Erdély jobb márkanév, mint Románia
Külföldön az emberek sokkal többet tudnak Erdélyről, mint az országról, amelyben található – nyilatkozta Shajjad Rizvi, a Little People Románia Egyesület elnöke, valamint az Erdélyben lévő brit üzletemberek egyesületének egyik alapítótagja.
A British Business Group of Transylvnia egyesületről van szó, amelyet tegnap avattal fel Kolozsváron, II. Erzsébet brit királynő uralkodásának 60. évfordulója alkalmából.
Shajjad Rizvi közel 17 éve él Kolozsváron, ahol az ország egyik legismertebb alapítványát hozta létre a rákbeteg gyerekek és tinédzserek számára. Legutóbb pedig még erősebbé tette Erdély és Nagy Britannia üzleti kapcsolatát, az újonnan létrehozott alapítvány által.
Rizvi úgy nyilatkozott, Erdély egyedi. Van benne valami különleges, amelyért a brit uralkodócsalád tagjai épp annyira rajonganak, mint maguk a helybéliek. Mi több, úgy véli, Erdély egy önálló márkanév, amelyet még senki sem használt.
Hozzátette, a külföldieknek ha azt mondod, Romániából való vagy, azt fogják kérdezni: „Az hol van?”. Viszont ha azt mondod, erdélyi vagy, tudni fogják honnan jössz és azonosulni is tudnak vele. Ennek értelmében, Erdély messzemenően jobb márkanév, mint maga Románia, amelyben található – vélekedetett Shajjad Rizvi.
Forrás: marosvasarhelyi.info/erdely.ma