellen.
A lap szerint a rendőrség tizenkét megyében kezdett bűnügyi vizsgálatot a honosítási folyamatban részt vevő demokráciaközpontok munkatársai ellen. Maros megyében például 2011 tavaszán, amikor az EMNP még csak bejegyzés előtt állt, egy marosvásárhelyi polgár feljelentést tett a rendőrségen, mert a helyi demokráciaközpont alkalmazottai állítólag rá akarták venni, támogassa aláírásával az EMNP létrehozását. Toró szerint ez a feljelentő azonban sem a támogatók listáján, sem a magyar állampolgárságért folyamodók között nem szerepel. Azóta a demokráciaközpont munkatársait folytonosan zaklatja a rendőrség – mondta Toró.
Hozzátette: legutóbb Szatmár, Beszterce-Naszód és Szeben megyében hívatták be a rendőrségre vagy hallgatták ki otthonukban, munkahelyükön a demokráciaközpontok alkalmazottait, illetve a párt tagjait, támogatóit. Toró szerint bosszantó, hogy sok helyen a román nyelvet kevésbé ismerő, idős személyekkel íratnak alá különféle nyilatkozatokat.
Tivadar Dénes, az EMNP Szatmár megyei politikusa nemrég arról számolt be, hogy a megye több településén mintegy harminc olyan esetről szereztek tudomást, amikor a párt tavalyi bejegyzését aláírásukkal támogató civileket zaklattak a hatóságok. Tavaly év végén az EMNP Hunyad megyei aktivistáit idézték be a dévai rendőrségre.
MTI/Kárpátalja