Erdogan Düsseldorfban ismét nemet mondott a beolvadásra
Vasárnap este Düsseldorfban mondott beszédében a török kormányfő beilleszkedésre szólította fel a Németországban élő honfitársait, egyúttal elutasítva a beolvadást.
A hallgatóság által nagy lelkesedéssel fogadott beszédében a török kormányfő kijelentette: Ankara olyan törvénymódosítást készít elő, amely megkönnyítené a német földön élő törököknek a német állampolgárság fölvételét. Az elképzelés szerint mindazok, akik leadják török útlevelüket, úgynevezett kék kártyát kapnának helyette. Ez törökországi látogatásuk során a személyi igazolvány szerepét töltené be.
A ZDF televízióban megszólaltatott Gülsen Celebi ügyvédnő szkeptikusan reagált Erdogan szavaira. Mint rámutatott, Törökországban idén választások lesznek, a miniszterelnök utazása és düsseldorfi felszólalása egyértelműen a kormánypárt választási hadjáratának a része. Az emberi jogok tiszteletben tartása terén pedig alig van haladás Törökországban, noha Erdogan pártja már bő nyolc éve kormányoz.
„Erdogannak nem igazán áll szándékában a törökök németországi beilleszkedésének előmozdítása. Számára a török nemzeti hovatartozás erősítése a fontos. Egyre csak azt sulykolja, hogy ti itt a mi népünkhöz tartoztok, és ezután is beleszólásotok kell, hogy legyen abba, ami Törökországban történik” – vélekedett az ügyvédnő a ZDF kamerája előtt.
Erdogan látogatása előtt ismét fellángolt a vita Berlinben a török EU-csatlakozás kérdéséről. Volker Kauder, a kormányzó CDU/CSU alsóházi frakcióvezetője egy hétvégi lapinterjúban nyíltan lándzsát tört az Ankarával zajló csatlakozási tárgyalások félbeszakítása mellett. Az ellenzéki szociáldemokraták és Zöldek ugyanakkor óva intettek Törökország megsértésétől
Forrás: MTI